Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-69

12 Az országgyűlés felsőházának 69. ülét szövetség tanácsa illetékes, köteles pótbírót kirendelni. De tovább megyek. Az előbb már voltam bátor említeni, hogy a magyar kormány kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy közvetlen tárgyalással kívánja a magyar és a román kormány közt ezt a kérdést tisztázni. Nem sikerült mindaddig, amíg végre a Népszövetség előtt kompromisszum jött létre annak elkerülése érdekében, hogy a tanácsnak mégi^ határozatot kelljen hoznia. Ezekről a tárgyalásokról nem nyilatkoztam eddig, mint a magyar kormánynak megbizottja a tárgyalások vezetésében, mert úgy gondoltam, hogy illetékes fórum előtt, még mindig a Népszövetség és az általa delegált angol külügyminiszter úr előli lévén az ügy, nem helyes, nem ildomos erről a kérdésről egyoldalúan nekünk nyilatkozatot tenni. Miután azonban a hukaresti külügyminisztérium volt vezérigazgatója állandóan nyilatkozik ezekben a kérdésekben és legutóbb a román szenátusban ismét vádat emelt Magyarország^ ellen, azt hiszem, nem követek el indiszkréciót ebben a kérdésben, nem járok el helytelenül, ha itt bejelentem a tisztelt Felsőháznak és a Felsőház révén a nyilvánosságnak, hogy mielőtt a közvetlen tárgyalásokba bocsátkoztunk volna, Maniu román miniszterelnök úr külön bizalmiférfi útján érintkezett velem és megállapítottuk azokat az alapelveket, amelyek szerint a tárgyalások vezettetni fognak, kikapcsolunk azokból minden politikai, minden jogi kérdést, kizárólag a gyakorlati megoldásra törekszünk, kizárólag gyakorlati alapon fogunk tárgyalni. Ugyanekkor azonban felvetettem azt a kérdést és ez ismétlődött azután a bizottsági tárgyalások alkalmával is Abbáziában és SanRemóban, hogy mi a román kormány álláspontja, minthogy Titulescu úr Genfben más állásponton volt, az optánskérdésnek az 1943 utáni esetleges reparációval való kapcsolata kérdésében? Mert méltóztatnak tudni, Románia a Népszövetség előtt állandóan azon az állásponton volt, hogy itt Junktim áll fenn, Magyarország egyelőre moratóriumot kapott és majd azután, ha további fizetéseket fog teljesíteni, ezzel kompenzálódjék az optáns-ügy. Es a román miniszterelnök úr megbízottja kijelentette előttem, hogy Maniu felhatalmazta annak kijelentésére, bogy nem gondol erre az összekapcsolására a két ügynek, két egészen külön ügyről van szó, és ezt leszögeztük Abbáziában, leszögeztük San-Remóban, sőt amikor SanRemóban való tartózkodásunk alkalmával a román külügyminiszter úr egy olyan nyilatkozatot tett, amelyből arra lehetett következtetni, hogy az 1943 utáni reparáeiókról beszél vagy arra gondol, külön megkérdeztettem a román delegáció vezetőjét, igaz-e ez az álláspont, mert ha igaz, tárgyalásainknak további alapja nincs. A román delegáció vezetője akkor lojálisán kijelentette, hogy ez nem lehet igaz, ez vagy félreértése a nyilatkozatnak, vagy miniszterének egy rossz kifejezése, de, neki erre semmi néven nevezendő^ utasítása nincs. A tárgyalások utolsó stádiumában, amikor már nyolc hónapon át tárgyaltunk, az idei május végén vagy júniusban Bécsben az utolsóelőtti napon merült fel ennek az összekapcsolásnak a kérdése, az optáns-ügynek a jóvátétellel való összekapcsolása. Akkor egész bizottságunk egyértelműleg megtagadta ennek a kérdésnek még a tárgyalását is, sőt amikor a román delegáció vezetője — más vezető volt most már a második fázisban — azt kérte, hogy hallgatagon olyan szöveget állapítsunk meg egyete 