Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

Az országgyűlés felsőházának 98. ülése megint csak magántámogatással. Németország- , ban ezekkel a racionalizálási kísérletekkel 30—40%-os megtakarításokat tudtak az erdő- I használat terén, illetve annak egyes részeiben elérni. Mindenesetre fontos közgazdasági érdek volna reánknézve, hogy ilyen kísérleteket mi is folytassunk és a mi viszonyainkhoz alkalmazva azokat, a leghelyesebb eljárásokat állapítsuk meg. Ki kell még térnem a személyzeti kiadásokra is, amelyek szintén apadást mutatnak. Mint méltóztatnak tudni, a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága egy tervet dolgozott^ ki, amely szerint az állami alkalmazottak létszáma hat év alatt 10 százalékkal kell, hogy apasztassék. A földmívelésügyi tárca tisztviselőinek, illetőleg alkalmazottainak létszámában ez az apasztás, ha az erdőtiszti létszámtól eltekintünk, 6 százalékra rúg. Az erdőtiszti létszámnál ezzel szemben 21 százalékot tesz ki, nyilvánvaló tehát, hogy az erdőtiszti létszám apasztása sokkalta, kétszeresen felülhaladja azt a mértéket, amelyet átlagosnak vett a pénzügyminiszter úr; felülhaladja akkor, amikor ilyen nagymértékű létszámapasztásra ennél a státusnál igazán nincs meg az alapos ok, sőt amikor ellenkezőleg áll a dolog, mert hiszen az erdőtisztek a mai státus mellett is alig tudják hivatásukat kellőképpen teljesíteni. Az erdőtörvény az összes erdőkét állami felügyelet alá helyezi; az erdőknek körülbelül • fele az erdőtörvény 17. §-ának hatálya alatt áll, amely előírja az üzemterv szerinti kezelést. Az állam ellenőrző szerveinek tehát minden évben kötelességük az összes, ellenőrzésükre bízott birtokokat beutazni, kötelességük meggyőződni arról, hogy a törvény kellőképpen végre van-e hajtva, illetőleg az üzemtervvel szemben nem követtek-e el áthágásokat. Ez nagy munka, ezt eddig is alig győzte a személyzet. Hogyan fogja ezután győzni kisebb személyzet, még hozzá kisebb útiköltségekkel? Mert az útiköltségeket is 300 ezer pengőről 180 ezer pengőre redukálták, tehát 40 százalékkal apasztották! Az 1898 : XIX. te. állami kezelésbe utalta a községi és némely más erdőket. Itt az összes teendőket az állami közegek látják el, kivéve a pénz- és anyagkezelést; helyenként azt is, ahol erre külön szerződés áll fenn. Mármost, ha az erdőtiszteknek megtiltják, hogy ők a helyszínére kiszálljanak, — mert hiszen az utazási költségeknek ilyen mértékű redukálása ezt jelenti, sőt egyenesen tiltó rendeletek is jelennek meg — hogyan teljesíthetik ezek kötelességüket? Kérdezem: hogyan lehet erdőgazdaságot a zöld asztal mellől vezetni? Hiszen a legnagyobb abszurdumok sülnek így ki! Hogyan jelölje ki a vágásokat, hogyan ellenőrizze az erdősítéseket, hogyan vezesse az erdőápolási munkákat az erdőtiszt, ha nem szabad az erdőbe kimennie? Ilyenmódon a állami erdőhivatalok valóban csak pictus masculus-okká válnak. Ez 'szégyenletes foltja ennek a költségvetésnek, s a jövőben nem volna szabad ennek így maradnia, mert hiszen ez kellemetlen jogi következményekkel is járhat. Tudnunk kell ugyanis, hogy a községek az erdőtisztek fizetéséhez hozzájárulnak, bizonyos évjáradékot fizetnek, ők tehát joggal követelhetik meg azt, hogy állam szakszerűen kezeltesse _ az ő erdejüket, hogy az az erdőtiszt kiszálljon a helyszínére, tanácsokkal szolgáljon és vezesse, irányítsa a munkálatokat. Bizonyosfokú jogtalanság is van tehát tulajdonképpen abban, 1931. évi május hó 30-án, szombaton. 