Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-59

Âz országgyűlés felsőházának 59. ülése 1929. évi június hó 5-én, szerdán. 89 amely középutat kereste és szerintem elég szerencsésen meg is találta az igen t. belügyminiszter úr törvényjavaslata. Arról szó sem lehet, legyünk tisztában ezzel, mélyen t. Felsőház, — bármennyire szeretnők is feltámasztani és megrögzíteni a multakat — hogy ez a régi választójog maradjon fenn. Arról sem lehet szó, — meggyőződésem ez nemcsak nekem, hanem a közvélemény többségének és talán az igen t. Felsőház többségének is — hogy fennmaradhasson a nyers virilizmus, mert amikor itt a törvényhozás egyik házában, a régi Főrendiház utódjában, a mai Felsőházban is megszűnt a született törvényhozóknak százados intézménye ós amikor a régi, nagyérdemű, ősi főrendi családok is a maguk köréből éppúgy kuriális választások útján választják a képviselőiket, mint a többi érdekcsoportok : teljes lehetetlenség a törvényhatósági, a vármegyei vagy városi, némileg szintén született törvényhozói jellegű intézménynek, a nyers virilizmus intézményének fenntartása. Amikor azonban a megoldást keressük és amikor gondolunk arra, hogy a világ fejlődése kétségkívül nagyban és egészben a demokrácia jelében terjed tovább, nekünk Magyarországon, akik olyan nagy súlyt helyeztünk mindig történelmi alkotmányunk minden egyes kérdésénél a fokozatos fejlődésre, itt is a fokozatos fejlődés útjára kell lépnünk és a mi különleges, súlyos helyzetünkben semmi világáramlatnak, semmi hangulatnak és jelszónak kedvéért a mi nemzeti érdekeinket, sok tekintetben létérdekeinket, veszélyeztetnünk nem szabad. (Ügy van! Ügy van !) A belügyminiszter úr törvényjavaslata nagyon helyesen teszi, hogy nem egy egyszerű megoldást választ, nem egy címen építi fel, nem egyetlen pillérre helyezi a törvényhatósági bizottságok struktúráját. A törvényjavaslat azon igyekszik, hogy minden itt szóba jöhető jogcímnek és tekintetnek megfontolásával, a törvényhatósági bizottság működésének megbízhatósága, szakszerűsége, tárgyilagossága érdekében minden érdekcsoport és minden társadalmi réteg súlyának lehető mérlegelésével,— hogy ligy mondjam—az értelmi virilizmusnak minél nagyobb mértékben előtérbe állításával, konstruálja meg a törvényhatósági bizottságokat. Azt az ötös alapot, amelyen a törvényjavaslat nyugszik, amelyről az előadó úr tegnap bővebben beszámolt, elvben helyesnek vélem. Éppen úgy, aminthogy az a mozaikszerű összealkotás, amely a mi Felsőházunkat jellemzi, amelyik megkülönbözteti minden más szenátustól, ezt a Felsőházat nemcsak speciális magyar intézménnyé, de munkaképes, magas színvonalú törvényhozó testületté tette, nem féltem a törvényhatósági bizottságot sem ettől a mozaikszerű összetételtől. Nagyban és egészben elfogadom azt az ötös csoportot, amelyen a törvényjavaslat nyugszik. Mindössze egy pontnál, a felekezetek képviseleténél, a lelkészek képviseleténél, (Halljuk ! Halljuk !) a törvényjavaslat idevonatkozó, nem eléggé szerencsés és nem egészen aggálytalan része ellen volt a bizottság tárgyalása során bővebben kifejtett, itt azonban megismételni nem kívánt észrevételem. Nagyban és egészben — ismétlem — elfogadom ezt az ötös csoportot, ami nem azt teszi, hogy nem lehetett volna ezen keretet, a számarányokat így vagy úgy máskép megállapítani. Hiszen talán két közigazgatási ember sincs, — a belügyminiszter úr nem fog megütődni ezen — aki teljesen ilyen javaslatot alkotott volna. Talán én is sok tekintetben máskép alkottam volna meg egyik vagy másik részét. De mivel ez a kérdés úgy a parlamentben, mint a parlamenten kívül, legutóbb