Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-91

Az országgyűlés felsőházának 91. ülése kor olcsóbban termelne és.olcsóbban is adhatná az árucikkét. Ez tehát nem megoldhatatlan probléma és éppen ezért nincs ok a kétségbeesésre. A magyar mezőgazdaság veszteségét természetesen nem meríti ki ez a 160 millió. A magyar mezőgazdaság e mellett veszt mindazon, amit a belföldre elad, természetesen, mert ezt is világpiaci áron kénytelen eladni. Ennek a veszteségnek mérvét nem akarom számszerűleg illusztrálni, mert nem is vagyok rá képes. Itt igen sok tényező játszik szerepet. Először is természetesen eliminálandó, mert nem számít veszteségnek mindaz, amit a mezőgazdaság saját terményeiből maga fogyaszt el, teljesen mindegy levén, hogy milyen áru az a termény ebből a szempontból; másodszor: bizonyos tekintetben a mezőgazdasági tömegcikkek áresése a mezőgazdaságnak más oldalon hasznára is lehet. Természetesen nem olyan mértékben, mint amilyen mértékben kárára van, de hasznára van, vagy lehet az állattenyésztés terén, mert hiszen az állattenyésztés válik ezzel bizonyos "fokig olcsóbbá. Ez tehát mindenesetre igen nehéz kérdés. Nem is térhetek ki annak számszerű megállapítására, ihogy ezen a külföldi reláción kivül belföldi relációban mit veszít a mezőgazdaság a tömegcikkek árának nagymérvű esése folytán. Erre nem vállalkoahatom. Ez az összeg azonban mindenesetre igen nagy. De amit a mezőgazdaság veszít, azt nyeri valaki. Hogy ki, azt nem tudom. Azt tudom, hogy nem — mint a mezőgazdaság egyes tényezői hiszik — a nagyipar. Ha a nagyipar nyerné, a helyzet nagyon egyszerű volna, mert a kiegyenlítődés soKkal könnyebb lenne. Azt, amit a mezőgazdaság veszít, úgylátszik nagyon sokan nyerik, ez a nyereség nagyon elporlad. Minél ióbban elporlad ez a nyereség, annál nehezebb a belső kiegyenlítés, de ez nem ok arra, hogy ne törekedjünk a belső kiegyenlítésre. Törekednünk kell rá és egy bizonyos fokig el is lehet ezt^ érni. Nem könnyű feladat ez, annál kevésibbé nem, mert hiszen a magyar gazdasági életnek még egy másik belső kiegyenlítési kötelezettsége is van, amely időbelileg megelőzi a mezőgazdaságnak erre vonatkozó igényét és a magyar állam erkölcsi presztízse szempontjából is elsőbbséggel bír. Ennek ellenére nézetem szerint a két kérdés nem prioritás alapján, hanem az egyidejűség alapján oldandó meg. Ez a másik kérdés az eredeti jegyzésű nadikölesönkötvény-tulajdonosok kérdése. Amit ezek veszítettek az infláció folytán, azt szintén megnyerték mások. Es amilyen méltányosnak és helyesnek tartom azt, hogy az, amit a mezőgazdasági tömegcikkek árának csökkenése által a mezőgazdaság veszít és mások nyernek, belső clearing utján amennyire lehet kiagyenlíttessék, természetesen ugyanez áll a hadikölcsönökre nézve is. Megsérteném a magyar kormányt, ha azt tételezném fel róla, hogy mindezeket a kérdéseket nem tudja éppen úgy, mint én, hogy ha egyes detailokban természetesen méskép ítéli is meg ezeket, mint én; de megsérteném^ akkor is

