Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-69

18 Az országgyűlés felsőházának 69. ülése 1929. évi december hó 10-én, kedden. Kérem a jegyző urat, hogy először a törvényjavaslat címét s azután a szokásos módon szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Gróf Khuen-Héderváry Károly jegyző (olvassa a javaslat címét és sorssámát. A javaslatot a Felsőház hozzászólás nélkül elfogadja.) Elnök: Ekként a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során elfogadott végszerkezetben, igen vagy nem? Méltóztassanak azok, akik a törvényjavaslatot végszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom tehát a határozatot, hogy a Felsőház a természettudományok fejlesztése érdekében teendő intézkedésekről szóló törvényjavaslatot a Képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a közoktatásügyi és pénzügyi bizottságok együttes jelentése «az elemi népiskolai beiratási díjak újabb szabályozásáról és felhasználásáról» szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjék. Gróf Khuen-Héderváry Károly jegyző (olvassa a bizottságok jelentését). Elnök: Van-e valaki szólásra feljegyezve? Gróf Khuen-Héderváry Károly jegyző: Nincs! Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni ? (Nem!) ' Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozás befejeztetvén, következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az elemi népiskolai beiratási díjak újabb szabályozásáról és felhasználásáról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy először a törvényjavaslat címét s azután a szokásos módon szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Gróf Khuen-Héderváry Károly jegyző (olvassa a javaslat címét és az 1—5. §-ok sorszámát. A javaslatot a Felsőház hozzászólás nélkül elfogadja.) Elnök: Ekként a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e az1 a részletes tárgyalás során elfogadott végszerkezetben, igen vagy nem ? (Igen !) Méltóztassanak azok, akik a törvényjavaslatot végszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom tehát a határozatot, hogy a Felsőház az elemi népiskolai beiratási díjak újabb szabályozásáról és felhasználásáról szóló törvényjavaslatot a Képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a Felsőház közoktatásügyi bizottságának jelentése a pécsi in. kir. Erzsébet Tudományegyetem továbbfejlesztése tárgyában a Felsőházhoz intézett feliratokról. Kérem a jegyző urat, hogy a jelentést felolvasni szíveskedjék. Gróf Khuen-Héderváry Károly jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök : A jelentéshez többen kívánnak szólni, először is Pékár Mihály felsőházi tagtársunk. Pékár Mihály : Nagyméltóságú Elnök Úr ! Mélyen t. Felsőház ! Méltóztassék nekem megengedni, mint pécsi egyetemi tanárnak, és mint a pécsi egyetem képviselőjének, hogy ehhez az emlékirathoz hozzászóljak. Az emlékiratot Pécs szab. kir. varos adta be és az emlékirat azt célozza, hogy a oécsi egyetem továbbfejlesztése biztosittassék. Nagyon jól tudjuk és a kultuszminiszter úr ő exeellenciája talán a legjobban tudja azokat a hiányokat, amelyek a pécsi egyetemen vannak és nem is azért hoztuk ide ezt a kérdést, hogy a miniszter urat figyelmeztessük, hanem' azért, hogy ennek a fontos kérdésnek nagyobb nyilvánosságot aií junk, és hogy azokat a közvéleményben újra meg újra elhangzó nézeteket, amelyek azt célozzák, hogy négy egyetem talán sok is ennek a csonka országnak, bizonyos fokig ellensúlyozzuk. Méltóztassék megengedni,- hogy amikor ezt á kérdést akarom kissé részletesebben tárgyalni, akkor rövid történelmi visszapillantást tegyek. Az összeomlás után a megszállással és a trianoni békével elvesztettük az ország területének kétharmad részét és ezzel a területtel elvesztettük két egyetemünknek bázisát is : elvesztettük az erdélyi ötvenéves dicső múltú kolozsvári egyetem bázisát és elvesztettük az ősi koronázó városnak, Pozsonynak bölcsőkorát élő ifjú egyetemét. Ez az elvesztés olyan időben történt, amikor a debreceni egyetem is román megszállás alatt volt, de ha nem is lett volna román megszállás alatt, akkor sern tudott volna a maga egészében funkcionálni, mert hiszen klinikái akkor még vakolatlanok voltak, ablaktokok, ajtótokok nélkül és az egyetem csonka volt, így előállott az a szomorú helyzlet, hogy Magyarországon 1919-ben és 1920-ban csak egy egyetem funkcionált, a budapesti egyetem, amelyen a hallgatók száma felszökött 13.000-re. A műegyetemen ugyanakkor a hallgatók száma 5000 volt, az összes főiskolákon 22.000. Ilyen nagy főiskolai hallgatóság mellett csak egy egyetem funkcionált, a budapesti egyetem. Ilyen körülmények között felmerült az a kérdés, hogy mi történjék a hontalan egyetemekkel és a nemzetgyűlés elé Vass, akkori kultuszminiszter úr őexcellenciája törvényjavaslatot terjesztett, amelyet 1921 június 4-én és 5-én tárgyaltak. A nemzetgyűlésnek igazán nagy hálával tartozik egyetemünk, mert amint volt alkalmam a karzatról végighallgatni, kétnapi tárgyalás után egyhangú lelkesedéssel mondta ki az 1921. évi XXV. tcikkben — egy szerdai napon délben 12 órakor hirdette "ki Èakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke az^ egyhangú határozatot, — hogy Magyarország két hontalan egyetemét továbbra is fenntartja, és az egyiknek, a kolozsvárinak székhelyéül Szegedet, a pozsonyi egyetem székhelyéül pedig Pécset jelölte ki. A magyar nemzet képviselői megmutatták, hogy érzik azt a hatványozott felelősséget ós azt a hatványozott kötelességérzetet, amelyet a történelmi idők szabnak az országnak minden polgárára, és abban a nehéz időben meghozták azt a nagy áldozatot, amellyel biztosították ennek a két kultúrintézménynek a fennmaradását. Dacára az egyhangú határozatnak, még ma is — ezt kénytelen vagyok hangsúlyozni — előfordul, hogy a közvéleményben újra és újra felmerül az a kérdés, vájjon helyesen tett-e a nemzetgyűlés, amikor ezt a két kultúrintézményt továbbra is biztosította. Tagadhatatlan, hogy a legolcsóbb és a legkönnyebb eljárás az lett volna, ha szélnek eresztik a professzorokat és a hallgatókat, de itt kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy öngyilkosságot követ el a magas kultúra terén minden nemzet, amely a tudománytművelő embereket szélnek ereszti és bezárja a laboratóriumokat és szemináriumokat. A tudomány feltartóztathatatlanul halad, akár