Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

286 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. Mi a mai nehéz viszonyok között különösen nem engedhetünk meg magunknak politikai luxust, nem engedhetjük meg^ azt, hogy politikai próbákkal es ellenpróbákkal kísérletezzünk. Ezen okokból a költségvetést elfogadom és hozzájárulok az appropriációhoz. Elnök: Szólásra következik Miskolczy Pál ő méltósága. Miskolczy Pál: Nagyméltóságú Elnök Űr! Igen tisztelt Felsőház! Az előttem szóló igen t. felsőházi tag urak a kérdések nagy komplexumát, amelyeket itt érinteni akartam, már részletesen kimerítették és pedig olyan kompetens helyeikről,, és olyan formában, hogy azokról ismét beszélni visszaélésnek: tartanám a Felsőház türelmével. Ezeknek a beszédeknek egy részével tökéletesen egyetértek, mint példán fik dkáert Somssich László gróf úr Ő excellenciája az agrárkérdésben tartott részletes beszédének minden pontjával. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Széchenyi Aladár gróf úr ő méltósága említette itt a hetedik Dunahid kérdését. Erre volna rövid megjegyzésem, tudniillik teljesen igazat adok neki abban, hogy országos érdek szempontjából talán fontasabb volna a vidéken a rettenetesen rossz utaknak a megjavítása a hetedik Dunahíd helyett, hogy ne kelljen hat ökörrel kihúzni a kátyúból az ottrekedt szekereket. Azonban nem szabad arról elfeledkeznünk, hogy a vasmunkásoknak ezrei dörömbölnek a kormány ajtaján munkaalkalmakért, és ezeknek a munkaalkalmaknak megadása szintén országos érdek. Pap József úr ő méltósága felhozta azt, hogy az ügyvédek bizonyos dolgoknál, mint az ügyvédi vizsga elnöksége, stb. mellőzve vannak. Énszerintem ez presztízskérdés, a presztízs pedig nem olyan valami, ami bárkire kívülről ráaggatható, hanem az egy belső hatóerőnek a külső megnyilvánulása. En tehát azt mondom, hogy a presztízskérdésre ügyeljenek magúik az ügyvéd urak és elsősorban az ő autonóm hatóságaik. Sze herényi t. felsőházi tag úrral már nem tudok mindenben egyetérteni. Elsősorban ő tendenciózusan és — merem mondani — majdnem hangulatkeltőén azt mondta, hogy Bihar megyében olyan nagy a nyomor, hogy az anyák szalmán szülnek. Ez abszolúte nem áll, mert dacára annak a 100%-os fagykárnak, amely Bihar megyét érte, olyan ijesztő nyomor, amely éppen a kormány indolenciájának terhére volna írható, nincs. Különben is Bihar vármegyében gondoskodtunk arról, — és ezt ajánlom más vármegyéik figyelmébe is — hogy ott kora tavaszszal megkezdjék az útépítés és viziépítés munkáját, úgyhogy ott már az úgynevezett nincstelenek kora tavasz óta el vannak látva. De nem érthetek egyet a felsőházi tag urnáik a kultúrkérdésben tanúsított felfogásával sem, mert én itt teljesen ellenkező véleményen vagyok. A kultuszminiszter úr ő nagyméltósága új jelszót dobot be a 'közéletbe: a neonacionaíizmust. Szerintem ez nem egyéb, mint hegy a mai nemzetközi, közjogi és gazdasági változott viszonyoknak megfelelően a nacionalizmust, vagyis a magyar nemzeti vágyakat, törekvéseket és igyekvéseket más. gyakorlatibb utakra kell terelni, közelebb kell hozni a ma céljaihoz. Hát mi ma a nemzeti eszmének a tartalma? Szerintem ezekben az átmeneti időkben — mert ezeket én átmeneti időknek tartom — a nemzeti eszme tartalma nem egyéb, .mint az ország erőforrásainak feltárása, az ország anyagi, fizikai erőinek feltárása, nem