Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

Az országgyűlés felsőházának 98. ülése értékmérő a mi gazdasági viszonyaink mellett az aranypénz és a teljes értékben azt helyettesítő papírpénz. Amióta a papirpénz ta háború alatt elveszítette értékét, az inflációs időszak alatt ideiglenesen áttértek a búzavalutára, mert a búza értéke akkor viszonylag állandóbb volt, mint a papírpénzé. Ezek a viszonyok azóta nagyon régen ^megszűnvén, erre a búzavalutára többé szükség nem volt. A bérlők azonban rájöttek arra, hogy mennyivel kedvezőbb nekik az, ha nem fix összeget kell a birtok bérletéért fizetni, hanem ha búzamennyiségben fizetnek, mert akkor a bérfizetés- tekintetében függetlenek a búza áralakulásától. Viszont azonban ennek az a másik oldala van, hogy ha ilyen szerződés van kikötve, akkor nemcsak a bérlő viseli a kockázatot a termelésért és a búza áralakulásáért, hanem viseli a kockázatot a bérbeadó is. (Ügy vem!) Ha pedig a bérbeadó viseli a kockázatot és rossz, nehéz viszonyok állanak elő és segítjük a bérlőt, akkor méltányos az, hogy ebben a segítségben részesedjék az is, aki a kockázatot a bérlővel együtt viseli. (Általános helyeslés.) Nyilvánvaló, hogy ez az osztó igazságnak is alaptétele. Ez iannál inkább szükséges, mert itt nemcsak nagybirtokosokról van szó, hanem itt szó van egyházi férfiakról, lelkészekről, tanítókról, kántorokról, akik földjeiket hasonló módon adták bérbe és ennek folytán ma alig kapnak valami jövedelmet a rossz búzaár következtében. En tehát őszinte tisztelettel kérem fel a földművelésügyi miniszter úr ő excellenciáját, hogy szíveskedjék talán módot találni — nem tudom, lehetséges-e még erre új törvényjavaslatot benyújtani — arra nézve, ^ hogy e tekintetben is valami módosítás történjék és azok, akik ^a kockázatot együtt viselik a termelőkkel, szintén bizonyos támogatásban részesüljenek. Ezekután, mint már előre kijelentettem, a költségvetést a macáin részéről is elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Elnök: Szólásra következik Menyhárth Gáspár ő méltósága. Menyhárth Gáspár: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen tisztelt Felsőház! Végtelenül sajnálom, hogy nem hódolhatok a parlamenti szokásoknak és nem kapcsolhatom felszólalásomat ő excellenciájának szavaihoz, mert,^ bevallom egészen őszintén, azokhoz a gazdasági kérdésekhez, amelyeket ő excelleneiája szíves volt tárgyalni, nem nagyon értek, így tehát nem is fűzhetők megjegyzéseket az ő értékes felszólalásához. Azt is megvallom, mélyen tisztelt Felsőház, hogy más tárgyhoz szerettem volna, esetleg még a mai napon, szólani, amely tárgy hozzám közelebb áll, amelyben talán inkább telik kedvem. En azonban, mint egyetemem képviselője vagyok ezen a helyen. Ez a körülmény, valamint a justitia animata, — hogy Werbőczy vei szóljak — amely egész valómat áthatja, amelyet kora ifjúságomtól kezdve a jusnak tanulás és művelése rendén szedtem magamba és amely elemi kötelességemmé teszi, hogy ahol az igazság ellen, bár akaratlanul, a legkisebb vetést látom, felemeljem ellene szavamat és végül az a megtisztelő megbizatás is, amelyet a nem a fővárosban elhelyezett két másik egyetem képviselője részéről kaptam, kötelességemmé teszi, hogy én mint a vidéki egyetemek között legrégibb egyetem képviselője reflektáljak egypár szóval azokra a számbeli megállapításokra, amelyek tegnapelőtt ebben a Házban elhangzottak és amelyek szerény megítélésem szerint is alkalmasak arra, hogy belőlük messzemenő következteté1931. évi május hó 30-án, szombaton. 