Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-69

Az országgyűlés felsőházának 69. ülése örökéletű, a békeszerződésnek jövőre való kihatásaival is foglalkoznunk kell ; és még mindig vannak magyar vagyonok azokon a területeken, amelyeket, ha a 250. § elimináltatik, egyszerűen elkoboznának, a magyar alattvalókat vagyonukból a jövőben is épúgy kisemmiznék, amint kisemmizték most az eddigi eljárás szerint. (Igaz! Ügy van!) Mielőtt azonban a hágai konferencia és a Young-terv kérdésében tovább mennék, méltóztassék megengedni, hogy egy kérdést tisztázzak, amely talán a legsúlyosabb vád, amelyet Magyarország ellen emeltek s amely vádnak, sajnos itt az országban is már némi visszhangjával találkoztam, természetesen a kérdésnek és a viszonyoknak nemismerése következtében. Mert míg Magyarországot renitenciával, jogtalan, oktalan ellenállással vádolják, ez lehet felfogás dolga, megítélés dolga, de a legerősebb vád, amelyet ellenünk, illetve a magyar kormány ellen emelnek, az, hogy Magyarország nem teljesíti a békeszerződésben vállalt kötelezettségeket, Magyarország nem teljesíti azokat a fizetéseket, amelyeket vállalt, Magyarország tehát rosszhiszemű a maga egész eljárásában. Miről van ebben a vádban szó ? Mert hogy a 200 millió pengő jóvátételi annuitás évről-évre a maga esedékességekor lefizettetik, ezt tagadásba venni nem merik, ennek ellenkezőjét állítani nem merik. Szó van ebben arról — és itt méltóztatnak a tudatos hamisításnak, a hazugságok egész láncolatának egyik olyan összefoglaló szemét látni, amely megdöbbentő, hogy manapság ilyennel a világ elé állni lehet — hogy Magyarország a vegyes döntőbíróságok által terhére hozott ítéleteket nem hajlandó végrehajtani, hogy Magyarország, amely elmarasztaltatik, vagy elmarasztaltatott bizonyos összegek megfizetésében, ezt a fizetést megtagadja. Ha ez igaz lenne, mélyen t. Felsőház, úgy a magyar kormány minden erkölcsi jogalapját elvesztette voloa arra az ellenállásra nézve, amelyet a 250. § eliminálásával szemben kifejt De vájjon igaz-e ez? Persze, hogy nem igaz. Ez a kérdés úgy áll, mélyen t. Felsőház, hogy Magyarország először a román-magyar vegyes döntő bíróság által egy esokoládégyár lefoglalási ügyéből kifolyólag ítéltetett el egymillió és néhány ezer pengőre. A magyar kormány ezt az összeget kötelességszerűen a román alattvalónak ki akarta fizetni, a jóvátételi bizottság azonban, amely a békeszerződés szavai szerint is szuverén, amelynek határozatai megfellebbezhetetlenek, amelyet sem törvény, sem szabály nem köt, kivéve az a szabály, amelyet önmagának alkot, kimondotta már 1923-ban, majd 1924-ben, és megismételte 1925-ben — hogy minden évre jusson valami —, hogy eltiltja Magyarországot attól, — joggal vagy jogtalanul, azt most nem kutatom — a zálogjog alapján, hogy a békeszerződés alapján bármely fizetést teljesíthessen a jóvátételi bizottság előzetes engedélye nélkül. Mit tett tehát, mit tehetett a magyar kormány? Bejelentette a jóvátételi bizottságnak ezt a román-magyar vegyes döntőbírósági ítéletet és engedélyt kért, hogy az összeget kifizethesse, tekintet nélkül arra, hogy mikor fogja 1943-ig a jóvátételi bizottság az annuitásokba ezt az összeget betudni. Többszöri sürgetésre jött a felelet : A magyar kormány nem fizethet, elégítse ki magát Kománia a lefoglalt magyar vagyonúkból. Méltóztatik tehát látni, hogy egy abszolút tilalommal állunk szemben. Következik három csehszlovák-magyar vegyes döntőbírósági Ítélet négymillió és néhány százezer pengő összegben. A magyar kormány ezt ismét bejelenti a jóvátételi bizottságnak és en FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. 