Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-70
Az országgyűlés felsőházának 70. ülése a 39. § utolsó bekezdése töröltessék. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság javaslatát elfogadni, hogy a 39. v utolsó bekezdése töröltessék, igen vagy nem % (Igen !) Ha ige a, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a 39. §-t a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság által javasolt módosítással fogadja el. Bezerédj István jegyző (Olvassa a 40- 48. szakaszokat). A 48. §-nál ismét van módosítás. " Gróf Hadik János : Indítványozom, hogy a javaslat 48. §-ának második és harmadik sorában «miniszterekkel egyetértően» szavak töröltessenek és azok helyébe «miniszterek meghallgatása után» iktattassanak. Bezerédj István jegyző (olvassa a módosítást). Elnök: Felteszem tehát a kérdést, hogy a 48. §-t ezzel a módosítással fogadja-e el a Ház, igen, vagy nem 1 (Igen!) Tehát a módosítást elfogadottnak jelentem ki. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e a közhasznú gépjárművekre szóló törvényjavaslatot a részletes tárgyalás során eszközölt módosításokkal véglegesen, igen, vagy nem t (Igen !) Kérem azokat, akik a törvényjavaslatot az eszközölt módosításokkal végszerkezetben elfogadják, szíveskedjenek ezt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a közhasznú gépjárművekről szóló törvényjavaslatot a tárgyalás során eszközölt módosításokkal véglegesen elfogadta. E szerint a törvényjavaslat módosításához való hozzájárulás céljából vissza fog küldetni a Képviselőházhoz. Napirend szerint következik a közjog és törvénykezési bizottság jelentésének tárgyalása a királyi közjegyzők és közjegyzőjelöltek nyugdíjintézetéről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a bizottsági jelentést). Elnök : Kíván e valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni ? Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr ő excellenciája kíván szólni. Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : Nem kívánok szólni. Kérem a javaslat elfogadását. Elnök : A tanácskozás befejeztetvén, következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a királyi közjegyzők és közjegyzőjelöltek nyugdíjintézetéről szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy először a törvényjavaslat címét, , azután a szokásos módon a szakaszokat egymásután olvassa fel. Bezerédj István jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét és 1—7. §-ait. Elnök : A 7. §-hoz gróf Hadik János ő őxcel lenciája kíván szólni. Gróf Hadik János : Nagyméltóságú Elnök Ür! Tisztelt Felsőház! Ennek a javaslatnak a 7rik szakasza utolsó bekezdésé a következőképpen kezdődik (olvassa) : «Az igazságügyminiszter e törvényjavaslat rendelkezésein túlmenően, vagy azokat módosítva is tehet olyan átmeneti rendelkezéseket, amelyek e törvény céljának megvalósítását szolgálják.» Ez a második eset, amellyel a mostani törvényalkotás terén találkozunk, hogy a kormány 1929. évi december hó 11-én, szerdán. 43 a törvénybe magába olyan intézkedéseket vesz bele, olyan felhatalmazást az illető miniszter részére, hogy ő a törvényt megváltoztatva, annak ellenére is intézkedhetik. Tavaly a fürdőjavaslat tárgyalása során voltam bátor erre rámutatni, sőt egy nagyon világos határozati javaslatot is benyújtani e tekintetben, hogy ez a törvényből kiküszöböltessék, mert tudtam, hogy ez precedens arra, hogy ezentúl minden egyes javaslatban fo^ gunk találkozni ilyen kikötésekkel, amelyek tulajdonképpen szabad kezet adnak a miniszternek, hogy nem tartozik a törvényt betartani és egyáltalában arra az álláspontra helyezkedbetik, hogy a törvény által adott felhatalmazás szerint egyenesen a törvény rendelkezése ellenére is intézkedhetik, amit lehet talán egyes esetekben szépen indokolni, egyes esetekben talán kevésbbé, de ami mindenesetre meghonosítja a miniszteri önkény rendszerét, ami ellen határozottan tiltakoznunk kell. Ennél a javaslatnál nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy éppen az igazságügyminiszter úr javaslatában találunk ilyen felhatalmazást^ akinek hivatása az, hogy az alkotmány és a jogbiztonság legfőbb őre legyen. Nagyon kérem, hogy méltóztassék törölni ezt az intézkedést a törvényjavaslatból. Indítványom a következőképpen hangzik: Indítványozom, hogy töröltessék a javaslat 7. §-a utolsó bekezdésének első mondata, amely akként szól, hogy az igazságügyminiszter a törvény rendelkezésein túlmenően, vagy azokat módosítva is tehet oly átmeneti rendelkezéseket, amelyek a törvény céljainak megvalósítására szolgálnak. Ugyanennek a bekezdésnek második mondatában az első szó «Különösen» helyébe «Az igazságügyminiszter» szavak iktattassanak be. Elnök: Az igazságügyminiszter úr ő excellenciája kíván szólni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! Teljesen egyetértek Hadik ő excellen ci áj ával abban az elvi kérdésben, hogy alkotmányjogunk szempontjából nelytelen olyan rendelkezéseket felvenni a törvénybe, hogy a törvény egyszersmind önmagának ellentmondva felhatalmazza a minisztert, hogy a törvényhozó akaratán módosításokat eszközöljön. A jelen esetet azonban nem lehet ugyané szempont alá venni, mert itt világosan meg van állapítva annak korlátozása és mtgvan annak gazdasági komoly indoka, amely miatt ezt az intézkedést á törvényjavaslatba fel kellett venni. Kerettörvénnyel állunk szemben, amely kerettörvény csak bizonyos szempontokat szögez le, valójában ennek az új nyugdíjintézménynek lényegét a végrehajtási utasítás fogja tartalmazni és pedig nyilvánvalóan azon az alapon, amelyen az érdekeltséggel maga az igazságügyminiszter megegyezésre jut. Ne méltóztassék elfeledkezni arról, hogy a közjegyzőknek volt egy önkéntes társulás alapján létrehozott nyugdíjintézete, amelyet Trianon megsemmisített és devalvált, úgyhogy ma annak vagyona nullával egyenértékű. Viszont kétségtelen az is, hogy a Csonka-:Magyarországon visszamaradt közjegyzőkhöz idemenekültek a megszállott területről is, úgyhogy ma, amidőn gondosr kodni akarnak am. kir. közjegyzők .arról, hogy régi nyugdíjintézetük helyett uj nyugdíjintézetet tudjanak létesíteni, egyetlen kérésük van voltaképpen az államhoz és ez az, hogy a törvényhozás tegye kényszertársulás alakjában lehetővé ennek az intézménynek megvalósítását ; nem egyedüli önkényes társulás alapján, mert különben a járnr lékok kivetése kérdésében.nehézségekkel.találkoznának éppen a mai nehéz gazdasági helyzetben.