itt a mi bizottsági tárgyalásunkban is a legnagyobb részletességgel és apróra meg volt vitatva, nem kívánok egyéni nézetem itteni feltárásával újabb vitaanyagot adni. Egyetlen megjegyzést legyen szabad tennem és legalább a jövő szempontjából melegen ajánlanom a mélyen tisztelt belügyminiszter úr figyelmébe. Közérdekből őszintén sajnálom, hogy egy régi ideámnak kombinálásáról nem volt szó a törvény előkészítésének és a képviselőházi tárgyalásnak idején. Ez pedig az, hogy amikor természetszerűen annyi villámhárítót keresünk az általános választójognak most a törvényhatósági bizottságok életébe is behozatalává] természetszerűen járó veszélyek ellen, akkor nem gondolunk egy olyan villámhárítóra, a közvetett választások olyan megvalósítására, amelyre szerintem lehetne gondolni. Értem azt a következőképpen: különösen a megyegyűlést illetőleg nem lehetne-e a megyegyűlésen közvetlenül képviseltetni a megyét alkotó rendezett tanácsú városokat, a jövőben megyei városokat, és legalább a nagyközségeket akként, hogy a rendezett tanácsú városok és a nagyközségek képviselőtestületei a maguk köréből éppen úgy küldenének képviselőket, mint ahogy azt az érdekképviseletek teszik ? Ez a megyénél azt is jelentené, — különösen egy nagy megyére, pl. Pestmegyére gondolva — hogy annak minden rendezett tanácsú városa és nagyközsége eo ipso képviselve volna a megyegyűlésen. Nem kívánok konkrét javaslatot termi. Ez a kérdés nem érett meg arra, hogy ezt így idehozzam, bár meg tudnám indokolni gyakorlati szempontból is, elvileg is. Olyan kérdésnek tartom ezt, amivel majd a törvény revíziója alkalmával egy későbbi törvényhozásnak lehet és kell is foglalkoznia. Mélyen t. Felsőház ! Kissé hosszadalmasabban foglalkoztam ezekkel az alapvető kérdésekkel, megnyugtathatom azonban a Felsőházat, hogy beszédem további folyamán rövidebben végzek a kérdésekkel, (Halljuk! Halljuk!) és pedig azért, mert a többi kérdés mégis másodrangú ennek a nagy kérdésnek fontosságához képest, és inert egészen nyugodtan rábízom a többi kérdés részletes megvitatását, megbeszélését az én igen t. közigazgatási szakkollégáimra, akiket oly nagy számmal van szerencsém üdvözölni körünkben, és akiknek buzgó és szakszerű közreműködése a bizottsági tárgyalásokban a mi vitánkat olyan magas színvonalúvá tette és ennek a vitának eredményét a törvényjavaslatnak sok tekintetben szerencsés átszövegezésével emelte. Különben is részletes kritikámat nagyon megkönnyíti az a körülmény, hogy mindazt, amit a belügyminiszter úr javaslata felölel, tehát amit pozitive tartalmaz, nagyobbára jónak tartom. Inkább az ellen volna kifogásom, emit a javaslat nem ölel fel, azaz a negatívum ellen, de remélem, nemsokára ez a hiány is pótolva lesz. így pl. a legnagyobb örömmel üdvözlöm én is a kisgyűlések intézményének, ennek a régi, jó magyar intézménynek, ebben a törvényjavaslatban való feltámasztását. Régi meggyőződésem nemcsak nekem, de jóformán minden közigazgatási szakembernek, hogy nagy közgyűlésekkel, 400—

(Î00 tagú, sok tekintetben népgyűlés jellegű gyűlésekkel —aminőkhöz hasonló gyűléseket sehol nem találunk külföldön a kultúrállamokban — jó közigazgatást, különösen városi igazgatást csinálni nem lehet. A szakszerűségnek, a gyorsaságnak, a felelősségnek szempontjai mind kisebb testületet kívánnak, tehát egész helyes koncepció az, amely a javaslatban van, amely bifurkációt csinál, hogy a kisebb ügyeket, a konkret ügyeket elvonja a nagygyűlés köréből és rábízza a kisgyűlésre, ahol ezek az ügyek sokkal nagyobb érdeklődés mellett ós sokkal gyorsabban fognak elintéztetni. Ebből, méltóztassanak erre goa-