Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

Az országgyűlés felsőházának 98. ülése ten valahára szobra legyen. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván az interpellációra azonnal válaszolni. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen Tisztelt Felsőház! Berzeviczy ő exeellenciája előadta már interpellációjának indokolásában egyik és másik okát azoknak a körülményeknek, amelyek előidézték, hogy az 1898 :XXX. te. határozatának a kormány a mai napig nem tett eleget- és kifejtette annak a szükségét, hogy mentül előbb gondoskodás történjék a miniszterelnökség részéről, hogy ^megboldogult Erzsébet királynénknak megfelelő szoborhely biztosíttassék Budapesten. T. Felsőház! Ha a magam részéről is kitérek egyik és másik indokára annak, hogy miért késik ez_a szobormű, úgy ezt nem mentségül kívánom felhozni a miniszterelnökség részére, hanem illusztrálni .akarom, hogy egy ilyen kérdés gyakran véletlenek, véletlen körülmények folytán milyen nehézségekbe ütközik. Ha végignézem az okokat, amelyek közrejátszottak abban, hogy ez a szobormű a mai napig nem létesült, úgy azt kell mondanom: elsősorban nem tudtak soha megegyezni és pedig elsősorban a szoborbizottság nem tudott soha megegyezni abban a helyben, ahol ez a szobor felállíttassák. Közrejátszott azután az is, hogy a kiírt szoborpályázatok egész sorozata meddő maradt, illetve olyan eredménnyel járt, amely nem volt elfogadható, amely mindig kiegészítésre r szorult, és újabb és újabb pályázatok kiírására volt szükség. Közrejátszott természetesen a világháború, az azután bekövetkezett valutaromlás is, amely a szoboralap tőkéjét is bizonyos mértékig devalválta, és a háború után, illetve a devalváció után, most már egynéhány év óta újból közrejátszottak azok a körülmények, amelyekre utalni már bátor voltam, hogy tudniillik a hely tekintetében megegyezni nem tudtak. Ennek illusztrálására legyen szabad rövid historikumát adnom annak, hogy ebben a kérdésben azóta, hogy a törvényhozás intézkedett, tulajdonképpen mi is történt. (Halljuk! Halljuk!) Eredetileg — mint ahogyan azt Berzeviczy ő excellenfeiája is kifejtette — a szobor helyéül a Szentgyörgy-tér jelöltetett ki az akkori miniszterelnök által, azonban a kiírt pályázat eredménye is már azt bizonyította, hogy ez a hely nem volt alkalmas ennek a szobornak ott való felállítására. Akkor rögtön egy másik terv lépett előtérbe — ezt is, úgy tudom, az akkori (miniszterelnök kívánta a maga részéről megvalósítani — és ez abból állt, hogy a miniszterelnökségi palota, a Várszínház, valamint a régi hadtestparancsnokság lebontásával tér nyeressék a Vár területén olyan mértékben, h-ogy ott a szobor felállítható legyen. Az erre a területre kiírt pályázat azonban szintén eredménytelen maradt. Most már egy külön pályázatot írtak ki arra, hogy mely hely választassák tulajdonképpen a szobor felállítására. Ennek a pályázatnak eredményeképpen a katonai építészeti igazgatóság telke találtatott a legalkalmasabbnak. EJz a katonai építészeti igazgatóság r egy épülettömb, amely a hadtestparancsnokság szomszédságában van és az Albrecht-útra torkollik, ahol tényleg fel lehetett volna állítani ezt a szobrot megfelelő környezet mellett, de ennek előfeltétele az volt, hogy a katonai kincstár rendelkezésre bocsássa azt az épületet is az lebontható, legyen. Később azonban az erre kiírt harmadik 1931. évi május hó 30-án, szombaton. 159 pályázat is eredménytelen maradt. Akor felmerült az a gondolat, hogy nem itt, hanem a Városligetben állíttassák fel a szobor, és gróf Tisza István akkori miniszterelnök volt az, aki ezt a gondolatot, mint legmegfelelőbbet, a maga részéről propagálta. Egy negyedik pályázat Íratott tehát ki, amely negyedik pályázat alternative kellett volna, hogy megoldja a kérdést: vagy az említett katonai épület területén, vagy a Városliget területén. Ez a pályázat sem volt azonban eredményes, hanem a pályázók közül az első ás második díj nyertesei utasíttattak újabb tanulmányok megtételére. Közbejött most már a háború, közbejöttek a forradalmak, a devalváció és mindaz, amit tudunk, mik a kérdés további kezelését megnehezítették. 1920 októbere körül került sor arra, hogy most már az újabb tanulmányok felett döntsön a szoborbizottság és ezen döntés rendjén Zala szobrász és Hikisch Rezső műépítész egyesített pályaművei lettek elfogadva, deklaráltattak nyerteseknek és ehhez az országos bizottság hozzá is járult. Most már azonban, 1920 után, a kedvezőtlen valutáris viszonyok tették lehetetlenné a tervnek azonnal való kivitelét. Ismét új helyzet állt elő, a pénzügyi helyzet lehetetlenné tette ennek az épületnek lebontását; ez olyan kiadásokat jelentett r volna, amelyekre fedezete a szoborbizottságnak,- alapjában a valutaromlás következtében, nem volt. tJj helyet kellett újból kijelölni. Akkor merült fel az eszme, hogy a szobor a Várkertben helyeztessék el, ott, ahol Erzsébet királyné maga is szívesen tartózkodott. Ez ellen is aggályok merültek azonban fel, hogy tudniillik a szobor egy olyan területen állíttassék fel, amely a közönség részéről hozzáférhetetlen és amely területen az Ybl-féle architektonikus mű, amely ott valóban dísze annak a területnek, a szobor felállítása által szenvedhetne ás egységében megbontatnék, így az országos bizottság 1922-ben a Margitsziget mellett döntött. Ez ellen a döntés ellen azonban magában a bizottságban is újból rögtön aggályok merültek fel, tekintettel azokra a nagy átalakítási munkálatokra, amelyek a Margitszigeten keresztülvitettek, illetve keresztülvitel alatt állottak, amennyiben a szigetnek feltöltésével, bizonyos területeinek^ sportterületekké f való deklarásával és egyéb művek kreálásával nehézségekbe ütközött a gondolat megvalósítása, amelyet a Margitsziget mellett állástfoglalok a maguk részéről szem előtt tartottak. Ezenkívül az az aggály is felmerült, hogy a Margitszigetet tulajdonképpen csak a nyári hónapokban látogatja a közönség, a szobornak ezen a területen való felállítása tehát nem szolgálná azt a kegyeleti célt, amelyet nemzet szem előtt tartott, amikor az 1898 : XXX. tcikket meghozta. Visszatértek tehát a katonai építészeti igazgatóság épületének területére, visszatértek újból a várkerti gondolathoz, szóval végeredményben a • mai napig a szoborbizottság a terület kérdésében nem tudott dönteni. Tulajdonképpen ez volt az oka annak, hogy ebben a kérdésben még végleges és döntő lépéshez nem jutott a kormány. Ami a szoborbizottság pénzügyi helyzetét illeti, tény az, hogy adakozás révén kéthárom millió korona összegű alap gyűlt össze erre a célra. Sajnos, ez az alap nagyrészben devalválódott és csak az utolsó percben sikerült megmenteni annak egy részét azon módszerrel, amelyet Berzeviczy ő exeellenciája is említett, nevezetesen, hogy a megmaradt ösz26'