1929. évi december hó 10-én, kedden. értőleg, amelyben legalább hallgatunk a kérdésről, hogy ők esetleg visszatérhessenek majd rá, megtagadtuk ezt is (Helyeslés.), mert nem akartuk nyitvatartani ezt a kérdést, nem akartuk, bogy belemagyarázhassák, hogy nem beszéltünk erről, tehát hallgatagon hozzájárultunk. (Helyeslés.) Azt hiszem, a mi diszkréciónk elvégre is nem lehet szabadságlevél Magyarország állandó megrágalmazására (Ügy van! Ügy van!) és ezért kötelességet véltem teljesíteni, ha részben indiszkréció is, azzal, hogy ezt itt feltártam. (Helyeslés.) Mélyen tisztelt Felsőház! Még egy kényes kérdést kell itt érintenem az optáns-ügy kapcsán és itt elnézést kérek a miniszterelnök úr ő nagyméltóságától, mert saját személyes ügyéről vagyok kénytelen beszélni. Amikor a minisztertanács felkért az optánsügy tárgyalásának átvételére, a közvetlen tárgyalások vezetésére, két feltételt szabtam. Az egyik az volt, hogy habár nem egészen alkotmányosan, a kormány elkerülésével, tehát nem hivatalos út követésével, közvetlenül tehessek a minisztertanácsnak előterjesztést a magam felfogásáról ebben az ügyben és közvetlenül terjeszthessem elő, miképpen vélem a tárgyalásokat vezetni és milyen módon kívánom a magyar álláspontot érvényesíteni. A második feltétel pedig az volt, hogy minden felelősség, amely az optáns-ügy közvetlen tárgyalásából valakire hárulhat, énreám háruljon, vállalom az összes felelősséget a kormánnyal és a nyilvánossággal szemben egyaránt. A kormány hozzájárult feltételeimhez és én akkor epy közvetlen terjedelmes előterjesztést tettem a minisztertanácshoz, amelyben feltártam mindazokat a kérdéseket, amelyek az optáns-ügy kapcsán felmerülhetnek s amelyben nem hallgathattam el felelősségem j tudatában azt sem, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnök úr bizonyos mértékben érdekelve van. Örvendek, hogy akkor ezt megtettem, örvendek annyival is inkább, — és ezt most lojalitásom és becsületbeli kötelességem diktálja, hogy itt elmondjam, ha igazán indiszkréciót követek is el, mert egy minisztertanácsi előterjesztés egy részletét leszek bátor felolvasni — mert amitől én akkor féltem, az bekövetkezett: ismét a cseh sajtóiroda útján a miniszterelnök úr személye úgy állíttatott oda, mint aki állásánál és érdekeltségénél fogva összeférhetetlen ebben az optáns-ügyben, ő tehát ezt a kérdést nem tárgyalhatja. Ebben az előterjesztésemben az 1928. október 15-iki minisztertanácsban a következőt mondottam. Beszéltem a támadásokról, amelyek előállhatnak és így folytattam (olvassa): «A másik támadás személyi természetű lehet. Ennek felemlítése elől sem akarok kitérni, nyíltan kell feltárnom a minisztertanács előtt ezt is. Ez arra irányulhat, hogy véletlenül a miniszterelnök úr is érdekelve van az optáns-ügyben. Hogy szemben a 677.100 kat. holddal, mindössze kereken 10 ezer holddal, az nem játszik ebben az esetben a támadóknál szerepet. Meg kívánom állapítani, hogy abban a körülményben, hogy ez az optáns-ügy eddig nem juthatott még a gyakorlati megoldás stádiumába, igen nagy része van éppen a miniszterelnök úr aránylag kis érdekeltségének, aki az anyagi kérdéssel szemben az ország politikai érdekeit helyezte mindig előtérbe. Amíg az ügy politikai téren mozgott, ezt meg lehetett tenni, most azonban, amikor kizárólag gyakorlati térre terelődik és minden politika abból kikapcsolódik, ez már lehetetlen. Most éppen ellenkezőleg azzal venne magára meg nem indokolható felelősséget nemcsak