Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

Az országgyűlés felsőházának 80. ülése hozzák be az idegen árut, és nem létesülnek vízvezetékek. Kinek a lelkét terheli az az évenként elhalt ezer meg ezer ember, akik pedig megmenthetők lettek voln*a, ha ezek a vízvezetékek kellő időben és már régebben elkészültek volna ï Ezek után talán eléggé megokoltam azt az elhatározásomat, hogy én a magam részéről nem tudom a költségvetést megszavazni, nem állok azok táborába, akik azt megszavazzák. Nem tudom a költségvetést megszavazni azért, mert abbaní a nagy elvi irányban, amelyet kijelöltem, vagy kijelölni akartam, semmi jobb változást nem látok, nem látom eléggé radikálisoknak ia megtakarításokat, és mert erősíteni akarom a kormányt abban a tekintetben, hogy ezen az úton menjen tovább, az etatizmus elkerülése végett ; igaaán szükséges, hogy minden tőlünk telhető eszközzel visszaszorítsuk az állami kiadások emelkedését. Mielőtt azonban befejezném szavaimat, legyen szabad nekem egy dologra áttérnem, ami itt a tegnapi napon történt a Felsőháízban, tudniillik Baltazár Dezső püspök úr beszédére. Voltak sokan, úgy tudom, a Felsőház tagjai közül, akik nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várták ezt a felszólalást, de talán még többen voltak, akik a felszólalás után a csalódottság bizonyos érzését érezték át, mert hiszen ez a beszéd nem tartalmazta azt, amit tulajdonképpen nézetem és felfogásom szerint tartalmaznia kellett volna. Tudniillik méltóztatik tudni azt, hogy a püspök úr már régebben több ízben foglalkozott agrárpolitikai kérdésekkel, mezőgazdasági és általános közgazdasági politikával is. Azt hittük tehát, hogy tegnapi beszédében,' ebben a tekintethen bizonyos kijelentéseket fog tenni. Sőt ő a múlt év őszén egy agrárprogramniot is terjesztett a publikum elé. A magam részéről azt hittem, hogy ezt az alkalmat meg fogja ragadni arra nézve, liogy ezt bővebben megindokolja, mert hiszen ez tulajdonképpeni talán a parlamenti szokásoknak is megfelelő lett volna. Ha a Felsőház valamelyik tagja egy ilyen vállalkozásba indul, akkor természetes, hogy ebben a tekintetben elsősorban a Felsőház tagjait igyekszik megnyerni. Mindez azonban nem történt meg, hanem e helyett az történt, hogy ő méltósága bizonyos, meglehetősen ködös nyilatkozatokat tett itt ab- • ban a tekintetben, hogy milyen nagy az elégületlenség^ a vidéken, hogy esetleg ott zendülések is támadhatnak. Mindez megérthető. De rámutatott arra is, amiben egyezik a véleményünk, hogy mindent az államtól várni és kérni nem helyes, nem egészséges. Azt azonban, hogy in concreto tulajdonképpen mi volna a teendő, megmondani elmulasztotta. (Ügy van! Ügy van!) Ezt itt konstatálom, és pedig fájdalmasan konstatálom, mert szerettem volna bizonyos eszmecserét folytatni ebben a tekintetben. Rá kell mutatnom^ még arra is, hogy Baltazár püspök úr részéről — nem tudom, t micsoda okból — a múlt év folyamán az agráriusok ellen egy olyan támadást intéztetett, amelyet szó nélkül nem hagyhatok, mert hiszen munkása és részese voltam azoknak az agrárius törekvéseknek, amelyeket a forradalom előtti időkben Magyarországon kifejteni sikerült. Baltazár Dezső püspök úr foglalkozván egyik lapnak még a szeptemberi számában _ a föld és a nép politikai problémájával, azt írja, hogy (olvassa): «Ebben az országban csak az agrárizmus politikája az életképes ^ politika, gazdaságunkban alkalmazottjaink iránt a kö930. évi június hó 21-én, szombaton. 