Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

284 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, • szerdán. óriási összeget taikaríthatnánk meg. Ha így az Államvasutak kezelésébe is erősen belenyúl a kereskedelemügyi miniszter úr, ott meg fogja találni legalább részben a fedezetet, amelyből a

r vasutasság, különösen az alsóbbfokú vasutasság jogos igényeit és panaszait kielégíteni tudjuk. A vasutasság olyan nehéz szolgálatot teljesít, az Ő szolgálatukhoz olyan elsőrendű államérdekek fűződnek, hogy nézetem szerint kívánságaik és jogos panaszaik elől elzárkózni nem lehet, és én nagyon kérem a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagymélltóságát, hogy a nehéz szolgálatot teljesítő vasutasság jogos'kívánságait a lehetőség szerint teljesítse. Sajnálom, hogy a pénzügyminiszter úr nincs itt, mert egy őt is nagyon közelről érdeklő kérdéssel akarok foglalkozni. Nekem az a nézetem és felfogásom, hogy a mi adókivetési rendszerünk, ami a jövedelmi-, kereseti-, társulati- és vagyonadót illeti, teljesen rossz, nem jó. Az adóbevallásoknak nincsen semmi különösebb értékük, az adóbevallásokra tehát sem a felek, sem maguk a pénzügyi hatóságok sem adnak semmit, nem veszik őket figyelembe, az esetek óriási többségében jelentékenyen eltérnek a bevallástól. Itt nincs különbség, ki vallott és ki nem vallott, mindenkit egy kalap alá vesznek, mindenkinek becsületét egy mérlegre helyezik. Én nem csodálkozom ezen, mert nálunk az adómorál a minimumon van, a nullfokon erősen alul. Egyesek, noha az adóbevallás elmulasztása bírsággal jár, úgy látszik, még mindig jobb üzletet tudnak csinálni, ha a bírságot magukra veszik s egyszerűen nem vallanak, egyszerűen nem veszik figyelembe a törvényt és rábízzák a pénzügy igazgatóságra, a kivető hatóságra, hogy az kínlódjék, az intézze el ezt az ő személyes ügyüket is. Azt hiszik, hogy ha nem írják alá azt az adóvallomást és nem hivatkoznak saját lelkiismeretükre, állampolgári kötelességükre, akkor gáncs nélküli lovagok, mert szóval mindent le lehet tagiadni, el lehet hallgatni; ezzel nem törődnek, károsodjék a kincstár és így a sokszor jobb módban lévők a kevésbbé jómódúak vállaira rójják az őket illető terheket is. A rendesen, az úgynevezett szabályszerűen vezetett kereskedelmi könyveknek az adókivetésnél túlságos jelentőséget tulajdonítanak, azokat abszolút értékűeknek veszik a törvényes intézkedések épp úgy, mint a közigazgatási bíróság gyakorlata. Nem akarok ezekről a kereskedelmi könyvekről sokat beszélni és magyarázgatni, iazt azonban mindenki tudja, hogy az, hogy a könyv szabályosan, rendesen van vezetve, hogy jó kereskedelmi könyv, még nem jelenti azt, hogy szentírás. Ilyen körülmények között nálunk 200%-ig becsületes adózó az, aki jövedelmének és keresetének 50%-át bevallja. Ügy vagyunk ezzel a kérdéssel, hogy ez az adózó 'még így is mások terhét kénytelen viselni, azét, aki nála is kevésbbé becsületes. A kivetésig hatóságok nem ismerhetik eléggé az adófizető vagyoni viszonyait, az pedig nagyon helytelen, shogy az adófelszóíamlási bizottság a szakreferens jelenlétében, természetszerűleg tehát annak befolyása alatt tárgyal és határoz. Különben is adófelszólamlásd bizottságok összeállítása sem garantálja teljesen a helyes és szükséges tájékozódottságot. Ilyen körülmények között kérem a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát, tegye megfontolás tárgyává, nem volna-e helyesebb eltérni a jelenlegi