Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-81

240 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése 1930, évi június hó 23-án, hétfőn. nagymérvű leromlásáról, a munkanélküliségről, a polgári osztály mindegyre növekvő nyomoráról, a kisiparosság súlyos küzdelmeiről, a kényszeregyességek számának minden más országánál rohamosabb növekedéséről. Azt hiszem, egészen felesleges, ihogy mindezekről itt részletes, sötét képet fessek. Hiszen meg vagyok győződve, hogy ezzel az igen t, kormány is tisztában van, éppen úgy, mint aho^van meg vagyok győződve arról is, hogy a pénzügyminiszter úr Ő excellenciád is iazon a nézeten van, hogy a dolgozó osztályok a mai nagy közterheket már alig-alig képesek elviselni. Mégis legyen szabad itt néhány adattal szemléltetőbbé tennem ezt, már a levonandó konzekvenciák szempontjából is. A pénzügyminiszter úrnak 1928-ban .közzétett adóstatisztikája szerint az összes közterhek 1927-ben 'kereken 206 millió pengőt, míg 1913-ban Csonka-Magyarországra átszámítva, 704 millió pengőt tettek ki. (Az elnöki széket Beőthy László foglalja el.) Az 1927. éybem tehát a közterhek 72%-kai voltak nagyobbak a békebelieknél és ez az emelkedés azóta lényegesein nagyobb, különösen, ha a szociális terheiket is beszámítjuk. Lesújtóbb képet kapunk, ha Magyarország össztermeléséhez mérjük a közterheket. 1928-ban a mezőgazdaság termelésének összértéke 3864 millió pengő volt, az ipari termelés összértéke pedig 2847 millió pengő, a termelés értéke tehát összesein 6700 pengő volt. Ennek ellenében 1928-ban a közterhek összege 1242 millió pengő volt a szociális terheken .kívül és íg*y a közterhek az össztermelés 18 Va %-át vették el. Méltóztassanak figyelembe venni, mit jelent a közterhek ilyen nagymérvű emelkedése, mit jelent az, ha az össztermelésnek 18-5%-át veszi el az adó, hiszen a közterheikmek ilyen nagymérvű emelkedése már abba az állapotba juttatott bennünket, amelytől a (közgazdaság és különösen az adótudományoknak nagy klasszikusa, Ricardo, is óva intett, eljuttatott ahhoz az, állapothoz, amiikor a közterhek már nem a kereset, a jövedelem egy részét foglalják le maguknak, hanem amiikor már a tőkét, a gazdaság életerejét és gyökerét támadják meg. T. Felsőház! Néblány hónappal ezelőtt a német birodalom legkiválóbb vezetőférfiai manifesztumot tettek közzé, amelyben tiltakoztak a német kormány akkori gazdasági és pénzügyi politikája ellen, amely a túladóztatással lehetetlenné teszi à tőkeképződést, mert — mint kifejezték — tőkeképződés nélkül Németország gazdasági életét megmenteni nem lehet/ Ha erre a komoly intelemre szükség volt a nagy német birodalomban, határtalan őserejével, mennyivel inkább szükséges ez nálunk fejletlen gazdasági viszonyainknál fogva és rendkívüli tőkeszegénységünk mellett. Ámde ezt a pénzügyminiszter úr is tudja, hiszen a takarékosságot nemcsak hirdeti, hanem az állambJáiztartásban már meg is kezdte. Valóban nem lehet lekicsinyelni a pénzügyminiszter úr ő excel! enciájának munkáját, .aki az évek óta feltartóztathatatlanul duzzadó kiadások lavináját megállította és a takarékosságot a gyakorlatban megkezdte. Bármennyire elismerem ezt az érdemet, mégis meg kell jegyeznem, hogy a takarékossági politika nem egészen szerencsés irányban mozog. A pénzügyminiszter úr által kezdeményezett taikarékossíági politika mintegy 29-4 millióval csökkenti a dologi és átmeneti kiadásokat és 5-2 millióval a beruházásokat, ellenben tovább szaporodnak