Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

158 Az országgyűlés felsőházának 98. úté. vet lehetett volna felállítani. Kezdettől fogva végzetessé vált azonban az Erzsébet-iszobor ügyére nézve a hely kérdése. Báró Bánffy Dezső akkori miniszterelnök úr egy bizonyos politikai célzattal igyekezett a hely kérdését összekapcsolni, amennyiben a kormánynak már régóta nagyon sok gondot és bajt okozván a budai Szent György-téren lévő Hentzi-szobor, azt a javaslatot tette, hogy a Hentzi-szobor azért távolíttassék el helyéről, hogy Erzsébet királyné szobra oda helyeztessék. Ilyképpen csakugyan el is vitték az úgynevezett Hentzi-szobrot, amely Hentzi és bajtársainak emléke volt, egy budai nevelőintézet udvarába. Az úgynevezett őszi rózsás forradalom alkalmával tudvalevőleg ezt az emléket összerombolták és így most elkövetkezett az a sajátságos helyzet, hogy Hentzinek már nincs, Erzsébet királynénak azonban még nincs emléke. Már az első művészi pályázat, amelyet haladéktalanul megnyitottak, kitüntette azt, hogy a budai Szent György-tér abszolúte alkalmatlan az Erzsébet-szobor elhelyezésére. Az egy zajos, sivár tér, amely különösen udvari, illetőleg kormányzói, miniszterelnöki és főhercegi estélyek alkalmával valóságos kocsitábor, olyan tér, amely egyáltalán nem alkalmas arra, hogy Erzsébet királynénak, aki a természetet és a visszavonultságot szerette, szobra éppen erre a zajos helyre állíttassék fel. Politikai célszerűségi tekintetek hozták magukkal, hogy a pályázat eredetileg úgy íratott ki, hogy a szobor a Szent György-térre helyezendő el; de ismétlem, már az első pályázat kiderítette, hogy ez az elhelyezés lehetetlen s ennek folytán a művészek mindinkább odatörekedtek, hogy legalább az ahhoz közel eső Bástya-fok vagy a Bástya-sétány használtassék fel a szobor elhelyezésére. Egyik pályázatot a másik követte. Sok pályázat volt és tulajdonképpen mind meddőnek bizonyult, amennyiben elfogadható terv és megoldás a helyre nézve egyelőre létre nem jött. E mellett ezek a pályázatok meglehetősén sok pénzt is emésztettek fel, mert a komoly művészi munkát valamiképpen díjazni is kellett, úgyhogy a szobor-alap nagy összegének egyrésze ezekre a tulajdonképpen meddő pályázatokra költetett el. így jutottunk el azután a dolognak abba a stádiumába, mikor végre a szoborbizottság alkalmasnak találta a kivitelre Zala György művének valóban kitűnő szoboralakját és elfogadta a kivitelre Hikisch építésznek egy kerek oszlopos görög templomformájú építményét, amelybe ez a szobor elhelyezendő volna. Kezdettől fogva kitűnt az is, hogy a szoborbizottság hatásköre szabályozva nincs. A törvény csak azt mondja, hogy ^egy szoborbizottság közreműködésével történik a megoldás. Ebből nem világlik ki, vájjon a szoborbizottság a hely kérdésére nézve dönt-e vagy sem, és ki dönt; úgyhogy tulajdonképpen a szoborbizottság ismételten döntött is, de határozatait senki sem hajtotta végre. Ma a dolog úgy áll, hogy a fő szoboralak, Erzsébet királyné szoboralakja, ismétlem, el van fogadva, megvan teljes nagyságban gipszben, úgyhogy bármikor ércbe önthető, sőt megvannak már a Hikisch által tervezett kőtemplom oszlopai is, úgyhogy azok is bármikor felállíthatók. Azonban a hely kérdése még mindig tisztázatlan, A kormány a törvény rendelkezése ellenére, ennek az ügynek állásáról az országgyűlésnek már évek óta nem tett jelentést s •e 