% — mert hiszen kötelességmulasztással vádolnám — ha nem tételezném fel, hogy a magyar kormánynak már is birtokában vannak — hiszen olyan nagy adminisztratív apparátus felett rendelkezik — r az összes adatok, amelyek szükségesek egyrészt annak a megítélésére, hogy a mezőgazdasági minőségi cikkek termelése és kivitele terén, másrészt ipari termelésünk fokozása terén mit kell tennünk és milyen sorrendben minél gyorsabban minő 1930. évi november hó 21-én, -pénteken. 13 intézkedések foganatosítandók oly célból, hogy kereskedelmi és fizetési mérlegünknek ez a bizonyos 160 milliója kiegyenlíttessék. Es megsérteném, ha másrészt azt tételezném fel róla, hogy nem rendelkezik azokkal az adatokkal, amelyek számszerűleg a lewmes'szebbmenő gondosságig kimutatják, hogy azt, amit a magyar mezőgazdaság a tömegcikkek áresésén veszít, minő társadalmi rétegek és hogyan nyerik meg. Ezekre az adatokra feltétlenül szükség van és nem értem, hogy a kormány — ha rendelkezik ezekkel az adatokkal — miért nem bocsátja ezeket ,a közönség rendelkezésére, mert meg vagyok győződve róla, hogy &L nagy megnyugvást okozna. Ezen az alapon kifejlődnék egy közvélemény, az érdekeltségek közöt megindulna egy verseny annak kimódolása érdekében, hogy a kormány által rendelkezésre bocsátandó adatok alapján miképpen qldandók meg a gyakorlati életben azok a kérdések, amelyekre rámutattam. Aimit jelezni bátorkodtam, az nézetem szerint a magyar közgazdasági politika legközelebbi 'teendője, a legközelebbi programimnak kerete. Erinek a programúinak betöltésére nem vállalkozhatom sem én, sem egyáltalában egy ember^ ennek betöltésére csak a magyar gazdasági élet egyeteme vállalkoznatik, a kormány vezetése és irányítása mellett. Ki kell ebben vennünk mindannyiunknak a részünket, nem egymásra való acsarkodással, nem egymással szemben való irigységgel, bizalmatlansággal és MshitűséggeL hanem az összes nemzeti erőknek igazi összefogásával. Ettől függ, hogy ez a mai magyar nemzedék képes lesz-e teljesíteni kötelezettségét az elmúlt nemzedékkel és a jövő nemzedékkel . iszeanben. Mert minden nemzedék felelős azért, hogy az elődeik által reáruházott értékeket megmentse, sőt fokozza az utódok számára. Mi nagy örökséget vettünk át elődeinktől, ezt az örökséget nagyon megtépázta a világháború, mégis , kötelességet mulasztunk akkor, lia nem igyekszünk ennek az örökségnek minél nagyobb mértékben való átmentésére. Ezt pedig csak akkor érhetjük el meggyőződésem szerint, ha /azokon a nyomokon, amelyeket kifejteni szerencsém volt, igyekszünk a

# gazdasági élet szolidaritását, a gazdasági élet szolidaritásában való hitet és bizalmat fenntartani és megerősíteni. (Úgy van! Ügy van!) Nagyon sokat beszélünk és nagyon sokat beszélnek ma a gazdasági élet szolidaritásáról, a gyakorlati életben azonban ennek nyomai nagyon kevéssé látszanak. (Ügy van! Úgy van!) Ha igazam van azokban, amiket kifejtettem abban a tekintetben, hogy mik a világgazdasági krízis okai, akkor természetes, hogy minden intézkedés, legyen az kormányintézkedés, vagy társadalmi gazdasági akció, amely a gazdasági helyzet javítására irányul, vagy akar irányulni, abból a szempontból bírálandó meg. hogy vájjon csökkenti-e azokat az okokat, amelyek a gazdasági krízis előidézői, vagy fokozza azokat. Ebből a szempontból és ezen a mérlegen mérve bírálandók meg azok az intézkedé«ekis. amelyeket a kormány a gazdasági nelyzet enyhítése érdekében tervez, amelyeket a miniszterelnök úr bejelentett és amelyeknek elseje a most szőnyegen forgó törvényjavaslat. Én mégis ezeket a javaslatokat, ezeket a terveket, ezeket az intézkedéseket bírálat taréjává tenni nem akarom. Nem akarom bírálat tárgyává tenni nem azért, mintha elkedvetlenített volna az a fogadtatás, amelyben a kormány részéről a legobjektívebb és nálam sok-