Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. 287 nagyrészéuek, amelyek ezeket a kiadásokat érimtették, igazuk van. Elsősorban saját házunkat kell rendbeli ózni, azután, ha marad valami, akkor a töblbit. Ezeket, amiket elmondtam, egyrészt a polgári iskolákra is vonatkoztatom, amelyet most zárnák be, egyiket a másik után. Ott van a berettyóújfalusi polgári leányiskola, egy évtizedes kultúrintézmény, amelyet a közszükséglet hozott létre, lévén az az egész sárrétnek egyedüli középiskolája, fenntartásához hozzájárul az állam, a megye, és ezenkívül egyesek áldozatkészségből tartják fenn. Most megjelenik ia kultuszminiszter úrnak egy rendelete, amely azt a fizetéskiegészítő államsegélyt meglepetésszerűen leszállítja 80%-ról 50%-ra. Ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy az iskolát be kell zárni, mert sem a hozzájárulásokat, sem pedig a már eddig is nagyon magas tandíjat emelni nem lelhet. Az iskolát tehát be kell zánniok. Ennek pedig nem szabad megtörténnie. Ügy fog ezzel a dologgal járni a kultuszminiszter úr, mint a népjóléti és munkaügyi miniszter úr, amikor az országos betegápolási alap terhére ápolt betegeik ápolási díját átalány ózta. Ergedniök kell a miniszter uraknak mindkét esetben, mépedig nemcsak bizonyos mértékben kell engedi: iök, hanem 100% erejéig, mert az ÍTrnak 1930-ik esztendejében nem történhetik meg, nogy a betegeket kilökjék a kórházból, vagy a tanulni vágyó gyermekeket kilökjék az iskolából. Itt van azután a népjóléti és munkaügyi miniszter úrnak egy rendelkezése a berettyóújfialusi modern új kórházzal kapcsolatban, amely nem rég nyilt meg. Az ellátmány általányösszegiben 4000 pengőben van megállapítva az országos betegápolási alap terhére rótt betegek intán. Januáriban az ilyen betegek után járó ápolási díj, amelyet az állam köteles fizetni — törvény van reá — 4000 pengő helyett 9460 pengőt tett ki. Februárban 8340, márciusban 7460, áprilisban megint 8000 pengő volt ez az ápolási díj, tehát már ebben a négy hónapban 15.000 pengővel több, mint az átalányösszeg. Ezt a vármegye nem fogja az állam helyett fizetni, mecrt az 1898 : XXI. te. kimondja, hogy azt köteles az állam fizetni, az állam köteles vállalni ezt a terhet, és ha nem, akkor a vármegye mit tehet egyebet, minthogy szintén egy törvény alapján a közigazgatási bíróságihoz fordul panasszal az állam ellen. (Zaj.) Itt nem hivatkozhatnak a t. miniszter uraik az 5%-os általános költség vetési redukcióra. Nagyon helyesen megmondotta Apponyi Albert gróf úr a ratifikációs vita során, hogy vannak egyes tételek, ahol semmit sem lehet redukálni, vannak viszont más tételek, ahol 100% erejéig is kellene a redukciót végrehajtani. Például Eleken létesítenek egy polgái'i iskolát, amelynek megnyitásához 20 tanuló kell, de csaik 17 tanuló jelentkezik. Nagynehezen kötéllel fognak még hármat hozzá. Most azt kérdem: minek kell új iskolát létesíteni addig, amíg ra meglévőknek fennállása biztosítva nincsent Én hiszem és remélem is, hogy a kultuszminiszter úr ezeken a visszásságokon segíteni fog. Ami az egyetemeket illeti, a magam részéről boldog vagyok azért, hogy &