1931. évi május hó 30-án, szombaton. úgyszólván inkább csak az újsághírekből értesültünk a szoborbizottságnak egyízben hozott ama határozatáról, hogy a Bástya-fokra helyeztessék a szobor. Más ízben azt határozta, hogy a Margitszigetre helyeztessék. Azóta, úgy halljuk, szóbajött a Várkert is és szóbajött park, amely a piaristák régi épülete helyén fog létrejönni. Szóval ma is tisztázatlan a hely kérdése. Időközben a szoborbizottság majdnem kihalási állományba jutott a sok kilépés, lemondás és elhalálozás következtében, mert a helyeket nem töltötték be, úgyhogy ma a szoborbizottság meglehetősen csonkának tekinthető. Egy másik nehézség támadt a pénzromlás következtében. A pénzromlás az Erzsébet szoboralapnak a pályázati költségek levonása után fennmaradt részét végpusztulással fenyegette. Mindenesetre dicséretet érdemel a nagyméltóságú miniszterelnökségnek az az intézkedése, mely szerint a szoboralap megmaradt pénzét a végromlástól megmentendő, azt az infláció idejében pár budai ingatlanba fektette, úgyhogy ezek az ingatlanok ma megvannak. így tehát a szoboralap pénzének egyrésze tényleg megmentetett, habár azoknak az ingatlanoknak értékesítése a mai viszonyok között nem fog minden nehézség nélkül menni. Ezeknek az ingatlanoknak jövedelmét pedig a miniszterI elnökség arra is felhasználta, hogy a szobor felállításának előkészítésével járó bizonyos teendők költségeit fedezze, úgyhogy tudtommal, például annak a kőtemplomnak, amelyre az Erzsébet-szobor elhelyezendő lesz, a kövei már megszereztettek és ki vannak fizetve. A helyzet ma azt a benyomást^teszi, mintha ezt az egész kegyeletes ügyet úgyszólván f a feledésbemerülés veszélye fenyegetné. Jelentést nem kapunk, a lapok nagyritkán, elvétve írnak róla, a szoborbizottság működéséről semmit sem hallunk, az id'ő pedig múlik. Az a művész, aki az Erzsébet-szobrot elkészíteni van hivatva, ma már a hetvenedik évét túlhaladta, j tehát azt hiszem, mindenképpen indokolt az, I hogy valahára ez a dolog dűlőre jusson. En úgy látom és úgy érzem, hogy a nemzet kej gyeletét mélyen sérti, (Balogh Jenő: Ügy van!) | hogy énnek a királynénak, aki talán nem is i csak a Habsburg-ház trónralépése óta, de még ! régibb időkre is visszamenően valamennyi ki' rálynénk között legjobban szerette országunkat és nemzetünket; aki a monarchia egész területén seholsem ^tartózkodott olyan szívesen, mint Magyarországon, akinek^ a monarchia majdnem minden államában állítottak már emléket, Magyarország fővárosában, eddig emléke még nincs. (Ügy van!) Előadtam a történteket. Elismerem, hogy a közbejött körülmények, a háború, a forradalmak, az összeomlás, a pénzleromlás stb. mind akadályozóan járultak hozzá ahhoz, hogy ez a kérdés dűlőre vitessék. De azt hiszem^ nagy pénzügyi nehézségekről itt nem lehet szó, mert hiszen, ismétlem, a pénzalap egyrésze megvan; azonkívül, ha a millennáris emléket a mai viszonyok között befejezéshez juttattuk; ha lehetséges volt annyi új szobrot felállítani és új szobrok felállítását megindítani, nem tudom elképzelni, hogy éppen o-iak egy Erzsébet-szobor létrejövetele ütközzék leküzdhetetlen nehézségbe. Az előadottak után tehát azzal a bizalomteljes kéréssel fordulok a nagyméltóségú miniszterelnök úrhoz, akinek szívós erejét mindnyájan ismerjük: vegye kezébe ezt az ügyet és tegye lehetővé, hogy dicsőült Erzsébet királynénknak Magyarországon, Budapest-