Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-91

14 Az országgyűlés felsőházának 91. ülése kai illetékesebb helyről jövő bírálatok is részesültek, habár ez maga is elég volna arra, hogy az ember azt a következtetést vonja le belőle, ! hogy a törvényhozói tagság kötelezettségével járó kötelességét nem teljesítheti; de ismétlem, nem ez az oka annak, hogy a bírálattól tartózKodom, hanem oka az, mert a mai viszonyok között a Legfontosabbnak tartom azt, hogy a bizalom gazdasági helyzetünk javulása iránt ne csökkenjen, mert erre megvan az ok. (Helyeslés.) Én, akit defitiznmssal vádoltak akkor, amikor először hívtam fel a kormány figyelmét arra, hogy 'baj lesz, én mondom ma, — lehet azért, mert aki fél, az nem ijed meg — hogy én semmiféle kétségbeesésre okot nem látok (Éljenzés a középen.) és ebből a szempontból látom nagy horderejűnek azt, hogy a t. pénzügyminiszter úrnak éppen most sikerült egy külföldi kölcsönt kötnie és ezért gratuláltam neki annak ellenére, ihogy a külföldi kölcsönöket általában perhorresKkálom. I>e mondom, a legfontosabb ma a közönség bizalma. Olyan kritika, amely eleve meg nem hallgatásra van ítélve, csak arra vezethet, hogy csökkenti a bizalmat a közönségben, különösen iha - mint a múltban nem egyszer történt — a kormány politikai ellenfelei ezt felhasználják olyan magyarázatokra és olyan tendenciákat tulajdonítanak neki, amelyek nem fedik a bíráló nézeteit Ezért tartózkodni szándékozom a kormány által a gazdasági helyzet javítása érdekében bejelentett intézkedések bírálatától és ezen f az alapon elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki általánosságban a javaslathoz szólni"! (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr ő excellenciája kíván szólni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!)' A melyen tisztelt Felsőház és az előttem szólott felsőházi tag úr ő exellenciája talán nem is várja és nem is kívánja azt, hogy a most elhangzott beszédre részletesen reflektáljak. Hogy mégis felszólalok, azt inkább azért teszem, hogy a parlamenti illemnek tegyek eleget azzal, hogy a kormány részéről erre a nagyszabású beszédre bizonyos vonatkozásokban választ adjak. Annál is inkább felmentve érzem magam a hosszas beszédtől, mert hiszen az a javaslat, amelyet itt képviselni szerencsém van, tulajdonképpen nem támadtatott meg. Nem arrogálam én magamnak azt, hogy ez a javaslat, amellyel a kormány idejött, valami ideális megoldása azoknak a kérdéseknek, amely kérdések ezzel a kis javaslattal egyáltalában megoldhatók. Ez csak olyan megoldás, amely az adott viszonyok között egyáltalában lehetséges, olyan megoldás, amely a munkanélküliségen kíván segíteni és ezt egybekapcsolja egy olyan szociális célzatú intézkedéssel, mint amilyen szükséges és egyben szociális intézkedés is, népességünk bizonyos rétegeinek lakással való ellátása. Ha nekünk bizonyos beruházásokat kell csinálnunk, amelyekkel a munkanélküliségen segíteni akarunk, akkor azt hiszem, mindenesetre a legsikerültebb megoldásnak egyike az, ha ezt nem fölösleges és luxusépítkezésekkel akarjuk elérni, hanem úgy, hogy egyúttal ezt az igen fontos és szociális kérdést is megoldjuk. (Ügy van!) Habár ő exellenciája közvetlenül nem kritizálta ezt az intézkedést, mégis beszéde folyamán felhívta a kormány figyelmét arra, hogy 1930. évi november hó 21-én, pénteken. óvakodjék az államháztartás keretén belül újabb adósságok felvételétől, a magángazdaságot pedig figyelmeztette, hogy ne adósodjék el. Azt hiszem, hogy o exellenciája is, ha nem is teljesen, de legalább bizonyos mértékben, koncedálja azt, hogy a lakás szűk séglet olyan elsőrendű szükséglet, amely — ha a bennefekvŐ tőke bizonyos mértékig hosszú időre le is köttetik és^ bizonyos mértékig immobilizáltatik is — mégsem sorolható azok közé a kiadások vagy befektetések közé, amelyeket még ilyen nehéz hitelviszonyok között is perhorreszkálni kellene. Ö exellenciája beszédében igen sok témát érintett. így különösen az egész világgazdasági helyzetről nyújtott nekünk nagyon áttekinthető és igen értékes képet. Azután átment azokra a vonatkozásokra, amelyek a világgazdaságból kifolyólag nálunk bizonyos gazdasági bajokat okoznak a mezőgazdaság, az ipar és a hitel terén, s végül azt mondotta, hogy bizonyos mértékig tartózkodik a kritikától, mert úgy vette észre, hogy az elhangzott kritikák a kormány részéről nem részesülnek kellő megbecsülésben. Méltóztassék megengedni, hogy különösen beszédének ezen passzusa ellen tiltakozzam. Félre méltóztatik érteni, ha azt méltóztatik hinni, hogy a kormány különösen az ilyen értékes oldalról jövő kritikát nem venné színesen. A kritika a kormány cselekedeteinek próbaköve. Megnyugvást idéz elő, ha a kritika nagyjából megegyezik a kormány cselekedeteivel, de bizonyos^ megnyugvást idéz elő akkor is, ha bizonyos mértékig ellenkezik ugyan a kormány intencióival, de azért legalább nagy vonásokban megegyezik velük. ö exceüenciája nagy beszédében a közgazdasági életnek annyi terére terjeszked3tt ki, hogy természetesen én nem mondhatom azt, hogy szavait százszázalékig aláírom. Különösen nem mondhatom ezt azért, mert hiszen ő excellenciája, aki annyi ideig ült a kormány padjain, nagyon jól tudja, hogy nekünk talán egy lépéssel közelebb kell állanurk a gyakorlati élethez, illetőleg a gyakorlati megvalósíthatóságot adott időpontban nagyobb mértékben kell szem előtt tartanunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy elméletileg nem egyezünk meg az ő szempontjaival, hanem azt, hogy adott pillanatban az ideális megoldást elérni nem tudjuk. Különösen azt, amit ő exceüenciája nemzetközi vonatkozásban mondott arra vonatkozólag, hogy a mi agrárbajainkat — amelyek jórészt értékesítési bajok — csak úgy fogjuk megoldhatni, ha nemzetközi politikánkban át tudunk térni a legnagyobb kedvezményes rendszerről egy olyan rendszerre, amely rendszer mellett bizonyos preferenciális elbánással vagy másképpen jobb értékesítést tudunk biztosítani: teljes mértékben aláírom és ez a kormány törekvéseivel is megegyezik. De ő excellenciája is rámutatott azokra a nehézségekre, amelyekkel itt találkozunk és amely nehézségeket én főleg abban látom, hogy mi egy kicsiny, 8 milliós nemzet vagyunk, amely nem arrogálhatja magának azt, hogy új utakon járjon, vagy hogy más nemzetekre bár helyes, de olyan új utakat kényszerítsen rá, amelyek ott a közvéleményben még nem mentek át. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magunk részéről is ne kövessünk el ebben az irányban mindent, ami a mi helyzetünkben és erőviszonyaink között lehetséges. Addig azonban, amíg egy ilyen politika megérik a megvalósulásra, kénytelenek vagyunk átmeneti rendszabályokkal,