Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-93
Az országgyűlés felsőházának 93. ülése 1930. évi december hó 19-én, pénteken. 53 ben nagyobb súlyt, nem óhajtok erre nézve a részletes tárgyalásnál javaslatot előterjeszteni, csupán arra kérem az igen t. kormányt, hogy politikai szempontok ne vezérelj ék^ ennek a diszkrecionális jognak gyakorlásánál. A másik pedig, amit megjegyezni óhajtok, arra vonatkozik, hogy elsősorban a normálstátus útján óhajtja a kormány a takarékosságot szolgálni. A normálstátusra t nagy szükség van, ámde nagyon kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassék a nortmálstátus megállapítása mellett egyúttal arról is gondoskodni, hogy a szolgálati pragmatika is megalkottassák és hogy a tisztviselők olyan javadalmat kapjanak, amelyből becsületesen megélhetnek. Nem akarom a tisztviselők gazdasági helyzetét vázolni, közismert dolgok ezek. A tisztviselők még nagyon messze állanak attól, hogy^ gondtalanul, teljesen nekiadva magukat, képességüket, egyéniségüket a munkának, úgy legyenek képesek higgadtan, nyugodtan elvégezni feladatukat, hogy kizárólag, csak hivataluknak éljenek. Márpedig egy normálstátus ezt feltételezi, feltételezi a rendes, állapotokat, amikor a tisztviselőknek nem kell kenyérgondokkal küzdeniök, nem kell arra nézniök, hogy ha családjuk egyik vagy másik tagja beteg, honnan vegyék a gyógyítási költséget, szóval nem kell mellékkereset után látniok. Szerettem volna tehát, ha a normál-státust megelőzőleg vagy azzal egyidejűleg méltóztatott volna a mélyen t. kormánynak egyúttal a tisztviselők végleges javadalmazását is megállapítani. Ha szabad kifejezést adnom egyéni nézetemnek, részemről megelégedném a tisztviselői javadalmazásoknál a háború előtti mértékkel, amely akkor sem volt sok, de ha a háború előtti aranykoronás javadalmakat ma megadnánk a tisztviselőknek, akkor . joggal, alappal várhatnánk el tőlük a háború előtti munkateljesítményt ós ha meglesz a háború előtti munkateljesítmény, ebből az országnak csak haszna lesz és a tisztviselők működése, végzett munkájuk mennyisége ellen senki kifogást nem emelhet. Kapcsolatos azonban ezzel — amint jeleztem — a szolgálati pragmatika is. Ez a kérdés már évtizedek óta húzódik. Ennek megalkotása nem befolyásolná hátrányosan a tisztviselői kar munkásságát, de sőt inkább emelné ambíció ját. Mélyen tisztelt Felsőház! A törvényjavaslat abból indul ki, hogy azokat az osztályokat kell most a köz javára megadóztatni, amelyek ma aránylag a legjobban bírják az újabb adók kivetését. Ezek közé tartozik a javaslat szerint a tisztviselői osztály is. En helyeslem azt, hogy a tisztviselőig osztályt nem méltóztatott a mélyen t. kormánynak e javaslat rendelkezéseiből kivenni, nem abból a szempontból, mintha a tisztviselői kar bírná akár csak a legcsekélyebb adóztatást is, hanem más szempontból: etikai, morális szempontból. Ha én azt kívánom a tisztviselőtől, hogy morális 1 magaslaton álljon, ha — amint azt Szterényi Ő nagyméltóságának beszédéből láttuk — a tisztviselőt meg kell védeni az alaptalan támadás ellen, ha nem akarjuk azt, hogy «kitartottnak» nevezzék a tisztviselőt és hogy ne akadjon nyomban szó, amely megtorolja ezt a kifejezést, akkor annak a tisztviselőnek büszkének kell lennie, annak a tisztviselőnek meg kell mutatnia azt, hogy ő mint politikailag egyenjogú állampolgár egyforma a többi polgárokkal, adózás tekintetében is. Ha az állam bajban van, ha adózásra van szükség, akkor a tisztviselő, ahogyan máskor is állott, most is a sorok élén áll. Itt is kell, hogy jó példával elölj árva, azt az adót, amelyet rá vetnek, — az alsófokra méltányosabban, a felsőbb, magasabb fokon talán kissé túlerősen is belevágva az illető anyagi érdekébe — fizesse meg szívesen. Méltányosnak, helyesnek tartom, hogy a tisztviselő, mint adófizető alany, ne legyen kivétel, ő is fizessen adót. A másik vonatkozása a "javaslatnak az, hogy az egyenlő teherviselés alapján necsak az állampolgárok, hanem az egyházak és azok a testületek is, amelyek az államon kívül iskolákat tartanak fenn, járuljanak hozzá a takarékossági törvényjavaslat alapján kontemplált redukáláshoz. A javaslat 15. §-a intézkedik olyan értelemben, hogy az olyan államsegélyes iskoláktól, amelyek fenntartását a tankötelesek létszáma nem indokolj a, a kultuszminiszternek és a pénzügyminiszternek joga legyen az államsegélyt megvonni, másfelől az iskolák megszűntetése esetén beálló szükségletről állami iskolák szervezésével gondoskodás történjék, úgyszintén ahol felesleges számban vannak tanítók, amennyiben állásuk állam segélyes, az államsegély mevonható legyen. Ebben osztozom, ezt helyeslem és ehhez hozzájárulok a magam részéről is, csupán arra vagyok bátor kérni a mélyen t. kormányt, hogy ez a rendelkezés se tartson örökké. Amint a helyzet változik, amint az iskolaköteles gyermekek száma idővel nőni fog, — kell, hogy nőjjön, nem maradhat meg mindig a 'mai állapot, hogy kevés a gyermek az országban; kell, hogy a gyerekek száma idővel szaporodjék — akkor ezek az iskolák visszaállíthatok legyenek. Végül az a kérésem, méltóztassék a mélyen t. kormánynak a tanítói államsegélyek megvonásának, a felesleges tanítói állások államsegélye r megszüntetésének s az iskolaépületek és tanítói lakások bérbevételének fontos kérdéseit, hogy azok közmegnyugvásra oldassanak meg, — az illetékes egyházi főhatóságok meghallgatása mellett elintézni. Ezeket voltam bátor tiszteletteljesen előadni. A törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm és általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kapi Béla ő méltóságát illeti a szó. Kapi Béla: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Amilyen nagy örömmel köszöntöm a kormánynak a takarékosság felé irányuló törekvését, éppen olyan fájdalmasan állapítom meg, hogy tulajdonképpen, — legalább saját személyemre vonatkozólag — lelkiismereti kérdést kellene abból csinálnom, vájjon felszólaljak-e és álláspontot foglaljak-e el ezzel a törvényjavaslattal szemben. A mostani lázas időben, amikor mindenkit jobban korbácsol az élét és az életnek üteme sokkal gyorsabb, mint annakelőtte, még mindig túlságosan gyors üteműnek látszik az, hogy ez a törvényjavaslat csak néhány órával előbb jut a törvényhozó kezébe, (Ügy van! Ügy van! a középen.) így bajosan jut az ember abba a, r helyzetbe, hogy azt áttanulmányozza és álláspontot foglalhasson mellette vagy vele szemben. Ami magát a törvényjavaslat elvi részét illeti, hogy megakarítás történjék az államháztartásnál, azt minden magyar embernek örömmel . kell üdvözölnie és ebben kötelességet kell látnunk mindnyájunknak. Fájdalom, az elmalt esztendő többféle intézkedései és intézményfelállításai nagymértékben megnehezítették az államháztartásban a takaré-