Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

Az országgyűlés felsőházának 98. ülése nem fogtak mindjárt hozzá az erdősítéshez, mert ezek az előkészítő munkák évekig elhúzódtak és még most isincsenek befejezve. En másban látom itt a hibát. Az alföldfásító kirendeltség — a kiküldött fiatal erdőmérnökök, .valamint az állami erdőhivatalok személyzete — utasítást kapott arra nézve, hogy az alföldfásításnak propagandát csináljon a nép között. Ez nem kevésbbé nehéz feladat volt. Ismerjük a magyar nép konzervativizmusát és tudjuk azt, hogy az alföldi magyar nem nagyon szereti a fát, mert árnyékot csinál, az árnyék pedig árt a mezőgazdasági terményeknek; tehát az, hogy az alföldi néppé] meg lehessen értetni^ miért szükséges, miért hasznos az alföldfásítás, szintén nagy időt igényelt. Meg kellett vele értetni azt, hogyha kellő mennyiségű fa fog rendelkezésére állani, akkor nem lesz kénytelen télen a szalmáját, a trágyáját, eltüzelni, hanem azt hasznosabban értékesítheti. A közegészségügyi szempont és a klímára gyakorolt befolyás már nehezebben volt vele megértethető, az azonban, amiről előbb szóltam, már a húsukba vágott, és tényleg ma ott tartunk, hogy az Alföld népe kezd érdeklődni a fásítás iránt, kezd magától is fásítani, úgyhogy az állami csemetekertek ma már nem képesek a csemeteigénylést kielégíteni, annyira tülekednek a csemetékért. Az állam annakidején megígérte nekik, hogy ingyen csemetéket fognak kapni alföldfásítási célokra. Tényleg kapnak is; aki azonban nincs mindjárt ott az első pillanatban^ amikor a kiosztás kezdődik, az bizony lekésik és azzal küldik el, hogy «ám erdősítsetek, de csemetét adni nem tudunk, mert nekünk sincs». Ily körülmények között nagyon elhibázott dolognak tartom azt, hogy a költségvetés enynyire fukarkodik f* csemetenevelésre szánt költségekkel. Most, mikoi; már a nép előítélete meg van törve, amikor már a talaj elő van készítve, most kellene ütni a vasat, amíg meleg és ontani a csemetét, hogy az Alföld fásítása most már előrehaladhasson. így hamarosan pótolni lehetne azt a mulasztást, amely az első négy év alatt történt. Azt tartom, hogy ezen a helyen a takarékosság sokkal többet árt, mint amennyit használ és a nép megint azt fogja mondani, hogy íme, ismét csalódtunk azokban a kabátosokban, akik minket itt fellovaltak, nekünk fűt-fát ígértek és mikor rákerült a sor az ígéretek teljesítésére, akkor üres kézzel bocsátanak el minket. A csemetekertek tehát nagyobbítandók volnának. Kérem a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy erre a célra a jövőévi költségvetésben okvetlenül nagyobb összeget vegyen fel. Elvégre nem szükséges az, hogy mindent ingyen adjanak. Hiszen a kiadások egyrésze meg is térülhet. Ezt látom a bevételi tételekből, ahol a csemeték termelési költségeinek megtérítéséből származó, illetve az ebből várt bevétel az idei 20.000 pengővel szemben 40.000 pengőben van előirányozva, tehát 100%-kai több, mint a multévi. Ebből is látom, hogy a csemeték egyrészét, ha máskép nem, önköltségi áron bocsátják rendelkezésre. Eleinte mindenesetre a legtöbb csemetét ingyen kellene adni, hogy az erdősítési kedv fokozódjék. Később azután lehetne mérsékelt árakat szabni. Annakidején nagyon jó mellékbevételei voltak az állami csemetekerteknek az ott nevelt gyümölcsfaoltványokból és vadoncokból. Ezt a bevételi forrást egy miniszteri rendelet megszüntette. Ügy tudom, hogy ezzel kompenzálni lehetne azokat a kiadásokat, amelyek1931. évi május hó 30-án, szombaton. 