Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-78

166 Az országgyűlés felsőházának 78. ülése 1930. évi május hó 27-én, kedden. az igazolt felsőházi tagok névjegyzékének megfelelő rovatába felvétessenek, elfogadni, igen vagy nem? Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot. Kérdem továbbá, méltóztatnak-e az igazolóbizottságnak azt a javaslatát, hogy Megyery Géza az igazolt felsőházi tagok névjegyzékéből töröltessék, elfogadni, igen vagy nem? Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot s az igazoltak névjegyzékében történt f ezek a változások a hivatalos lapban közzététetnek. Napirend szerint következik a külügyi és pénzügyi bizottság együttes jelentése a trianoni szerződésből folyó kötelezettségiekre vonatkozó egyezményeik becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság együttes jelentését fel' ol vásni szíveskedjék. Borbély György jegyző (olvasa a jelentést). Elnök: Báró Szterónyi József ő nagyméltósága kíván szólni. Báró Szterényi József: Nagyméltóságú Elnök Űa*! Mélyen tisztelt Felsőház! December hó 10-én tartott ülésében a t. Felsőház egyhangúlag elfogadott egy határozati javaslatot, amelyet szerencsém volt akkor beterjeszteni, amelyben bizalmat szavazott a kormánynak a meddőnek bizonyult első párizsi tárgyalás kapcsán tanúsított magatartásáért, amellyel a magyar polgárok és a magyar állam érdekeit a koncentrikus támadásokkal szemben megvédte, azokkal a támadásokkal szemben, amelyeknek Magyarország a Hágát megelőző párisi konferencián ki volt téve. Ugyanebben a határozatban a Felsőház kifejezte várakozását, hogy a kormány ezeket az érdekeket változatlanul meg fogja védeni, egyben a kormányt ebben a küzdelmében támogatásáról biztosította. A most becikkelyezésre előttünk álló megegyezések, illetve az azokat becikkelyezni tervező törvényjavaslat tulajdonképpen a kormány beszámolója arról, hogy vájjon eleget tett-e a Felsőház határozatának, megvédte-e az ország és állampolgárainak érdekeit azokon a tárgyalásokon, amelyek Hágában és utóbb Párizsban lefolytak? Két kérdés állott homloktérben. Az egyik az az egyedüli jog, amelyet Trianon Magyarország számára biztosított, az a jog, hogy magyar állampolgár idegen területeken lévő birtokállományokban nem sérthető, illetőleg ha ott sérelem éri, ez ellen a békeszerződésben kontemplált bíróságnál, a^yegyes döntőbíróságnál jogorvoslatot kereshet. A másik kérdés a jóvátétel kérdése. Volt ugyan még egy harmadik kérdés is, amely azonban független ettől az anyagtól, illetve független volt Hágáig, és ez az optánsügy. Ha a 250. §. kérdését taglalom, két szempontból kell a kormány Párizsban és Hágában kifejtett tevékenységét, illetve eljárását bírálat alá vonnom. Az egyik azokra az állampolgárokra, azoknak érdekeire vonatkozik, akiken már eddig sérelem esett, arra a több száz, illetve a tisztviselőkkel együtt több ezer magyar állampolgárra vonatkozik, akik a békeszerződésben biztosított jogukkal élve, jogorvoslatot kerestek a vegyes döntőbíróságok előtt. A másik az a kérdés, hogy vájjon ha a jövőben — tehát Hága és Párizs után — a magyar állampolgárokon hasonló jogsérelem esik, megmarad-e az a jogorvoslati joguk, amelyet részükre a békeszerződés biztosít Ez a két kérdés állott a hágai és párizsi tárgyalások ütközőpontjában. Itt volt legerősebb ostrom Magyarország ellen intézve mindhárom kisentente-beli állam részéről, amely államoknak követelése tudvalevőleg az volt, hogy a békeszerződésnek a vegyes döntőbíróságokra vonatkozó fejezete a jövőre nézve egyszerűen hatálytalaníttassék. Ha mármost mindenekelőtt az első kérdést veszem bonckés alá, 'hogy vájjon megvédte-e kormány a magyar állampolgároknak érdekeit és jogait, akkor bele kell kapcsolnom ebbe egy önkéntelenül és a magyar kormány akarata ellenére belekapcsolódott kérdést, azt a bizonyos harmadik ügyet is, amely pedig független lett volna és Hágáig független volt a kibontakozási kérdéstől, a hágai tárgyalási anyagtól és ez az optánskérdés, amely automatikusan kapcsolódott bele az egész komplexusba. így felvetődik egy kérdés, amelyért a kormány és különösen a miniszterelnök úr bőséges támadásoknak volt eddig kitéve, hogy vájjon helyes volt-e megengedni, hogy az optánsügy bekapcsoltassék a hágai tárgyalási anyagba? Fenntartás nélkül azt kell felelnem erre, hogy nem volt helyes. De ha ennek kapcsán azt a kérdést kell feltennem, hogy elkerülhető lett volna-e, elkerülhető volt-e ennek a kérdésnek bekapcsolása, akkor viszont ismét azt kell felelnem, hogy nem. Ameddig módjában volt a kormánynak ezt a kérdést külön kezelni, az utolsó pillanatig külön kezelte, védekezett és azok, akik a kormány bizalmából, felkérésére hivatva voltunk ezzel a kérdéssel foglalkozni, védekeztünk az utolsó pillanatig. Hiszen a genfi küzdelmek éveken keresztül azért folytak, azért voltak meddők, eredményükben, tudniillik, hogy az optánsok jogaikhoz jussanak, mert a kormány következetesen megtagadta azt az álláspontot, azt a követelést, hogy a jóvátétel kapcsolatba hozassék az optánskérdéssel. A románokkal folytatott tárgyalásaink szintén éveken keresztül ezen dőltek meg. Ha a jóvátételi kérdéssel kapcsolatba hozhattuk volna az optánsügyet, talán kedvezőbb megoldást is lehetett volna biztosítani, legalább egyik vonatkozásban. De ennek az lett volna a következménye, hogy a kormány elismeri Magyarország további jóvátételi kötelezettségét. Ezt nem lehetett, ezt nem volt szabad megtenni. Ezen dőlt meg tehát minden eddigi tárgyalás. Hágában azonban egészen más volt a helyzet. Hágában a békeszerződésből folyó összes pénzügyi kérdések likvidálásának kérdése volt napirenden és itt azon helyzet előtt állott a kormány, v*ajjon magára vállalhatja-e azt az ódiumot, amely Magyarországra hárul azért, hogy a magyar kormány elzárkózott ennek a kérdésnek bekapcsolása elől, amit a kormány meggyőződésem szerint nem vállalhatott. Mellőzöm itt azt a kérdést, amely a Képviselőház tárgyalásai során ennél az ügynél a legnagyobb támadásra szolgáltatott okot, s amely legnagyobb részét foglalta el az ottani tárgyalásoknak, tudniillik, hogy helyes volt-e az egész optánsügynek olyatén kezelése, amint az kezdetett; mellőzöm azt a kérdést, hogy szabad lett volna-e a kormánynak egyáltalában viszont mellőzni ennek a kérdésnek éveken keresztül olyképpen való tárgyalását, ahogy tárgyaltatott, mert hiszen mindezzel a két kérdéssel bőven volt alkalmam foglalkozni multévi december 10-iki beszédemben, amely-