Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

224 Az országgyűlés felsőházának 80. ülése 1930. évi június hó 21-én, szombaton. hogy ebben a nemzetmentő, nemzetébresztő, nemzetet újjáépítő munkában a magyar sajtónak igenis, megvolt a maga része. (Ügy van! Ügy van!) Ettől eltekintve, felmerült a rotációs papírgyár kérdése. A rotációs papír kérdése minden sajtó számára életkérdés, de egyik számára sem olyan mértékben, mint a magyar sajtó számára. Hiszen minden más sajtónak megvan a maga természetes rayonja, de a magyar sajtóval^ megesett az, hogy túlnyomó része — így például az a lap is, amelyet nekem van szerencsém szerkeszteni — ma, a békeszerződés megkötésének 11. évében sem bocsáttatik be az utódállamokba ama magyar kisebbségek soraiba, amelyek azelőtt hozzá voltak nőve a magyar sajtóhoz. Ilyen elnyomorodottság közepette a magyar sajtónak mé^is csak gondolnia kell arra, hogy miből éljen meg, mert a rotációs papír ára dönti el a lapok életképességének kérdését. En tisztelem és szeretem a magyar hazafiúi áldozatkészséget és lelkem egész melegével üdvözlök minden új ipari alakulást ebiben az országban, de ha ez azzal jár, hogy itt létesül egy magyar papírgyár, amely foglalkoztat 200 munkást, de annak monopóliumot adunk, annak javára vámemelést kell csinálni, és ennek következtében a magyar lapok sorra buknak: ez irtózatos morális és oolitikai veszteséget jelent az országra, de nemcsak ezt jelenti, hanem jelenti száz és ezer exisztencia tönkremenését, kenyértelenné válásái akik eddig a sajtóból éltek. Azt kell tehát kérdeznem, hogy miért részesülünk mi megkülönböztetett elbánásban a csőgyárakhoz kéjest. En igen jó társaságban tudom magamat akkor, amikor megvédem a magyar lapkiadókat ezen vád ellen, tudniillik Bernát István igen t. barátom tár sas ágában, aki akkor, amikoor a faluról, a vidékről van szó, azt a privilégiumot kéri a vidék szaunára, hogy tekintet nélkül a hazai csőgyártásra, hozhássunk be lecsökkentett vámtani fával, talán még refakciákkal is külföldről csöveket, hogy olcsóbb csövekhez jussanak hozzá vidéken az embereik. Ilyen körülmények között miért akarjuk a magyar sajtó életölemét, a rotáoióspaipir árát megdrágítani, amikor biztosan tudjuk', hogy ez a magyar sajtó végső romlását okoznál Nagyon kérem t. barátomat és a t. Felsőházat, hogy addig is, amíg a kereskedelemügvi miniszter úr ennek a kérdésnek részleteit fel nem tárja, ne méltóztassék a magyar sajtót ilyen váddal illetni, mert a magyar sajtó hazRifíiassága, áldozatkészsége a nemzet iránit ilyen elbánást meg nem érdemel. (Helyeslés és taps.) Elnök: A következő szónok Pap József ő méltósága! Pap József: Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az igazságügyi tárca 'keretébe tartozó és ott erősen homloktérben álló nagyon fontos, igen nap-v meggondolást igénylő és gvors elintézésre is váró egypár kérdésről akarok beszélni és ehhez kérem a mélyen t. Felsőháznak becses figyelmét. Elsősorban az ügyvédség kérdésével akarok foglalkozni. Az ügyvédségről akarok beszélni, amely az igazságszolgáltatásnak egyik, a bírósággá] egyenrangú tényezője, arról az ügyvédségről, amely évszázados tradícióinál, mindig elismert hazaszereteténél, nagy múltjánál fop-va igen nagy szolgálatokat tett a magyar államnak, a magyar társadalominak és a magyar kultúrának. A tegnapi nap folyamán Szeberényi ő méltósága beszédében megemlítette, hogy az ő nézete szerint a pereknek na»'y okozói maguk az üj

