Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-69

14 Áz országgyűlés felsőházának €9. ülése 1929. évi deeemhcr kő JO-én, kedden. A munkanélküliek: száma rohamosan emelkedik. A kereskedelem a pusztulás szélén áll. Százéves cégek csukják be nap-nap után üzleteiket, és míg a múlt év első hónapjában 1270 volt a fizetésképtelenek száma, ez az idén eddig is 1748-ra emelkedett. Egy évben tehát több mint 33%-os az emelkedés. Ezzel a Magyarországgal akarnak 'most magasabb jóvátételt fizettetni 1! Ez egyenesen provokálása egy olyan ellenállásnak, amely az európai összhang érdekében nem kívánatos (Ügy van! Ügy van!); provokálása olyan ellenállásnak, amelyhez sorakoztatni kell a magyar társadalmat állásra, pártra és mindennemű különbségre való tekintet nélkül: ellenállani minden erővel. Kipróbáltuk már a mi passzív rezisztenciaképességünket más alkalommal; küzdeni kell most is ezzel az ellenállással, ha. ily kísérletet merészelnek velünk szemben támasztani. (Elénk helyeslés és taps.) Abból, hogy mi büsake nemzet vagyunk, amely nem sírja végig a világot és amely nem koldulja végig a világot, amely nem tárja fel a maga nyomorát, a maga sebhelyeit nem mutatja napról-napra, abból nem lehet jogforrást támasztani arra, hogy bennünket kizsarolni lehessen a végletekig. (Igaz! Ügy van!) De itt van, mélyen tisztelt Felsőház, a békeszerződés 174. §-ának még egy függeléke, amelyre eddíg kevesebb figyelmet fordítottunk, amely a jóvátétel szempontjából, mint voltam bátor idézni, azt mondja, hogy a jóvátételi bizottság köteles lesz Magyarország erőforrásainak és fizetőképességének a jelen szerződés rendelkezéseiből folyó csökkenését külön figyelembe venni. Maguk a szerződést diktáló hatalmak tehát elismerték azt, hogy a mai, a megcsonkított Magyarország nem lesz képes oly terhek elviselésére, amelyek a nagy Magyarország testére voltak szabva. Elismerték, hogy a terület és a lakosság több mint kétharmadának elvesztése oly erőforrás-csökkenést jelent, amellyel számolni kell. Méltóztassék figyelembe venni, mit jelent ez? Csak néhány futó példát mondok, mert hiszen órákon át lehetne ezt adatokkal megvilágítani. Mit jelent az erőforrások e csökkenése? Jelenti azt, hogy pl. a levált területekből befolyt adófizetés 45.78%-át tette ki Nagy-Magyarország összes adóbevételének. Es ha az 1929. évi imént idézett fejenkénti bruttó bevételt veszem számítási alapul, kitűnik, hogy Magyarország területvesztesége folytán 2,200.000.000 pengőről van szó, nettó alapon számítva 1,496 millió pengő évi adóveszteséget szenvedett Magyarország; ennyivel növekedett ason államok bevétele, amelyek e területeket tőlünk elrabolták. Es ha nézzük, milyen nemzeti vagyon, mii:; nemzeti jövedelemforrást vesztettünk, akkoielég utalnom arra az évi 500,000.000-s fizetési mérlegpasszivitásra, amelyben a nemzeti jövedelem csökkenése kifejezésre jut. Futólagos illusztráció, mondom. Azon a címen, hogy mit vesztett Magyarország vagyonából, itt van még az is, hogy 25.8 milliárdot fizettünk jóvátételként; 25.8 milliárdra rúg a nemzeti vagyon csökkenése Magyarországon e címen, eltekintve attól az évi 1496 milliótól, amely évi adóbevételi csökkenésben mutatkozik. Méltóztassék csak megnézni, mit teljesített Franciaország az 1870—71-i háború után, hogyan viszonylik ez ahhoz, amit Magyarország teljesített? Elzász-Lotharingia elvesztése jelentett Franciaországra nézve 14.522 négyszögkilométer területveszteséget és 1,500.000 lakos elvesztését, ezenkívül fizetett Franciaország 5.000,000.000 