Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

Az országgyűlés felsőházának 83. ülése megvádolni azzal, hogy hazabeszélek. Ha Sopron felkarolása, talpraállítása nem volna egyben vitális, országos magyar érdek, akkor tényleg nem mertem volna és nem merném esetleg a továbbiakban sem említeni. De Sopron magyar végvár a nyugati széleken, annak kell maradnia és az is fog maradni. Sopronnak azonban vonzó erőt kell gyakorolnia, a tőlünk elrabolt nyugati részekre és ne legyen ez megfordítva. Ahhoz azonban, hogy ennek a hivatásának teljesen megfelelhessen, hogy erre képes legyen, szükséges, hogy a kormány az eddiginél jobban, hathatósabban segítse és támogassa ezt a szegény, elesett várost. (Ügy van! Ügy van!) Erre kérem én a miniszterelnök úr ő nagyméltóságát és a kormány minden egyes tagját. Tisztelt Felsőház! Minden ellenirányú kifogás mellett a kultuszminisztérium költségvetésében is találok tételeket, címeket, amelyek olyan ^ csekély Összeggel vannak dotálva, hogy a kitűzött célt ezekkel az összegekkel elérni nem lehet. Keveslem többek között a középiskolai tanárok tanulmányú tj ára beállított 3000 pengő segélyt, az iskolánkívül népművelés r céljaira felvett 43.330 pengőt és teljesen elégtelennek tartom a nem állami elemi iskolák segélyezésére szánt 500.000 pengőt. Vájjon hány tanárnak lehet a 3000 pengőből tanulmányutat lehetővé tenni'? Ne tévesszük ugyanis szem elől, hogy itt főleg kezdő, kisfizetésű tanárokról van szó, akik fizetésükből tanulmányutakra nem tudnak megtakarítani, mert hiszen fizetésük oly nyomorult, hogy abból alig lehet megélni. Már pedig semmi kétség sincsen benne, hogy a továbbképzés, tapasztalatszerzés, ismeretek gyűjtése, nyelvtudás szerzése és nyelvtudás kiegészítése olyan szükséges valami, ami nélkül a modern iskolát és modern tanári kart el sem lehet képzelni. Az iskolánkívüli népművelés jelentőségét csak úgy lehet felfogni, ha az ^lért eredményeket figyeljük. Az ismeretek és főleg a gyakorlati gazdasági ismeretek, öntudatos, hazafias gondolkodás kiformálása, a népnek a kocsmázástól és egyéb durva szórakozásoktól való elvonása igen erősen az iskolánkívüli népműveléshez fűződik. Nekem legalább úgy tetszik, hogy ilyen körülmények között az erre szánt összeg édeskevés. Es mit szóljak az 500.000 pengős segélyösszegről, amellyel a nem állami elemi iskolák építkezéseit akarja a kormány megfelelően dotálni és segíteni? Közoktatási intézményeink sorában az első hely egyszermindenkorra a népiskoláké. (Ügy van! Ügy van!) Mindenhol kell takarékoskodni, a közoktatás minden fokán lecsíphetünk valamit, a népiskolának azonban semmi körülmények között nem szabad szenvednie. (Ügy van! Ügy van!) A szükséglet nagyságát és az ezzel szemben beállított összeg elégtelenségét talán azzal tudom a leginkább illusztrálni, ha az iskolákkal jobban ellátott

