Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

278 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. gunkra vagyunk utalva. Micsoda perspektíva nyilnék itt meg, ha a Dunát a Tiszával összekötnek. Hiszen a kérdés a íháhorú előtt már aktuális volt, és milyen kis dolgon, két minisztérium összetűzésén múlt annak megoldása. A kereskedelemügyi minisztérium és a földmívelési minisztérium azon vitatkoztak, hogy ki csinálja meg ezt vonalat, ki építse azt meg. iviegvolt rá a pénz, s azt mégis elmulasztották. Most itt állunk olyan helyzetben, hogy a Tisza és a Duna egymástól teljesen el vannak választva. Megengedem, nagy probléma, amikor az ország nehéz íhelyzetében ilyen kérdésekkel áll elő az ember, de mindig az a kérdés, hogy az a beruházás kifizeti-e magát. Szerintem az összminisztériumot, minden minisztert át kell, hogy hasson az a gondolat, bogy az elsősorban szükséges beruházásokat eszközöljék, azokat, amelyekből feltétlenül haszna lesz az országnak. (Ifjaz! Ügy van!) Abban^ a reményben vetem fel ezt a kérdést a Felsőház előtt, hogy a miniszter urak arra az álláspontra helyezkednek, hogy költségvetésükben azokat a kiadásokat, melyekre r elhiszem, hogy szükség van, csak akkor irányozzák elő, ha az ország gazdaságilag már meg van erősítve. Meg kell itt említenem, hogy a miniszter ura'k közül az egyik miniszter, a honvédelmi miniszter úr, akinek nem tartozik szakmájába a földmívelés, kédésemre és biztatásomra megtette azt, .'hogy egy napot töltött a törökszentmiklósi gőzmalomban, az ország egyik exportmalmában és ott végigtanulmányozta az egész ina lomrendszert, a búzakérdést, és azt hiszem, hogy nekünk igen sok hasznos szolgálatot tett már ő is ezen a téren. Hogy visszatérjek a duna—tiszai csatornára, ezen a téren nagy mulasztások történtek a múltban, és nézetem szerint a közelmúltban is, ha nem is mulasztás történt, de talán helytálló megemlékezés lett volna a Kormányzó úr ő foméltósága jubileumára, ha nem a két dunai hídnak a megépítését határozta volna el az országgyűlés, hanem elhatározta volna^ az Alföld nagy szülöttjének és a tengerek hősének tiszteletére a duna—tiszai csatorna kiépítését. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy ez a kérdés ha nem is kerül mindjárt napirendre, de kell, hogy a kormány részéről megfontolás tárgyát képezze, mert az, ha mi a Dunát a Tiszával összekötjük, annyit jelent, hogy behoztuk a tengert az ország szívébe, a tengerrel egyenes öszszeköttetésünk lesz, ami pedig —