163 ha őket egészen elzárják a kiszállások lehetőségétől. Hogy tényleg hátrányokkal jár és már eddig f is érezhető ennek a fonák állapotnak kihatása, az megállapítható a statisztikából, amely szerint az erdősítési hátralékok az országban évről-évre növekszenek; két év alatt 30%-kal növekedett ez a hátralék. Hasonlóképpen növekszenek ' a kopár területek is, ahelyett hogy fogynának, növekszenek, mert" az erdőtiszti személyzet nem tudja kezében tartani a kopárok erdősítését. Ha már személyzeti dolgokról és személyi ügyekről beszéltem, fel kell hívnom a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának figyelmét egy bizonyos nyugdíjas tisztviselőcsoport sérelmére is. A nyugdíjasok rendkívül sokféle kategóriába vannak beosztva s már ezen a téren is nagyon jó volna bizonyos egységet teremteni. Van azonban egy olyan kategória, amely az összes többinél rosszabbul járt; szerencsére nem sokan vannak benne. Tudjuk, hogy az 1925. évi 7000. sz. miniszteri rendelet az állami tisztviselőket A.- és B.-csoportba sorozta. Körülbelül novemberben jelent meg ez a rendelet és hatálya július elsejéig visszamenőleg állapíttatott meg. De mintha megbánták volna ennek a visszamenő hatálynak a rendeletbe való bevételét, utólag még egy pontot fűztek a rendelethez, a 1Ô1. pontot, amely azt a rendelkezést tartalmazza, hogy (olvassa): «azoknak < a tisztviselőknek nyugdíját, akik 1925. évi július hó 1-je után, de ugyanezen év november 1-je előtt nyugdíjaztattak, a B. fizetési csoportnak megfelelő összegben kell megállapítani, még akkor is, ha a rangsorozati beosztás szerint ezek a tisztviselők a A. fizetési csoportba lettek volna besorozhatok». íme, tehát ezzel a nyugdíjasoknak egy bizonyos részét erősen, igen érezhetően sújtották, mert körülbelül egy fizetési osztállyal alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mint kaptak volna különben. De tetézi ezeket a bajokat az 1927. évi 6670. sz. miniszterelnökségi rendelet, amely azt mondja, hogy (olvassa): «az 1925. évi július hó elseje előtt nyugdíjazott állami tisztviselők ellátási díját a 65 éves életkor betöltése után az 1925. évi 7000. M. E. számú rendeletben említett. A. fizetési csoportnak megfelelő öszszegben kell megállapítani». Ez tehát egyébként nagyon helyes intézkedés volt, de ismét ezt az előbbi csoportot sújtotta, mert hiszen ők, akik véletlenül július elseje és november elseje közt mentek nyugdíjba, ebben a kedvezményben már nem részesülhettek. Végre azután megjelent az 1927. évi 9000. sz. miniszterelnöki rendelet, amely annak a bizonyos 10 százalékos fizetés- és nyugdíjemelésnek megállapításáról szólott. Ebből is kizárattak azok a tisztviselők, akik 1925. július elseje és november elseje között mentek nyugdíjba. Ha tehát valaki véletlenül az Q privát szerencsétlenségéből kifolyólag éppen e négy hónap valamelyikében ment nyugdíjba, akkor az összes kedvezményektől elesett. Ez nem méltányos állapot, ez nem igazságos dolog, ezen segíteni kellene és lehetne is, mert mint előbb említettem, ilyen tisztviselő tulajdonképpen nagyon kevés van. Számokkal nem szolgálhatok, csak ezt az egyet tudom, hogy a földmívelésügyi tárca ügyköréhez tartozó nyugdíjas tisztviselők száma 1200-on felül van és ezek között mindössze hatan vannak ilyenek. Az igazságügyi tárcánál ilyenek nem lehetnek, mert hiszen a bíróságnál és az