161 kel az ingyen csemetekiosztás jár, ajánlom tehát ezt a földmívelésügyi miniszter úr nagybecsű figyelmébe. Tudjuk, hogy Magyarország legsúlyosabb külkereskedelmi tétele az a behozatali tétel, amelyet a faimport jelent. Ez 100 millió körül jár. 26%-kal több pénzt küldünk ki a külföldre fáért, mint amennyit az exportált búzáért kapunk, holott a búza a mi fő exportcikkünk! Ez az adat tehát eléggé élénken rávilágít arra a fonák helyzetre, amelyet a Trianon által teremtett állapot jelent számunkra. Azelőtt az ország területének 26%-át foglalta el erdő. Akkor nem volt fahiány, akkor nemcsak hogy teljesen ki tudtuk elégíteni itthon a hazai szükségletet, hanem még jelentékeny kivitelünk is volt. Erdeink 85%-át veszítettük el terület szerint, minőség szerint még sokkal többet. Ma az ország területének csak mintegy 12%-át borítja erdő. Nyilvánvaló tehát, hogyha ezen a bajon segíteni lehet, fontos közgazdasági érdek, hogy minden eszközt felhasználjunk és mindent elkövessünk arra, hogy ez a helyzet megváltozzék. Ebben a tekintetben a lehetőség szerencsére megvan. Magyarországon a jelenlegi viszonyok közt az évenkénti és holdankénti átlagos fahozadék 0"8 és TO köbméter között mozog, mondjuk: kereken 1 köbmétert tesz ki. Németországban az átlagos fahozadék 2'4 köbméter. Itt Magyarországon is nagyon szépen fel lehetne fokozni a fatermést, ha nem is háromszorosára, de. kétszeresére egészen biztosan. Ez természetesen kitartó, céltudatos, évtizedekre terjedő munkát igényel; semmiesetre sem érhetjük azonban el ezt olyan módon, hogy a fejlődés kerekét megkötjük és a kínálkozó lehetőségeket eldobjuk magunktól. A fatermelés fokozására két eszköz áll rendelkezésünkre. Az egyik az erdőterület növelése. Ezt a célt szolgálná az Alföld fásítása. Elvégre 2 millió hold erdőhöz képest 270.000 kat. hold is igen jelentékeny terület. Mindazonáltal ennek a munkának legnagyobb része úgy volna végrehajtható, ha a mi meglévő erdeinket okszerűen kezeinők, rendszeres, észszerű gazdaságot folytatnánk bennük, megjavítanék az erdők általános állapotát és a vágásfordulókat nagy általánosságban felemelnek Most van munka alatt, sőt úgy^ tudom, már készen is van az új erdőtörvénytervezet, ezzel a kérdéssel tehát a közeljövőben még bővebben lesz alkalmunk foglalkozni. Itt csak egy másik dologra akartam rámutatni, az alföld fásításra és arra a szomorú körülményre, hogy ezen a téren haladás helyett visszaesés tapasztalható, holott nincs nagy öszszegekről szó, hiszen abszolúte véve az a kétháromszázezer pengő igazán nem nyom nagyon sokat az államháztartás mérlegén. Az Országos Erdészeti Egyesület memorandumaiban már többször adott tanácsot arra nézve, hogyan lehetne az alföldfásításra nagyobb öszszegeket biztosítani. Itt csak rámutatok a faanyagok forgalmiadójára r vonatkozó rendeletre, amely már teljesen készen van és amelynek kiadása esetén olyan bevételekhez jutna az állam, amelyeket részben vagy egészben az alföldfásításra fordítva, a kívánt eredmény el volna érhető. Azonkívül megemlékezem az importfaanya* gok megvámolásáról is. A tűzifára van némi vám kivetve, a szériára, tehát az épületfára és a szerszámfára azonban nincs. Nyilván abból az elgondolásból indultak ki, hogy a szerfának legnagyobb részét külföldről kell be-