f azt hiszem, nem kell ezt magyaráznom itt e díszes testület előtt — rendkívül nagy perspektívát nyit meg úgy az Alföld, mint az egész ország közgazdasági fejlődése szempontjából. El kell azonbian ismernem, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr a kezdeményező lépéseket megtette, mert hiszen elrendelte, hogy Szolnoktól Tiszafüredig legalább egyelőre próbaképen állítson be a Magyar Folyam ^és Tengerhajózási Készvénytársaság teherszállító járatot. Velük együtt tettem meg ezt az utat, mert n'agyon érdekelt a kérdés, és — mint említettem — Örömmel üdvözlöm a miniszter úr ezen intézkedését, de ezt nem tartom teljesen kielégítőnek, sőt annyira kezdetlegesnek tartom, hogy ettől nagy eredményt nem várok, mert tiszai hajózást, egyáltalában folyamhajózást átrakodó állomások nélkül létesíteni hiábavaló. Hogy mennyire indokolt volna egy átrakodó hajóállomás létesítése pl. Szolnokon, ahol tulajdonképpen össze lehetne gyűjteni a Felső- és Alsó-Tiszának és a Kőrösnek a terményeit, azt a statisztika fogja beigazolni. Mert ha számításba vesszük, hogy a vízi szállítás egynegyed, vagy legrosszabb esetben egyharmad részébe kerül a vasúti szállításnak, akkor óriási megtakarítást jelent a közgazdaság számára. az, ha egyeneser hajón szállíthatók a termények. Meg kell azonban állapítanom, hogy átrakodó állomások nélkül ennek a kérdésnek megoldása nem lehetséges. A kereskedelemügyii miniszter úr aiagyon sürgős feladatának tartanám tehát, hogy ilyen átrakodó állomást létesítsen. Bár ez már most megvolna, hogy az idei terményeinket képesek lennénk híajón átszállítani a csepeli kikötőbe és ott elraktározni. E nagyfontosságú vízügyi és hajózási kérdés után egy másik közlekedésügyi kérdésre vagyok bátor szintén a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét felhívni. Ez a kérdés a vidéki autóbusz-közlekedés kérdése. Ma már az autóbusz olyan általános, hogy az 1929. év végén 4300 kilométeres utat tettek meg ezek az autóbusz-járatok. Igen nagyjelentőségű közgazdaságilag, anyagilag, sőt megnyugtathatom a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, még kulturális szempontból is nagyjelentőségű az, ha az a szegény ember olcsón képes eljutni a vasúthoz vagy ahhoz a városhoz, amelyben beszerzi az ő szellemi és anyagi táplálékát. Itt ennél a kérdésnél egy baj van, az, hogy ezekre az autóbusz-járatokra privát emberek kaptáik meg a koncessziókat, és ez a körülmény nagyon sérelmes képet tár az ember szeme elé, mert olyan szerszámmal közlekednek, (

hogy az mar szinte szomorú s életveszélyes a közlekedésre nézve. Nem tudtam egyelőre ennek a nyitját megtalálni, de úgy látom, ennek magasabb politikai háttere van. Ezeknek a privát embereknek van előkelő politikus elnökük s van egy szervezetük, mondjuk, egy kartell. Előfordult az én falumban, hogy egy olyan igazán semmirevaló vállalatnak kétszerháromszor bedőlt a kocsija az árokba, veszélyeztette a publikumot, és be kellett nekem járnom Toronylátói Baranyáig minden fórumot, hogy attól a szerencsétlen embertől, akire nézve áldás volt, hogy a járatot betiltották, el tudjam az engedélyt vétetni. Igenis kívánatos volna, hogy ezt a nagyfontosságú, a szegény emberekre különösen nagyfontosságú kérdést a kereskedelemügyi miniszter úr magáévá tenné és megoldaná úgy, bogy hovatovább minél előbb.' igyekeznék egy állami felügyelet alatt lévő, már megalkotott szervre, a Mavart.-ra ruházni ezt az egész autóbusz-közlekedési jogot, .Ezt a szervet az Államvasút és két vicinális vasút alakította, az államnak tehát, főrészvényes lévén, joga van a beleszólásba, ^ezt tehát irányítani lehet. Nagyon szeretném, ha a legközelebbi években ezt az autóbuszforgalmat teljes mértékben a Mavart. kezében láthatnám, mert akkor meg volnék arról győződve, hogy egy olyan vállalat kezében lenne, hogy annak a szegény emberek is sok hasznát vennék, stratégiai szempontból pedig nagyon fontos volna, hogy olyan autóparkunk álljon rendelkezésre, amelyet 'háború esetén rögtön elő lehetne venni és amely hasznos szolgálatot tenne a hadviselésnek. A pénzügyminiszter úrhoz volna egy kérésem. Nem nagy ügy, de szoros Összefüggésben látom a publikum adóztatásával. Ván egy nagy forgalmú hidunk, a szolnoki összekötőhíd, amely — azt lehet mondani — az országban a legnagyobb forgalmat bonyolítja le. Ezt a hidat annak idején a románok felrobbantották, úgy, hogy helyreállítása, beismerem, tényleg pénzbe került az államnak. De