Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-82

262 Az országgyűlés felsőházának 82. ül óta, amióta az egyetem letelepedett Pécsett, nem volt képes annyit áldozni, nem volt képes olyan támogatást juttatni az Erzsébet Tudományegyetemnek, mint ezt egyidejűleg nála a sokkal gazdagabb Szeged és Debrecen városa, tette. Most azonban, amikor Pécs. törvényhatósága is abba a szerencsés helyzetbe jutott, hogy már felvehette programmjába az egyetem kifejlesztésének ügyét, azt mindjárt meg is indította, elhatározván, hogy a jog- és államtudományi-, valamint bölcsészeti-, nyelv- és történettudományi szakok részére (két önálló épületet fog emelni. Hatszázezer pengőt szavazott meg erre a célra minden szegénysége dacára, Kénytelen vagyok leszegezni, az utánam küldött «Dunántúl» lapból értesültem róla, hogy a kultuszminiszter úr ő nagyméltósága szintén 250.000 pengőt bocsátott a város, illetve az egyetem rendelkezésére. Hálás, őszinte köszönettel fogadom ezt annyival is inkább, mert ennek az egyetemnek teljes kiépítése a kor színvonalára való állami hozzájárulás nélkül szinte lehetetlen. Igen . ám, csakhogy most jön a kultuszminiszter úr ő nagyméltósága és ugyanabban a levélben, amelyben értesíti a várost erről a hozzájárulásról, ikijelenti, hogy ő Pécsnek többet nem adhat, de nem mutatja meg még azt a 25%-os járulást sem, amelyet megígért, ha épp úgy, mint Szeged, Debrecen és Pécs is hozzá nem járul az egyetem fejlesztéséhez. Ez annyit jelent, hogy a pécsi Erzsébet Tudományegyetem ennek az országnak mostohagyermeke. Hát lehet mostohagyermeke az országnak azért, ímert mostohagyermeke a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságának? En sokkal nemesebblelkűnek, sokkal nagylelkűbbnek ismerem ő nagyméltóságát, semhogy ilyen mereven el tudna zárkózni egy egyetem fejlődése elől, amely egyetem igazán arra van hivatva, hogy az ifjúságot minden tekintetben képezze és nevelje s amelynek fejlesztése az országnak közérdeke. Bizonyos ellenmondást látok a miniszter úr kijelentésében. A kultuszminiszter úr ő nagyméltósága azt mondotta, sőt ebben a levélben is azt mondja, hogy: örülök, hogy Pécs, Szeged és Debrecen nyomába lépett és áldozott, mivel pedig áldozott, adok én is. Hát ha még áldozna Pécs, akkor lenne pénze a kultuszminiszter úrnak a pécsi egyetem részére is. De hogyan áldozzon, amikor nincs mibőn À humánus elv szerintem az, hogy a gyengét kell istápolni és nem az erősét. Nem kérek újabb támogatást, újabb dotációt a költségvetés terhére, csak azt kérem, hogy egyenlő elbánásban részesüljön a pécsi egyetem a többi tudományegyetemmel. Ezt hangoztatta tegnap mellettem ülő t. barátom, Mándy ő méltósága is. Menyhárth ő méltósága, a szegedi egyetem tanára szintén felajánlotta a minisztérium rendelkezésére álló összegnek 50%-át, megelégedvén a szegedi egyetem részére 50%-kal. De kérdem, hol van az az 50%, amikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága a jövőre semmit sem helyez kilátásba, amikor még 25%-os hozzájárulást sem hajlandó adni? A kultuszminiszter úr ő nagyméltóságának sok, nagy, hervadhatatlan érdeme van az ország kultúrájának fejlesztése terén. Szóval, írásban, alkotásaival megörökítette nevét úgy a belföldön, mint a külföldön. Megörökítette nevét a pécsi egyetem történetében is azzal, hogy a pécsi egyetem fennmaradását neki köése 1930. évi június hó 24-én, kedden. szönheti. Arra kérem ő nagyméltóságát, hogy örökítse meg a pécsi Erzsébet Tudományegyetem történetében nevét azzal is, hogy fejlesztését, korszerű színvonalra való emelését ugyancsak ő neki köszönhesse. A költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Mészáros István ő méltósága. Mészáros István: Nagyméltóságú Elnök TTr! Mélyen t. Felsőház! Kötelességemet érzem teljesíteni akkor, amikor az 1930/31. évi állami költségvetés tárgyalása alkalmával idehozom a falusi munkásság, a törpe- és kisgazdák életéből azokat a mozzanatokat, amelyek itt-ott a falun a nép szívében élnek. (Halljuk! Halljuk!) A szélsőségektől teljesen mentesen, teljesen keresztény, hazafias érzülettel akarom itt elmondani a mezőgazdasági munkásságnak szomorú és nehéz katasztrofális helyzetét, mert a mezőgazdasági munkásság — azt hiszem talán nem is szükséges a mélyen t. Felsőház tagjai előtt ezt elmondanom — az elmúlt télen és tavasszal egészen körülbelül májusig csaknem munka nélkül állott, munkás és családja a legnagyobb nyomorúságban kenyér nélkül tengődött. Az Isten jóvoltából télen nem volt olyan nagy hideg, mint az előző években, mert ha ez bekövetkezett volna, akkor talán a mezőgazdasági munkásoknál sok csecsemő és gyerek el is pusztult volna a fagy ás, étlenség és a gabonaárak esése következtében. Ha a gabonaárak esése sújtja a gazdát, akkor sújtja a mezőgazdasági munkást is, mert neki is munkája után, aratásból, cséplésből és a részesedésből kell a családját eltartania és ha leesik a gabona ára, az magával rántja a szegény munkáscsalád megélhetését is, magával rántja a ruházkodását és van-e, aki ilyenkor törődik a munkással