aranymárka hadisarcot. Ezzel szemben Magyarország elvesztett 232.401 négyszögkilométer területet és 14,000.000 lakost. Leadott Magyarország államvagy ónban, a magyar államot a közösügyi kvóta szerint megillető vagyonrészedet, a levált területeken 12.5 milliárdot. Fran ciaországnak akkor leadott államvagyonának területéről ellenben nincs számítási alapunk. de következtethetünk annak csekély voltára abból, hogy Németország a mostani békeszerződésnek a Versaillesi. alapon Elzász-Lotharingiában és Felső-Sziléziában együtt csak 5.082,000.001) márkái'ól mondott le, vagyis ha számítjuk, látjuk, hogy az 1870—71-i veszteség elenyésző arányban van a mi 12.5 milliárdunkkal szemben. • r Es ez mégsem elég és mindennek ellen ér1 még mindig követelnek tőlünk t fizetéseket, mindennek ellenére még mindig új jóvátételt akarnak tőlünk. Es miért? Azért, mert a 'kisentente megsértette a trianoni szerződést, azérí, mert a kisentente nem respektálta azt a szerződést, amelyet ők reánk diktáltak, az ő általuk végbevitt szerződéssértést Magyarország fizesse meg! (Mozgás.) Még egy nagyon népszerű érvvel operálnak ellenünk ebben a kampányban és ez az, hogyha Németország, ez a hatalmas birodalom megtehette, hogy megegyezett Hágában a volt ellenséges államokkal és oly nagy terhet vehetett magára, miért nem tud Magyarország is megegyezni? Ez szerintük makacs, veleszületett ellenállási hajlam. Nézzük csak pillanatra, hogyan áll ez az eset, miért ment bele Németország azokba a nagy áldozatokba, a világtörténelemben páratlan áldozatokba, amelyeket a versaillesi békeszerződés, illetve most már a Young-terv szerint vállalt? Először Németország a Dawes-terv tekintetében fizetésképtelenségének határán állott. Kimutatta, hogy Amerikából annyi kölcsönt vett fel — talán másfél milliárddal többet a Dáwesféle terv életbelépte óta, amennyi jóvátétel címén a hatalmaknak jutott. Németországnak tehát a Dawes-féle terv revíziója megkönnyebbülést jelent; belement egy hosszabb tartamú törlesztésbe azért, hogy az első 10—15 évben kereken évi 500,000.000 arany márkával csökkentse a maga költségvetési terhét, a maga teljesítési kötelezettségét. Németország belement másodszor azért isimért a Young-terv,szerint, mint voltam bátor rámutatni az elébb, a lefoglalt vagyonok visszaadandók Németországnak; ez a lefoglalt vagyon pedig 13,390.000.000 arany márkát tett ki. De legnagyobb érdeke volt Németországnak a Kajnavidék kiürítése. A nagy nemzeti cél elérését, a jogtalanságnak megszüntetését, amely vele szemben elkövettetett, drága pénzen kellett megvásárolnia. Ez a nemzeti cél minden áldozatot megért neki, különösen tetézve azzal is, hogy a még csak 1935-ben esedékes Saar-kérdés is most nyer megoldást. Végül itt volt Németországnak érdeke, hogy az egyetemleges felelősség alól, amelyet a versaillesi békeszerződés reáruházott, — hogy t. i. Németország egyetemlegesen felel Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország reparációjáért is — mentesíttessék. Németország tehát egyrészt egy nagy nemzeti cél,-szuverenitásának teljes érvényesülése, nemzeti egységének visszaszerzése érdekében hozott ilyen áldozatot, másrészt terheinek hoszszabb időre elosztását és lényeges csökkentését érte el. Hogy állunk mi ezzel szemben? Nálunk nem csökkenteni akarnak terheket, nálunk nem nemzeti ideálok megvalósítását akarják elősegíteni. Ellenkezőleg, új terhekejt akarnak reánk róni, tekintet nélkül jogra, tekintet nélkül igazságra, lévén az ő joguk a hatalom. (Ügy van! Ügy van!