r pozsonyi és kolozsvári egyeteméket sikerült átmenteni, és csak attól félek, hogy azoknak egész tudományos felszerelését nem sikerült átmenteni. Már pedig szerintem akárhány egyetem van egy országban, az nem lehet baj, sőt csak hasznos lehet, ha rendeltetésének, az ifjúság tudományos művelésének meg tud felelni. Ha elleniben ennek akár a felszerelések hiányossága, akár pedig túlzsúfoltság miatt megfelelni nem tud, minden krajcár kidobott pénz. Azért csak elismerés illeti meg a kultuszminiszter urat, ha az egyetemek felszerelését pótolni igyekszik. Ami* pedig a túlzsúfolltságot illeti, ezen a téren részemről a tanulmányi szempontból — hangsúlyozom, csakis tanulmányi szempontból — indokolt numerus clausust hajlandó volnék elfogadni. Hunyady Ferenc gróf úr támadta a kultuszminiszter urat azért, hogy túldimenzionált a költségvetése, és a jelen 'költségvetés számadatait ^szembeállította a régebbiekkel. Ez a számokkal való z&ongiörködésnek látszik, meri hiszen olyant mond a gróf úr, amit mindenki tud, és ezért szerintem a kormány felelősségre nem vonható. Hiszen nálunk minden túldimenzionált. Túldimenzionált az országház, amelyet mégsem fogunk lerombolni. Túldimenzionált a sok képiviselő a csonka kerületekkel. Túldimenzionált az a rengeteg nagybank, amelyeknek fele is elég volna, s amelyeknek rezsiköltségeit, meg igazgatói tantiémjeit a hitelt kereső közönségnek kell megfizetnie. (Zaj.) Éppen azért egy pillanatra megdöbbentem, amikor hallottam, hogy a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy most az új kölcsönt a hitelszervek dotálására fogja fordítani. Az Isten szerelméért, ne hordjunk a kútba a vizet! Hiszen talán az országnak • legjobb an megfundált, legkitűnőbben és legerőteljesebben működő szervezetei ezek a nagybankok. Azt hiszem, hogy a helybeli nagybankok minden segítség nélkül is meg tudnák tenni azt a kötelességüket, hogy a gazdáknak terheit konvertálják és .prolongálják, amit ma a legfontosabb teendőnek tartok a gazdák felsegítésére. (Egy hang a kösép.en: Es a boletla?) Még annál is fontosabbnak. En azt hiszem, hogy ezeknél az úgynevezeti akcióhiteleknél semmi szükség sincsen arra, hogy mi azokat az úgynevezett altruista bankokat igénybevegyük. Mert ez mit jelent? Azt, hogy Angliában, ahol 1% a betéti kamat, ezek a nagy pénzintézetek — pozitív számot nem tudok mondani — 5—6%-ért bizonyosan meg tudnak szerezni egy kölcsönt. Mármost ez állami girot is jelent, azonkívül a megszerzési költségeket is hozzá kell számítani. Ezek a nagy pénzintézetek azután odaadják azt a pénzt a körzeti hitelszövetkezeteknek. Mire az az összeg ódaikerül, már 7/4% a kamatláb. De itt nem állunk még meg, mert azt a pénzt azután még tovább drágítja a hitelszövetkezet, amely azt mondja: jegyezz üzletrészt. Azonfelül van bekebelezési költség is, stb„ úgyhogy végül 9% lesz a pénz kamatja. Szerintem tehát a mi pénzintézeteink tele vannak pénzzel, amit az is bizonyít, hogy a nemzeti hitelt, ahol 5*5% a kamatláb, nem is veszik igénybe, hanem saját pénzüket adják oda a kis vidéki bankoknak 7 és V« percentre. Merem mondani, hogy ez így van. Ismétlem, rengeteg pénzük van ezeknek a bankoknak. Ezek aa átmeneti kölcsönök tehát — nem mondom én, hogy a nagy nemzetig kölcsönök, amelyeket a nemzetnek kötelessége megszerezni, de ezek az átmeneti kölcsönök. — épen ezek miatt a tranzakciók miatt, az adminisztráció miatt drágulnak meg. Mondom, említett kötelességüknek a magyarországi nagybankok igenis eleget tudnának tenni a saját erejükből és akkor az a pénz nem drágulna meg annyira, hanem 7'5%-os, meg 8%-os kamat melíett egészen bátran odajuthatna a kisemberekhez. Legfontosabb természetesen a belső tőke47*