223 zös sors törvénye szerint megértéssel és szeretettel gyakoroljuk az elsőbbség jogát». Helyes. (Tovább olvassa): «Most már kérdezem kisgazdatársaimtól és mindazoktól, akik verejtékükkel öntözik a magyar földet, kérdezem, hogy az eddigi politikában megtalálták csak tizedrészét is annak a figyelembevételnek, ami foglalkozásuk számaránya szerint tízszeresen illetné őket? Semmit sem találtak meg. Igénybevételt találtak százszázalékig; politikai figyelembevételt a jóváírás oldalán semmit». Es most következik az a mélyen sértő rész, amelyet nekem a leghatározottabban vissza kell utasítanom. (Olvassa): «Az agrárizmus idáig a magyar viszonyok között a latifundiumok védelmét, a középkori maradványok továbbtenyésztését jelentette; olyan gazdasági szocializmust, amelybe hellyel-közzel talán még i a ius primae noctis ^yalázatossága is belefér; olyan gazdasági rendszert, amelyben a vadállat nagyobb védelmet talál, mint a szelíd ember, a vadonerdő, mint a verejtékkel Öntözött szántóföld. (Egy hang a jobboldalon: Szomorú!) Eezek a kijelentések első betűtől az utolsóig a legmerevebben ellentétben állanak az igazsággal, mert hiszen az a kicsiny és egészben véve gyenge agrárcsoport, amely ebben az irányban dolgozott, s amelynek köszönhető, hogy a háborúelőtti Magyarországon körülbelül négy vagy ötezer szövetkezet létesült a falusi nép javára és felsegítésére, az másféle elbánást érdemel meg az utódoktól, semhogy ilyenféleképpen leszólják. (Helyeslés es tavs.) Elnök: Személyes ímegtámadtatás címén Vészi József ő méltósága kért szót. Kérem ő méltóságát, hogy egészen röviden, csak a tárgyra szorítkozva méltóztassék szólani. Vészi József: Nagyméltóságú Elnök Ür ! Mélyen t. Felsőház! Személyes megtámadtatás címén kértem szót, noha személyemben nem támadtattam meg, de súlyos kijelentés hangzott el, amelynek éle a, magyar lapkiadók ellen fordult. Minthogy'történetesen szerencsém van közéjük tartozni, és minthogy úgy látom, hogy igen nagy érdek fűződik hozzá, hogy a magyar lapkiadók hazafias magatartására egy percig se essék homály, méltóztassék megengedni, hogy^ a kérdést röviden megvilágíthassam. (Hallfuk! Halljuk!) Hogy min dőlt meg, min nem a tervezett magvar rotációs papírgyár megvalósítása, azt nem tudom. Egyet azonban tudok: ismerem a magyar sajtó katasztrofálisan válságos helyzetét, ami semmi egyéb, mint tragikus visszahatása Trianon tragédiájának a magyar sajtó viszonyaira. (Báró Szterényi József: Ez így van!) A magyar sajtó elvesztette — mint a magyar haza — közönségének több, mint kétharmadát, majdnem háromnegyed részét, ellenben így megcsonkított állapotában is, a megcsonkított hazához méltóan, nem^ akart lemondani arról, hogy ezentúl is teljesítse a nemzeti öntudat ébrentartása, a nemzeti élet felfokozása érdekében kifejtendő tevékenységét, ennélfogva a legnagyobb áldozatkészséggel, a legnagyobb lemondással látott neki az újjáteremtés munkájához. Es ha ma, tíz évvel Trianon után rámutathatunk arra, hogy a nemzet aléltságából felébredt, hogy rálépett a saját ^maga újraalkotásának útjára, hogy ez a tevékenysége általános elismerést aratott számára a külföldön, s hogy az általános elismerés nyomása alatt a kormánynak sikerült Magyarország tekintélyét a civilizált népeik családjában ismét helyreállítani: akkor minden szerénytelenség nélkül legyen szabad megállapítanom,