175 sek vonathassanak le egyfelől bizonyos igazságtalanságokra, másfelől pedig arra, mintha a nem fővárosi egyetemek favorizáltattak volna és favorizáltatnának talán éppen a főváros egyetemeivel szemben, különösen pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemmel szemben és mintha a vidéken elhelyezett egyetemeken az oktatás, az ifjúságnak nevelése, oktatása költségesebb volna, mint a fővárosi egyetemeken levő hallgatóságé. Azt méltóztatott mondani Wolkenberg ő méltósága abban az értékes és nagy szónoki felkészültséggel elmondott beszédében, amelynek változataiban igen sokat gyönyörködtem és amelynek szónoki sikeréhez a legőszintébben gratuláltam, hogy a legutóbbi tizenegy évben az állam az összes hazai egyetemek dologi kiadásaira 80 millió pengőt költött és ebből a 80 millió pengőből a Pázmány Péter Tudományegyetem csak 33 millió pengőt kapott, tehát 41%-át az egész összegnek, ellenben végezte az egész felsőoktatás munkájának 66%-át és végzi most is. Méltóztatott alludálni arra is, hogy mennyibe kerül egy hallgató a Pázmány Péter Tudományegyetemen és menynyibe a vidéki egyetemeken. A számok ugyan mindig beszélnek, de én azt hiszem, hogy sokszor a számok sem mondják az igazat, különösen nem akkor, amikor a számoknak csoportosítása vagy összehasonlítása alapján bizonyos arányok megállapítására vonatik következtetés belőlük. •••. Mert hiszen, ha a beruházási költségeket méltóztatik alapul venni és különösen azt, hogy mennyi fordíttatottt ezekben az években a nem fővárosi egyetemek céljaira és ezt méltóztatik összehasonlítani r azzal a munkaaránnyal, amely a hallgatóság révén az egyes egyete* mekre esik, akkor ez gondolatom szerint nem igazságos következtetést enged. A debreceni s a szegedi egyetemre fordított beruházási költségek az adott helyzetekből folyó szükségszerű ovetkezmények voltak. Méltóztatnak tudni, hogy a háború kitörése előtt Debrecenben megkezdték ia klinikák építését, a háború folyamán *ez az építés beállíttatott, ott álltak a felhúzott falak, amelyek minden évben csak tetemes romlásnak voltak kitéve és már előre sajnálni lehetett azoknak a költségeknek az elvesztését, amelyeket erre fordítottak, ha az építkezés be nem fejeztetik. Ha tehát a kormány, a törvényhozás hölcsen arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezeknek az épületeknek befejezése kívánatos és szükséges, akkor ezekből a beruházási összegekből szerény nézetem szerint nem kívánhat részt más egyetem; és ha a Kolozsvárról száműzött egyetem Szegeden elhelyezésre talált, de .ez az elhelyezés nem volt megfelelő és szükségessé vált az építkezés, hogy az egyetem munkáját sikeresen folytathassa, akkor az erre a célra fordított beruházási költségekből 'megint senki nem kívánhat jogosan részt, éppúgy nem, mint akkor, ha egy atya, ,aki. idősebb gyermekét korábban kiiházasította, gazdaságilag berendezte, útnak indította életpályáján, később felnövekedett gyermekeire szintén költ, kiruházza, berendezi őket, akkor az idősebb nem panaszkodhatik a miatt, hogy ezekből a költségekből, ezekből a beruházási összegekből őa maga részét nem kapta meg. A Pécsett elhelyezett egyetem sem kapott ezekből a bruházásokból, mert az ő elhelyezése ut eunque, valamenynyire, az akkori adott viszonyok között kielégítő volt. Ne méltóztassanak elfelejteni azt sem, 28*