egyéb, mint felkészülés. A kultuszminiszter úr-ennek a felkészülésnek egyik leghatályosabb erőtényezőjét a kultúra színvonalának emelésében látja. Az én szerény nézetem szerint ebben igaza is van, mert a kulturáltabb munkás többet és jobbat termel és a termelés egyik tényezőjének, a munkának, a kultúra által hatályosabb szerep biztosítható a nemzeti tőkeképződés^ és vagyonosodás szempontjából. Térjünk tehát le a meddő közjogi és politikai kérdések feszegetésérő]. Nekünk gyakorlati termelő munkát kell folytatni, új értékeket kell előállítani, amely értékek között szerintem legértékesebb az általános műveltség és a kultúra színvonalának emelése. Ez a kultúrkérdés nemzetközi szempontból is fontos, mert úgy van, hogy a külföld nem azl nézi, a külföldet nem érdekli, hogy mi roskadozunk az adóterhek súlya alatt, hanem azt nézi, ihogy a nemzetnek milyen a fajsúlya, hogy tud hozzájárulni a világ művelődéséhez, a világ tudományos és művelődési életének előmozdításához, előbbreviteléhez, tud-e magából értékeket kitermelni. Es én azt hiszem, hogy egy magyar tudós, egy magyar művész, akiket többen a sokat emlegetett kultuszminiszter úr terhére róttak, továbbá azok a tudományos intézetek, sokat használtak a nemzet presztízsének, többet talán, mint sok politikus. Tehát igen t. Felsőház, &

r kulturáltabb munka több munkát, jobb munkát jelent, nemzeti vagyont jelent. En nem^ osztozhatom azok felfogásában, akik azt tartják, hogy nem kell a népet nevelni, vagy, hog:/ azelőtt elégedettebb volt a nép, kevesebb volt az igénye, hogy a paraszt maradjon csak paraszt, az jobb neki is, meg az úrnak is. En ezt a véleményt nem tudom osztani, mert ez más körülményekre vezethető vissza, nem pedig a műveletlenségre. Es azért sem osztom, mert szerintem a kulturáltabb ember sokkal kevésbbé vak eszköze mindenféle alacsony demagógiának. (Ügy van! Ügy van!) Es ina olyan viszonyok vannak. hogy nem a nép emelkedik fej a kultúrához, hanem a kultúra száll le a néphez, leszáll a legszegényebb emherhez. Ma, amikor egy szál drót segítségével mindenki hallgathatja, ihogy mit beszél London, szerintem ma a konzervativizmus ezen a téren anakronizmus. Az elmondottak alapján le kell szögeznem, hogy ennek az úgynevezett neonacionalizmusnak a nemzeti népművelésre vonatkozó részét tökéletesen helyesnek, szükségesnek és jónak tartom. Különösen kiemelem itt a tanyai iskolák kérdését, továbbá azt az óriási fontosságú magyar nemzeti érdeket, ami a duna—tiszai színmagyar nép elhanyagolt kultúrszínvonalának emelésében áll. Bár eddi*? is több figyelmet és pénzt fordíthattak volna erre a célra! Ma a múltnak kényszerű mulasztásait kell ezen a téren pótolni. En nem is hallottam itt a Felsőházban olyan hangot, amely ettől a céltól sajnálná a pénzt. Nem is panaszkodhatik a kultuszminiszter úr, mert az ő tárcája a költségvetés keretében igen szépen van dotálva. A kérdés csak az, 'hogy ez a pénz hogy használtatik fel, helyes-e a sorrend, és nincsenek-e halaszthatatlan teendők elmulasztva olyan alkotások kedvéért, amelyek még ráértek volna. Az államháztartást ugyanolyan elvek alapján lehet vezetni, mint egy rendes gazdái:ak a háztartását. A rendes gazda előbb az ősi há,zát tataroztatja, a meglevőt igyekszik konzerválni és csak ha azután marad fölösleg, akkor invesztál, -akkor gründol és akkor csirái egyebet. Kétségtelen ennélfogva, hogy e felszólalások