Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-81

238 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése 1930. évi június hó 23-án, hétfőn. méltóztassék ott leszállításokat esziközölni, ahol • azt a körülményeik megengedik és amelyek nem képeznek az ország' adófizető polgáraira nézve elsőrendű szükséglletet. Nyugodt vagyok abban a tekintetben, hogy ilyen 'téttel van a költségvetésben és hogy a kormány meg fogja találni a módot arra, hogy más tételeik leszállításával a telekkönyvi rendezésre szükséges összeget a költségvetésbe beállíthassa. Mélyen t. Felsőház! A legnagyobb nehézségek egyike, amelybein a vidék szenved, a vizjogés a vizitársulatok kérdése. A vizitársulatok szinte kivétel nélkül mind autonóm alapon állanak s a fölldmívelésügyi kormánynak csak felülvizsgálati és ellenőrzési joga van. Sajnosán látom azonban, hogy ismételt sürgetés ellenére sem tudjuk elérni azt, hogy a kormányzat ezzel a jogával éljen, mégpedig komolyan és" szigorúan. Ebből következik azután az, hogy bármilyen nagy áldozatot is hozzanak az érdekelt birtokosok a vízügyek rendezésére és a vízügyek rendezettségéinek fenntartására, annak vajmi kevés eredménye van. Véletlenül alkalmam volt még a régi békevilágban több vízi társulat vezetésében résztvenni és sajnos, alkalmam van ma is több ilyen társulat vezetését látni. Szomorúan látom, hogy minden áldozatkészség ellenére nem egy helyen ma katasztrális holdanként 13—14 pengőre megy fel a vízitársu'lati hozzájárulás. Annak ellenére, hogy ilyen óriási áldozatot hoznak az érdekeltek, abszolúte képtelenek rendet tartani, mert hiszen a folytonos, akárhányszor meggondolatlan beruházás és a túlméretezett adminisztráció felemészti az egész járulékot, hacsak fel nem_ emésztette már az a kölcsön, amelyet a földmívelésügy/i kormány adott a vízitánsulatoknaik heruházási célokra és amelyre a kormány büszkén mondja: imhol, ez földmívelésügyi beruházás volt, imi pedig csak azt látjuk, hogy ez egy visszafizetendő kölcsönpénz, mert csak kölcsön kaptuk, hiszen drágán viszsaafizetendő olyan pénz, amelyből a vízitársulatoknak igen kevés haszna volt. Nekem alkalmam volt ezeket a vízügyeket ismételten szóvátenni és éppen az egyik legnagyobb vízitársuilattail kapcsolatban a. miniszter úr. fiigyeknét felhívni arra az anomáliára, amely éppen a miniszteri rendelkezés következtében állott elő. Jól méltóztatik tudni a mélyen t. Felsőházinak azt, hogy a vízitársulatok részint ártéri vízmentesítést, részint belvízmentesítést eszközötlek és hogy a vízjogi törvény világos rendelkezése szerint^ az érdek arányában tartoznak az érdekeltségek ezekhez hozzájárulni. Van társulat, ahol évek^ hosszú sora óta jóformán az ártéri érdekeltség fizeti a belvízi érdekeltség összes r járulékait, mert a régi ártéri érdekeltségi arány tartatott fenn. Ennek ellenére képtelenek vagyunk a földtmívelésügyi kormánynál elérni azt, hogy ebben az ügyben, aimely eminensen őhozzá tartozik, rendelkezéseiket adjon kii, amelyek ezeket az igazságtalanságokat megszüntetik. Méltóztassék megengedni, hogy csak jellemzésül foglalkozhassak a földinívelésügyi minisztérium idevonatkozó leiratával, amely után a következő napon egy másik leirat érkezett le. Az egyikben azt írja a minisztérium, hogy (olvassa): «A társulat törvényesen megállapított kirovási kulcsa értelmében mindennemű, tehát a belvízlevezetőművek kiegészítésére vonatkozó befektetési kiadások is az érdekeltség tagjaira a vízosztályok figyelembevételével vetendők ki», elfeledkezett azonban egy azelőtt két héttel kelt