Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-78

Az országgyűlés felsőházának 78. ülé ben felállítottam azt a tételt, — tartom ina is, állom ma is — hogy a kormány nemcsak köte­lességét teljesítette ama többszáz magyar ál­lampolgárral szemben, akik ebben a kérdésben érdekelve voltak, hanem ellenkezőleg, ha nem tette volna azt, ahogy tette és amint tette, meg­érdemelte volna a vád alá helyezést. (Ügy van! Ügy van!) Mert olyan kormány, amely annyi száz magyar alattvalónak érdekeit és a kül­föld részéről ért sérelmét nem teszi magáévá és azzal nem azonosítja magát, nem állhat meg a közvélemény előtt. (Ügy van! Ügy van!) Ha viszont ezt megállapítom, akkor önként merül fel egy további kérdés, amelyre feleletet kell adnom, 'az, íhogy kielégítő-e anyagilag az az eredmény, amelyet a kormánynak ebben az ügyiben sikerült elérnie? Ismét fenntartás nél­kül jelentem ki, hogy nem kielégítő. De viszont ismét fel kell tennem az ellenkérdést: a viszo­nyok és a helyzet ismeretében lett volna-e mód jobb megoldás kieszközlésére? Itt ismét azzal kell felelnem legjobb meggyőződésem szerint, felelősségem tudatában, hogy nem lett volna. S mi lett volna a következménye annak, ha a kormány — minthogy teljesen kielégítő meg­oldást neon sikerült elérni ezen a ponton — ezért megszakítja a tárgyalást és nem vállal­kozik annak a felelősségnek viselésére, amelyet ezért a megoldásért viselnie kell? Következett volna az, amire gróf Apponyi Albert fényes beszédében a Képviselőházban már rámutatott: a jóvátételi bizottság a maga szuverén hatás­körében eldöntötte volna a jóvátételi kérdést. Hogy oedig onnan mi várni valónk lett volna, arról bőven volt alkalmunk az évek folyamán a jóvátételi bizottság egész működése alatt meggyőződni. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel szem­ben ott állott az optánsügyeknek elintézetlen volta, és pedig beláthatatlan időig, szerintem véges-végig elintézetlen volta. Mert hiszen méltóztatnak emlékezni, minő titáni küzdelmet folytatott a kormány gróf Apponyi Albert útján a Népszövetségben azért M jogért, amely a békeszerződés tételes rendelkezései alapján kétségtelenül megillet bennünket, hogy pót­bírót küldjön ki a Népszövetség a bíróság mű­ködésének biztosítására. S mindennek tételébe egy olyan külpolitikai helyzet teremtődött volna Magyarország hátrányára, amely kül­politikai helyzetnek alakulásáért aligha vállal­hatta volna a kormány az ország súlyos szemrehányása nélkül a felelősséget, ha ezt az országra hárítja. Ez a külpolitikai helyzet, illetőleg ennek alakulása Hága és Párizs után a legfőbb aktívuma ennek az egész megegye­zési komplexusnak, mert^ ez gyökeresen vál­toztatta meg Magyarország külpolitikai hely­zetét. Hága előtt, illetőleg az első párizsi kon­ferencia után Magyarország volt a bűnbak a párizsi konferencia meddőségéért. Magyar­országra támadt a világsajtó, Magyarországot okolták a nagyhatalmak, Párizs után, illető­leg Hága után megfordul a helyzet: a nagy­hatalmak elismerik Magyarország lojalitását, elismerik Magyarország kormányának abszo­lút megbízható voltát, vagyis Magyarország iránt rokonszenv nyilatkozik meg az első párizsi konferencia utáni ellenszenv helyett. Bármilyen nagy súlyt fektettünk is, és kell fektetnünk ennek a külpolitikai helyzetnek változására, azt túlbecsülni még sem szeret­ném. Amilyen örvendetes az a hangulatvál­tozás, épp annyira el kell készülve lennünk arra, hogyha ismét eljönne egy idő, egy kér­dés, amelyben Magyarországnak jogait kel­lene megvédenünk a kisentente-államokkal 1930. évi május hó 27-én, kedden. 