r Nyugatra megyek és például felemlítem saját városomat. Sopron évek óta nem tudja felépíteni a szükséges két népiskoláját, az evangélikus és római katholikus új iskoláját, mert nem kapunk államsegélyt, pedig helyszűke van, a szükséglet igen nagy. Más viszonyok között a soproniak röstelték volna, hogy a kormánytól az iskolára segélyt kérjenek, hiszen ősi idők óta mintaiskoláik vannak, és amikor az ország egyéb területein talán 50%-ot sem ért el az írni-olvasni tudók száma, akkor már Sopronban nem igen volt található analfabéta. De a mai viszonyok között kénytelenek vagyunk 1930. évi június hó 25-én, szerdán. 283 várni az államsegélyt és kénytelenek vagyunk, bár nagynehezen tesszük, visszaszorítani^ a szükségletet és várni a jobb jövendőt, Itt sürgősen segíteni kell, mert hiszen ez a két iskola maga felemésztené azt a segélyt, amelyet r a kultuszkormány az évi szükségletre az egész országnak szánt. Azt hiszem tehát, ennek à tételnek elégtelensége eléggé bizonyítva van. A kormány nem tévesztheti szemelől, hogy az iskolafenntartók úgyis túl vannak terhelve. Az iskolák fenntartása óriási pénzbe kerül és különösen a mai szomorú gazdasági viszonyok között lehetetlen az iskolafenntartóknak többet áldozni, főleg pedig nem képesek a saját erejükből építkezni. Kérném a vallás-^ és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciáját, hogy ne hárítson át legalább a jövőben olyan terheket az iskolafenntartókra, amelyeket eddig az állam viselt. Ertem ez alatt a tanszemélyzet illetményének kiegészítését, a helyi hiányok pótlásának elvonását és hasonlókat. Az iskolafenntartók éppen elég terhet viselnek. Magától értetődik, hogy rámutatva olyan célokra, amelyekét a kormány kellő fedezettel nem támasztott alá, meg kellene jelölni azokat a tételeket is, amelyeknél még lehetne megtakarításokat elérni, és amelyeknél elért megtakarításokból meg lehetne találni a fedezetet a rosszul dotált tételekre. Mert az nem volna segítség, hogy egyszierűen — és az igen egyszerű volna •— fogja

1 magát a kormány és a kifogásolt rosszul dotált tételeket felemeli, a nélkül, hogy további megtakarításokról gondoskodnék. Nézetem szerint a takarékoskodást folytatni kell és lehet is további megtakarításokat elérni és nagyon sokat lehet segíteni azzal is, hogy megállapítjuk a szükségletek és a kiadások helyes sorrendjét. A sortartás már maga is sok panaszt és bajt éliminai, mert természet szerint a sorban hátrább kerülő, keyésbbé fontos szükségleteikre esetleg már nem jutna, a legjobb akarat meillett sem tudna tehát a kormány ezekre költeni. A természetes apadás egyedül helyes elvét fenntartva, de erre alapítva tételről tételre menve csökkenteni kellene az állami adminisztráció személyi kiadásait. Meg yagyofc győződve, hogy a. dologi kiadásoknál jelentékeny megtakarításokat lelhetne elérni. Egyes_ intézményeik apparátusa csökkentendő. A magam részéről úgy látom, hogy például maga az adókezelés, különösen a forgalmiadó és az egyenesadó kezelése túlsókba kerül. A bruttójövedtelem egy százallékánál nagyobb az az összeg, amibe ez az adókezelés az országnak belekerül. A kiküldetéseknél és átköltÖzködéseíknél vettem magamnak a fáradságot^ mert feltűnt, hogy minden címnél, minden tételnél van kiküldetés és átköltözködés, hogy az ezekre vonatkozó összegeket összeadjam. Az összeg körülbelül 14 millió pengőt tesz ki, tehát körülbelül az egész megtakarítás fele. Ebből látjuk, hogy milyen jelentőséggel bír ez; a tétel, és azt hiszem, hogy a kiküldetések lehető csöikkentésével, a legszükségesebb mértékre való leszorításával és ezeknek a [legszükségesebb munkaerővel való elvégeztetésével igenis jelentékeny összeget, taJám egy pár millió pengőt is meg lehetne takarítani. Egy pillantás az Államvasutak költségvetésére mindenkit meggyőz arról, hogy ott valami nincs rendben, hiszem nem hoznák azok semmit, nincs ott jövedelem. Az Államvasutaknál nézetem szerint szintén különösen a^ vezető állásokban túkiagy az apparátus. Tessék a vezető állásoik számát csökkenteni, tessék megmézni, hogy nincsenek-e felesleges vonatok, mert úgy vagyok értesülve, hogy igenis felesleges vonatok is járnak és az anyagbeszerzésnél vigyázva