leiratáról, r amelyben beismeri, hogy hibát követett el a társulat, hogy meg sem állapíttatta a belvízi érdekeltséget, tehát a belvízi osztályozás 'meg sem történt, hanem — ez az, amiről beszélek — kizárólag árvédelmi oszályozás történt, tehát az árvédelmi osztályozás alapján fizettettek a belvízi költségek. Tovább ezt mondja (olvassa): «Mindaddig tehát, amíg ez a kirováii kulcs érvényben van, a megterheltetésnek ez a módja jogos és törvényes. A kirovási kulcs megváltoztatása egyébként a társulatnál tervbe van véve az ártérfejlesztés során felvett vízborítási sikok egymás közt, hozzájárulási arányszámainak megállapítása után.» Ezt mondja a minisztérium 1930. január 30-án és egy nappal később, — mikor megnyugtatott azzal, hogy a kulcs 'megváltoztatása tervbe van véve és azt megváltoztatandónak tartja, mihelyt az arányszám rendeztetett — ezt 'mondja 1930 január 31-i leiratában (olvassa): «Tekintettel azonban arra, hogy állandóan és indokoltan panasz tárgyává tétetett hogy^ a társulati terhek az érvényben levő arányszám szerinti megosztása a mélyfekvésű területek tulajdonosait különösen a belvízrendezés nagyarányú^ munkálatai következtében aránytalanul sújtja, a társulatnak gondoskodnia kell a kivetési kulcs megállapítása alkalmával a mély^ sikok teherviselésének méltányos csökkentéséről». Hát ha a földmívelésügyi kormányzat, amelynek törvényszerű kötelessége rendelkezni, azt mondja, hogy ő pedig ezt, amit indokolt panasz tárgyává tesznek, fenntartja, akkor hogyan kívánhatja azoktól az érdekeltektől, hogy ők pedig majd méltányosan fognak ezen a dolgon változtatni? Ehhez különben joguk sincs, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy ami arányszámba és kulcsba vétetett, az meg nem változtatható. Ha én ezt figyelembe veszem, mélyen t. Felsőház, akkor azt hiszem, hogy joggal fordulok újból a földmívelésügyi minisztériumhoz és joggal kérem a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciáját, hogy necsak papírforma szerint, hanem az élet szükségletei szerint, a teherbíró képesség szerint és a befektetések szükséglete arányában vizsgáltassa meg azokat a ténykedéseket, amelyek az egyes társulatoknál történnek és legalább vegye figyelembe a saját miniszteri megbizottainak, a saját kiküldötteinek jelentését, akik mindazokat, amiket voltam bátor itt ecsetelni, nagyon is erősen kiemelve ajánlják a miniszter figyelmébe, és necsak az itteni központot hallgassa meg, amely talán a legnagyobb jóindulattal, de mindenesetre csak papírosból, a minisztériumi szobából nézi az életet. En azt hiszem, hogy akkor sokkal többet fog nekünk használni, mint összes leiratai, és sokkal hamarább fog nekünk könnyítést adni, mint minden kölcsön, amely után a kormány még ma is 7%%-os kamatot fizettet és ezáltal egy-egy katasztrális hold közterhet usque 31 pengőig emeli fel, amint ez például lent Csanád megyében isrenis gyakori. Erre kell, hogy a kormány ^ fiigyeimét felhívjam, hangsúlyozom, nem azért, mintha én adóleszállítást akarnék kérni, mert azzal tisztában vagyok, hogy adót fizetni kell; nem azért, hogy itt most a vidék számára végezzek sirámot, hanem azért, mert én, aki ott látom az életet, tudom, hogy éppen azok nem fogják bírni a terhet, akik nem fognak idejönni panaszkodni, akiknek nincs is módjuk idejönni panaszkodni, sőt akik otthon sem panaszkodnak, mert tudjak a kötelességüket, tudják, hogy most hallgatni kell tudni és pedig azért, mert az ország érdeke az, hogy minél kisebb heccelődés és minél kevesebb kellemetlenkedés legyen, mert ma úgyis csordultig