adórendszertől és nem volna-e jobb áttérni a kontingentálási rendszerre, hogy az egyes adókat felosztanák körzetekre, a körzeteken belül egyes hivatási, foglalkozási ágakra és ezek azután autonóm módon, egyéni kivetéssel osztanák fel areájuk eső összeget. En azt hiszem, hogy ez arányosabb, igazságosabb és általánosabb megnyugvást eredményező eljárás volna. Nem szabad megfeledkeznünk ugyanis arról, hogy 'az igazságtalan, aránytalan adókivetés az adózónak jobban fáj, mint maga az adó. Ha az egyes élethivatások saját területükön belül autonóm -módon osztanák fel az adót, akkor egymás viszonyainak teljes ismeretében bizonyára megtalálnák az igazságosabb felosztás módját, mint amennyire erre a mai kivetés mellett meg'van a mód. Az államkincstár sem járna rosszabbul, nem kellene ettől tartani, sőt az én véleményem az, hogy az államkincstár helyzete csak javulna e réven. Ha már az adókérdésről szólok, meg kell említenem, hogy a többtagú családokat a különböző adónemeknél enyhébb .adókulccsal kellene megadóztatni, a különbözetet pedig viseljék a gyermektelen családok, sőt esetleg hozzuk be az agglegényadót. (Derültség.) Igaz, hogy a keresetiadónál van ilyen mérsékeltebb,, kulcs, családtagok szerint az adótétel néhány pengővel kisebb, de a valóságban mit jelent ez? A gyakorlatban úgy vagyunk, hogy az illetékes közeg, aki máskép nem tudja a helyzetet kibogozni, kideríteni, a szerint számítja ki a vagyont és a jövedelmet, hogy hány ember eltartásáról kell az illetőnek gondoskodnia, természetesen nem számolva azzal, hogy a családtagok száma egyáltalában nem közömbös az életmódra és az életstandardra. Az ilyen felfogás, amely tényleg érvényesül, nézetem szerint a legnagyobb -fokban immorális. A közalkalmazottak többtagú családját a családi pótléknak különösen a harmadik gyermektől való felemelésével kellene megfelelően támogatni. A gyermekáldással szemben nem lehet egyszerűen azzal érvelni, hogy úgyis sokan vagyunk, kevés a kenyér, nem elég a kenyér, nem tudnak a gyermekek elhelyezkedni; nem lehet egyszerűen csak azzal elütni a dolgot, hogy minek az a sok gyerek. Ha talán sokan vagyunk, a kevés kenyérhez ma, elérkezhetik az idő, amikor 30 millió magyar is kevés volna és amikor azután ez a szükséglet beáll, akkor hiába akarjuk ezt a 30 milliót elővenni. Az államnak kiváltkcp két súlyos tartozása, van. Az egyik, amint már a családi pótlékról szólva említettem, a közalkalmazottakkal, különösen az alsóbb fizetési kategóriákkal szemben áll fenn. Ezeknek az^ embereknek a kezdőfizetése alig éri el a létminimumot, 8—10—L2 esztendei szolgálat után még egyetemet végzett emberek sincsenek ott, hogy családot alapíthatnának, megnősülhetnének, aki pedig megteszi, az könnyelmű ember és ennek a levét a család issza meg. Nézetem szerint az alsó fokozatokban kell segíteni, különösen lehetővé „kell tenni az alsó fokozatokban a gyorsabb előmenetelt. Inkább várjon később, amikor már úgyis a létminimumon felül van a fizetése, ott legyen lassúság, hiszen itt kölcsönhatás van, nem akarom természetesen ezzel azt mondani, hogy szerzett jogokat megsértsünk. Meg kell szüntetni a nyugdíjasok kategorizálását, a szanálási levonásokat, a különböző listás rendszereket az egész vonalon úgy a civil, mint a katonai nyugdíjasoknál. A megkülönböztetés fáj, a megkülönböztetés igazságtalan, a megkülönböztetés nehezen viselhető el és állandó gyúanyagja a társadalomnak. További tartozása az államnak, amint már