1929. évi december hó 10-én, kedden. 9 gedélyt kér a kifizethetésre. Sőt figyelmezteti a jóvátételi bizottságot arra, hogy Csehország nem volt háborús fél — győző szerinte lehet, — hogy nincs ott lefoglalt magyar vagyon, hát ez hogyan fizettessék ? A jóvátételi bizottság megújítja határozatát és eltiltja Magyarországot a fizetéstől. Bekövetkezik az a furcsa eset, bogy a csehországi pernyertes hitelező cedálja követelését egy csehországi bankra és a bank a brünni fő törvényszéknél végrehajtást kér és kiválasztja magának a prágai követségi palotát mint lefoglalandó tárgyat. (Mozgás.) A magyar kormány ezt is bejelenti a jóvátételi bizottságnak, hogy ime ezt megtakaríthattuk volna s a jóvátételi bizottság változatlanul marad a maga álláspontja mellett. S ime, ennek dacára emelik Magyarországgal szemben azt a vádat, hogy a magyar kormány nem hajtja végre a vegyes döntőbirósági Ítéleteket, nem teljesíti a reá szerződésszerűen rótt fizetéseket. Méltóztatnak látni ennek a rágalmazási hadjáratnak láncolatát, amely ellen védelem nincs más, mint a világ felvilágosítása, mint a világ lelkiismeretéhez való appelláta, mert máshová az Isten kegyelmén kivül appellálni nem lehet. Visszatérek e kis incidens, kitérés után a párizsi bizottsághoz és a Young-tervhez, annak a kérdésnek megválaszolhatása szempontjából, vájjon mi vagyunk-e okai annak, hogy ez a párizsi konferencia eredményre nem vezetett. Voltam bátor idézni az elébb úgy a hágai záró jegyzőkönyv, mint a Young-terv idevonatkozó határozmányait. Ugyebár, ott csak Magyarország tartozásairól és az utódállamoknak a jóvátételi bizottsággal szemben való tartozásairól van szó, de sehol egyetlen szó sincs Magyarország követeléseiről. Nem vitatom és nem is vitatható, hogy ha a párizsi bizottság a reparáció kérdését vette volna tárgyalás alá, ha a párizsi bizottság azt a kérdést hozta volna előtérbe, hogy Magyarországtól új jóvátételt akar s Magyarország hozzájárulását kéri egy megalkuvás révén ehhez a kérdéshez, ehhez úgy a hágai záró jegyzőkönyv, mint a Young-terv szerint joga lett volna. De mi történt ? Maga a jóvátételi kérdés számszerű vonatkozásaiban még csak szóba sem került hivatalosan a párizsi bizottság elótt. Egyetlen szóval sem tájékoztatták a magyar kormányt képviselői utján, mi az, amit követelnek ? Magánbeszélgetésekben igen, természetesen, de a magánbeszélgetések tudvalévően más lapra tartoznak, mint hivatalos tárgyalások. Minthogy ellenben Magyarország tartozásairól volt szó, a magyar kormány ismét teljes lojalitással és a vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló komoly szándéknak bebizonyítására ajánlatot tett, hogy reparációt nem fizethetünk ugyan, mert ezt az ország mai viszonyai nem engedik, mert ez ellenkezik azokkal az Ígéretekkel is, amelyeket a 200 millió vállalása alkalmával a magyar kormánnyal szemben tettek, de minthogy vannak Magyarországnak más tartozásai, amelyek alól nem vonhatja ki magát, felajánlotta a magyar kormány, hogy ezeket készséggel vállalja, ezekben egyezzünk meg, és akkor 1943-on túli részletekben hajlandó Magyarország ennek a kötelezettségének teljesítését vállalni. És mi volt erre a lojális ajánlatra a válasz ? Méltóztatik tudni, hogy a párizsi bizottság még csak szóra sem érdemesítette a magyar kormány ajánlatát, a legridegebben visszautasította, mindaddig, amíg a 250. szakasz kérdése nem nyer elintézést. Vagyis ez volt a priusz, ez volt a cél : megsemmisíteni Magyarország jogát, azt a jogot, amelyet ők önként biztosítottak, számunkra, természetesen ön2