167 szemben, ez a rokonszenv hamar el fog múlni, és bár nem lesz az agresszivitásnak az a foka, amely azelőtt volt, de politikai érdekek irá­nyítván a külpolitikát, a mi érdekeink azokkal szemben akkor alárendeltek lesznek. Amint^ mellőztem az optánsügy elvi kérdé­sét, azonképpen^ nem szeretnék kitérni — hiszen decemberi beszédemben megvilágítottam ezt a kérdést is — arra a méltatlan támadásra, amelynek a miniszterelnök úr volt kitéve a Képviselőházban és a sajtó egy részében az optánsügyben tanúsított magatartásáért. Mégis engedjen meg nekem ebben a vonatkozásban a miniszterelnök úr egy megjegyzést. A mi­niszterelnök urat ebben a tekintetben egy tragikum kíséri és fogja kísérni. Most azért támadják, mert az optánsügy et bekapcsolta, most azért támadják személyében is, mert az optánsügyet képviselte s én megjósolom a mi­niszterelnök úrnak, hogy nagyon hamar eljön az idő, amikor az optánsok fogják támadni, amiért az ügyet elintézte. (Derültség.) Azt hiszem, beigazoltam, hogy az első kér­dést, amelynek megoldását vártuk, s amelyre a Felsőház határozata vonatkozott, sikerült az adott helyzetben a lehetőség határain belül megoldani. A második kérdés a 250. § jövendő kérdése, a magyar állampolgárok jogbiztonságának kér­dése, amennyiben ezen a területen jogbizton­ságról beszélni lehet, hogy t. i. a 250. § a jövőre biztosítva van-e! Ebben a tekintetben nem vál­tozott semmi a múlthoz képest; a 250. § hatálya a magyar állampolgárokra nézve fenn van tartva a jövőre nézve is, a statusquo alapján áll a megállapodás, a megegyezés, azzal a kis eltéréssel, hogy a kisentente-országok a maguk jogi álláspontját ebben a kérdésben elvben fenn­tartották, ami gyakorlatilag nem jelent semmit: a 250. §. a jövőben újabb sérelmekért igénybe vehető. Áttérek mármost arra a kérdésre, hogy vájjon megóvta-e a kormány az ország érde­keit a jóvátétel kérdésében is? Méltóztatnak tudni, hogy itt a kormány vállalt 1944-től kezdve 1966-ig évi 13'5 millió aranykoronát kitevő fize­tési kötelezettséget. Méltóztassék elengedni an­nak a kérdésnek vitatását, hogy vájjon jóvá­tétel címén vállalta-e, vagy pedig egyéb köte­lezettségek címén. Tudtommal, meggyőződésem szerint — minthogy a tárgyalások azon részén a miniszterelnök úr hívására jelen is voltam — kizárólag egyéb kérdések címén vállalta, azon tartozások kiegyenlítésére, amelyek a békeszer­ződésből kifolyólag függetlenül a jóvátétel kér­désétől fennállanak. De annyira közömbös, mé­lyen t. Felsőház, hogy ezen vagy azon a cí­men vállalta-e, szemben azzal a ténnyel, — és ez fontos ebben a kérdésben — hogy ezen meg­egyezés következtében és alapján Magyar­országgal szemben a jövendőben semmi néven nevezendő jóvátételi követelés nem támasztható, a jóvátételi kérdés tehát végleg el van intézve. (Ügy van! Ügy van!) Az első kérdés, amely ennél a tehervál­lalásnál felmerül, az, hogy megbírjuk-e pénz­ügyi szempontból ezt a 13*5 millió arany­korona évi terhet? Ennek kapcsán felmerül egy másik sokat vitatott kérdés, — végered­ményben meddő kérdés, leszek bátor rámu­tatni — hogy hogyan is állottunk azon bizo­nyos aktív vagy passzív szaldó tekintetében, és ismét felmerül az a kérdés, amelyet már az optánskérdésnél voltam bátor felvetni, hogy vájjon elkerülhető lett volna-e ennek a megterhelésnek a vállalása, illetőleg az or­szág megterhelése, 29*

Next

/
Thumbnails
Contents