Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-83
Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán, Báró Wlassics Gyula és gróf Széchenyi Bertalan elnöklete alatt Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az 1930/31. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Felszólaltak : Borbély György, Pinezich István, Miskolczy Pál, báró Waldbott Kelemeu, Ghyezy Elemér, Shvoy Lajos, Fekete Zoltán. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : Vass József, Walko Lajos, Mayer János, Zsitvay Tibor, Wekerle Sándor. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 15 perckor.) (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Bezerédj István, a felszólalók jegyzésére pedig Kühne Loránd jegyző urat kérem fel. Bemutatom Békés vármegye közönségének feliratát a községi közmunka megszüntetése tárgyában. A felirat előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a közigazgatási bizottságnak. Napirend szerint következik a pénzügyi bizottság jelentésének folytatólagos tárgyalása az 1930/31. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyában. Szólásra következik Borbély György ő méltósága. Borbély György: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A költségvetési vita, amely a gazdasági krízis jegyében folyik le, felvetett sok mindenféle ideát, a praktikusoktól kezdve egészen a demokráciáig, olyan ideákat, amelyek a mai helyzet szanálására többékevésbbé alkalmasak, avagy teljesen alkalmatlanok. Bevallom,, hogy lelkiismereti furdalást éreztem, amidőn az ország nehéz helyzetében igénybeveszem a mélyen t. Ház szíves türelmét, hogy itt olyan ideákkal álljak elő, amelyek, bár költséggel járnak, nézetem szerint hasznos beruházást képeznek. (Halljuk! Halljuk!) A napokban egy tiszai kirándulást tettem Szolnoktól felfelé a Tiszán, s bevallom, hogy siralmas képet láttam magam előtt. Olyan benyomást tett rám e nagy természeti kincsünk, mint egy elhagyott temető, amelyre nincs gondja senkinek. Töprengtem rajta, hogy így kell-e ennek lennie, el lehet-e néznünk azt, hogy ez a mi legnagyobb természeti kincsünk parlagon heverjen, kihasználatlanul, s elhatároztam, hogy e nagy ügyben itt a Ház színe előtt fel fogok szólalni. FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. Mélyen t. Felsőház! Már a háború előtt adott helyzet volt az, hogy folyóvizeinket igenis nagymértékben ki kell, hogy használjuk. A háború bebizonyította, hogy milyen nagy hasznát vesszük a mi folyóinknak, hiszen a Dunára támaszkodott az egész hadviselés s hogy olyan sokáig bírtuk a háborút, azt jórészt a dunai hajózásnak köszönhettük. A háború óta — sajnos — ez a kérdés ïgen elhanyagoltatott. Pedig beigazolódott, — úgy gondolom, néhány hónap előtt egy partértekezleten vetettem fel e kérdést, és akkor egy ankét hivatott össze a kereskedelemügyi minisztériumba, s ezen az ankéton igazoltatott az be — hogy a Tisza felső része Szolnoktól kezdve Tokajig hajózható. Hogy tehát nem hajózzuk, ez olyan mulasztás, amelyet nézetem szerint helyre kell hoznunk. (Ügy van! Ügy van!) Ha körültekintünk a szomszédos államokban, látjuk azt, hogy mi történik a víziutak fejlesztése terén. Vízrajzi szempontból hozzánk legközelebb áll és leghasonlóbb Németország. Ha nézzük, hogy mit csinálnak a németek, azt látjuk, hogy most már azzal a merész gondolattal foglalkoznak, — sőt már meg is indították a munkálatokat — hogy a Rajnát a Dunával kötik össze. De menjünk tovább. Csehország kiépítette a hajózást a Moldván és az Elba csehországi részén és így összeköttetést szerzett az Északitengerrel, másrészt a pozsonyi és komáromi kikötőit úgy kifejlesztette, hogy így a Feketetengerrel van kapcsolatos vízi útja és most már a Fekete-tengerrel az Alsó-Dunán és az Északi-tengerrel az Elbán keresztül van összeköttetése. Románia nagy súlyt helyez víziútjaira, úgyszintén Jugoszlávia és Bulgária is. Nekünk tehát, úgy gondolom, nem szabad ezt tétlenül néznünk és a mi adott helyzetünket így kihasználatlanul hagyni. A háború, azt lehet mondani, mindentől megfosztott bennünket, de .meghagyta még egy pár folyónkat és meghagyta a Nagv-Alföldet. Sehol a világon olyan olcsón víziút ki nem használható, mint az Alföldön. Az Alföld sík fekvése, folyóink sekély esése, mind indokolttá teszi azt, hogy víziutainkat a legnagyobb mértékben fejleszszük. A trianoni határ elválasztott bennünket a Dunától, mi tehát most már egészen "ma46