1

? Igazán emberfeletti kötelessége volna megmozdulni a magyar kormánynak (Egy hang: Igaz!) és a többgyermekes munkáscsaládokat támogatni, mert nem mindegy abból a kótpengős, két pengő ötvenfilléres napszámból eltartani az olyan családot, ahol csak férj és feleség van és az olyan családot, ahol ehhez még 5—6 gyermek is jön. Mert ha a nyomornak vannak bizonyos fokai, az is> bizonyos, hogy a nyomor és étlenség szüli a szélsőséges elemeket és ha ezek a szélsőséges elemek talán felülkerekednek, igazán nem okolhatunk senki mást, csak saját magunkat, mert a társadalom munkásosztályával nem törődtünk, a munkásosztályt elhanyagoltuk, éhezni hagytuk, a munkás osztálynak nem adtuk meg a tisztességes megélhetést, amelyet munkája után biztosan elvárhatna. Ha a népjóléti miniszter úr ő nagyméltósága itt volna, neki és az összkormánynak szíves figyelmébe ajánlanám, hogy, amint már múltévá felsőházi beszédemben elmondottam, gyámolítsa és támogassa a munkásosztályt és hasson oda a kormánynál, ihogy igenis a többgyerme-, kes munkáscsaládokat az állam támogassa, mert cipőre, ' ruhára, élelemre nem telik és inert a mezőgazdaság nagyon súlyos válságban van. A kormány, a kereskedelemügyi miniszter úr hasson oda, hogy kora tavasszal és késő Ősszel, amikor a mezőgazdasági munkák megfogyatkoztak, t a mezőgazdasági munkások az út- és vasútépítésnél igenis alkalmaztassanak, hogy kenyér jusson nekik az asztaluk fiókjába. A mezőgazdasági munkásság csak egy vagy másfél hónapig tud elhelyezkedni május és október között, és így félő, hogy ez alatt az idő alatt téli kenyerét meg nem keresheti, ha csak felsőbb helyről számára segítség nem érkezik. Ezért még egyszer kérném az összkor-