try védek. Ha ez a tézis állana, akkor egyáltalán nem lenne ügyvédkérdés, mert akkor az ügyvédek képesek lennének magukon ^ segíteni, márpedig, amint méltóztatnak tudni, évtizedek óta foglalkozik a törvényhozás, a minisztérium, a közvélem ér az ügyvédi kamarák azzal, hogy hogyan lehetne az ügyvédi kérdést megoldani, hogy lehetne a helyes kivezető utat megtalálni. Minderre nem lenne szükség, ha az ügyvédek, Szeberényi őméltósága szerint, önmagukon segíthetnének. En most nem akarok foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mi okozza a pereknek na^y lavináját és sokaságát úgy a külföldön, mint pedig nálunk, mert köteteket lehetne írni erről a kérdésről és sok ülést lehetne^ kibeszélni, csak ő méltóságának felvilágosítására akarom felhozni azt, hogy ennek számtalan oka van. Többek között és elsősorban az országnak nagy gazdasági leromlása, továbbá a törvények homályos volta, a judlkatura Labilis voltai, ingadozása, de oka keresendő főleo" és elsősorban a magyar népnek ^erlekedési ^viszketegségében. A magyar nép a jussát keresi, jussát keresi akkor is, habár az ügyvéd százszor felvilágosította, hogy nincs jussa, amikor elutasította az elsőbíróság, elutasította a királyi ítélőtábla^ s amikor elutasította a jussával a Kúria, r még akkor sem nyugszik meg, perújítással és tudom is én milyen jogorvoslatokkal akar élni! (Ügy van!) A gyakorlati életből mondok el egy példát. Van egy törvény, amely azt rendeli, hgy két egybehangzó ítélet ellen felülvizsgálattal élni veszélyes dolog, mert ha a felülvizsgálatnak helyt nem adnak, bírsággal sújthatják elsősorban az ügyvédet; az ügyvéd figyelmezteti a felet erre a paragrafusra. Mit csinál a fél? Leteszi kaucióként a bírságot az ügyvédnél, arra az esetre, hogyha bekövetkeznék ez az eshetőség és követeli a fegyelmi törvényekre való hivatkozással, hogy tizenöt napon belül a felülvizsgálat beadassék. Az ügyvédség helyzete ma valóban katasztrofális. Nemcsak ma, amikor gazdasági dekonjunktúrában vagyunk, midőn e-azdasági krízisről beszélünk, amikor általános a munkátlanság itt és a külföldön egyaránt. Ugyvédkérdés létezett már a háború előtti békés, boldog időben is és az ügyvédi mizériáknak fő oka nézetem szerint két dologra vezethető vissza, egyrészt a túlzsúfoltságra, másrészt pedeg arra a nemtörődöm politikára, amelyet a kormány az ügyvédség kérdésiével szemben évtizedeken keresztül tanúsított. Az ügyvédi kamarák hiába világosították fel az igazságügyi minisztériumot, hogy nagy baj van az ügyvédség körül, hogy tenni kell valamit a túlzsúfoltság meggátlására és új munkaalkalmakat kell teremteni, az igazságügyi kormányzat nem hitt az ügyvédi kamaráknak, mert mindig az a pár száz ügyvéd lebegett szeme előtt, akiknek jól megy a dolguk, akik a politikában, & társadalmi és gazdasági életben vezetnek, akik a jogirodalom terén szorgos, nagy és igen fontos munkásságot fejtenek ki, de sohasem tekintett azokra az ezrekre és ezrekre, akiknél már akkor is meg voltakba megélhetés nagy gondjai és akiknél nagyrészben már a háború előtt is hiányozott a megélhetés előfeltétele. Az akkori kormányok azt hitték, hogy eleget tesznek és a kérdést megoldják akkor, ha közjogi téren az ügyvédi autonómiának nagyobb munkálkodás! kört biztosítanak. Ezen eszme által vezéreltetve meghozatott 1907-ben a XXIV. te. 1 amely az ügyvédi rendtartást módosította és