a személyi járandóságok és a nyugdíjellátások 8 millió pengővel. Ezt a mérleget látva, azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen a takarékosságnak ez az iránya az, amelly nem (kívánatos és nem kedvező a mi viszonyaink közt, mert a személyi kiaidások állandó növekedése a gazdasági élet terméketlen megterhelését jelenti, viszont a dologi kiadások legalább' megtermékenyítik a gazdasági életet azáltal, hogy automatice "munkaalkalmaikat teremtenék. E mellett a megtakarítások jórésze nem egészen világos és még az abba elmélyedek részére sem egészen érthető. Legyen szabad erre néhány példát felhoznom. így például iá pénzügyi tárca 8 milliós megtakarításából a dohány jövedéknél 3'6 millió megtakarítás van előirányozva. Ez nagyrészt két tételből áll. 500.000 pengőt olyan címen takarítanak meg, hogy a multévi költségvetésben szereplő 510.000 pengő helyett most csak 10.000 pengő van felvéve hivatalos és szaklapokra. Hogy ilyen címen ihogyan lehetett eddig 510.000 pengőt kiadni és most hogyan lehet ebből 500.000 pengőt megtakarítani, ez előttem nem egészen világos. Még kevésbbé érthető a dohányjövedéki üzemi kiadásoknál Vétel címén a multévi 54 millióval szemben az idén csak 50 "94 • millió van előirányozva, .ami kereken 3 millió megtakarítást jelent Lehet, hogy bennem van a hiba, de én Ifommerciáliisian ;nem tudom megérteni, hogy ha ugyanannyi dohányt vásárolok nem. olcsóbban, miképpen érhető el a megtakarítás és vájjon ez^ annak nevezhető-e. Éppen úgy nem világos előttem, hogy a kereskedelemügyi tárcánál a Máv. kiadásiainál 5'6 millió pengő megtakarítást miképpen lehet elérni, miképpen lehet a Máv. felépítményeinél és kiadásainál megtakarításokat elérni, amikor pedig tudjuk, hogy a Máv. jelentékeny beruházási és személyzeti szükségletei céljából éppen a közelmúltban függőkölosönt vett fél. E példákkal távolról sem az volt a szándékom, mintha kifejezést akartam volna adni annak, hogy a budget realitásában nem hiszek. En a budget-et feltétlenül megbízhatónak tartom, ismétlem azonban, hogy szükség volt e példák bemutatására azért, hogy bizonyítsam, hogy bizony ezeka megtakarítások még az abba elmélyedők részére sincsenek egészen világosan kimutatva. De ami a legfőbb, bogy a takarékosság megkezdett útján nem juthatunk el ahhoz a célhoz, .amely kell, hogy elsősorban szemünk előtt legyen, nem juthatunk el a közterhek csökkentéséhez. Különösen nem hihetek ebben, ha azt látom, hogy az állam bevételei az utóbbi időben állandóan csökkenő irányzatot mutatnak és így az idei költségvetés első kilenc hónapjában az állami bevételek .már 49 "2 millióval csökkentettek. A megtakarítási politikának sokkal iradikálisabbnak, sóikkal erélyesebbnek kellene lennie, egész gazdaságpolitikánkban erélyes rendszerváltozásnak kellene bekövetkeznie. Ami nálunk iaz r igazi takarékosság útját állja, az az a nagymérvű etatizanus, amely az áillamihaűcu politikában és gazdiaságban uralkodik. Az államnak akciói, alakulatai, vállalkozásai, üzemei, érdekeltségei, mentőakciói, segélyei, az államnak ez a túltengése az igazi akadálya, a takarékosságnak, mert nálunk ebbe az etatizmusba beleszól a pártpolitika és egyéb érdekek s azért nincs sok reményem arra, hogy a megkezdett úton a közterhek csökkentéséhez elérjünk. Ismétlem, hogy csak erélyes, céltudatos rendszerváltozás, az etatizmussal valószakítás vezethet el a gazdasági helyzet megjavításához; e rendszerváltozás azonban már nemcsak pénz-