Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-59

90 Az országgyűlés felsőházának 59. ülése 1929. évi június hó 5-én, szerdán. dőlni, az a jó is támad, hogy a nagygyűlés, a közgyűlés, amely esak nagy dolgokkal, súlyosabb kérdésekkel fog foglalkozni, annál nagyobb buzgósággal, annál több lelkiismerettel foglalkozhatik ezekkel a kérdésekkel. Ha ez így van és így lesz, ha egyszer csakugyan nagygyűlés és kisgyűlés lesz, hibának tartanám, amire némelyek reflektáltak, ha tovább csökkentenők a törvényhatósági bizottságok taglétszámát'; mert ha csak nagy kérdésekkel foglalkozik a közgyűlés, akkor jóformán a mostani státus is változatlanul fenntartható volna. Szintén elismeréssel kell nyilatkoznom a törvényjavaslatnak a jogorvoslatokra vonatkozó rendelkezéseiről is. Nagy örömmel üdvözlöm azt, hogy a törvényhozás most egy lépéssel továt b megy az 1901-ben az egyszerűsítési törvénnyel megnyitott helyes úton. Helyeslem a fórumrendszer, a hatósági fokozatok revíziójára, egyszerűsítésére, redukálására vonatkozó rendelkezéseket, helyeslem a fellebbvitel korlátozását és az inappellabilitásnak egy bizonyos, szerény mértékben való továbbvitelét. Az egyszerűsítési törvény ezelőtt majdnem 30 esztendővel csak odáig ment el, hogy a két, érdemben egybehangzó határozat ellen nem engedett további fellebbezést, a ténykérdést lezártnak tekintette már a két alsóbbfokú határozattal, és csak a jogkérdésben engedte meg a felülvizsgálati jogot a miniszterhez. Az új törvény most egészen helyesen továbbmegy egy lépéssel, nem engedi meg a fellebbezést még akkor sem, ha a két alsóbbfokú határozat nem egyezik meg egymással, eltér egymástól, itt is csak felülvizsgálatot enged. A régi hármas fórumrendszer helyett, mert tulajdonképpen hármas fórumrendszerünk volt, amennyiben a két egybe nem hangzó határozat ellen lehetett a harmadfokhoz menni, egészen helyesen most áttért a. javaslat a kettős fórumrendszerre. Egy igen nagy dilemma előtt állt a belügyminiszter úr és áll most a törvényhozás is. Az ügyeknek egy része az alispánnál, vagy a polgármesternél kezdődik. Az alispán az első fórum, a második fórum a közigazgatási bizottság, vagy ennek alválasztmánya, vagy albizottságai. IIa csak kettős fórumrendszert akarunk : az egyik lehetőség az, hogy meg kell hagyni a jövőre is a közigazgatási bizottság plénumát, vagy annak albizottságát, választmányát másodfokú hatóságként, és akkor még rosszabbá válik az az eddig is sokak által kifogásolt helyzet, hogy az első- és másodfokon ugyanaz az akarat, ugyanaz a mentalitás, az alispán akarata érvényesül, mert engedelmet kérek, ahol erős az alispán, rendszerint az alispán éppúgy érvényesül az elsőfokú határozat meghozatalánál, mint a másodiknál, ahol ugyancsak ő vagy az ő referense a főfaktor- (Gróf Széchenyi Aladár: Ez nem áll!) Ha nem is értünk mindnyájan egyet ebben a kérdésben, de elvileg igen sokan vannak, akik ezt kifogásolták a mul'ban és még inkább kifogásolhatják a jövőben. Ismétlem az elé a dilemma elé ^ olt állítva a belügyminiszter és a törvényhozás, hogy melyik jobb: jobb-e, ha mindjárt az alispáni határozat ellen nyitjuk meg a fellebbvitel útját a miniszterhez, vagy pedig — úgy, mint eddig volt, megy a fellebbvitel ezentúl is a közigazgatási bizottsághoz, amely ebben a kérdésben véglegesen dönt a tényállás szempontjából és csak felülvizsgálati kérelemnek van helye a miniszterhez. Elismerem közbeszóló igen t. tagtársam őméltóságával megegyezőleg, hogy erről a kérdésről pro és kontra sokat lehet vitatkozni. Én csak leszögezem azt, hogy a belügyminiszter úr álláspontja nem olyan, hogy minden tekintetben aggályos volna. Szerintem csak egy szempontból lehet aggályos, a centralizáció szempontjából, mert teljesen kétségtelen és ebben igazat adok az én igen t barátaimnak, akik ezt a megoldást a bizottságban is kifogásolták, hogy azt a magyar minisztériumot, amely nem úgy, mint külföldön, ahol csak irányít, csak kormányoz, de részben aprócseprő dolgokkal foglalkozik ma is, a jövőre kétségtelenül bizonyos tekintetben újra megterheli, mert oda feljönnek ezentúl a másodfokú intézkedésre (Ügy van ! Ügy van !) olyan ügyek is, amelyek eddig másodfokon egyáltalában nem. sőt érdemi döntésre sem juthattak fel. Azokat azonban, akik ezt a kérdést a centraliszlikus, vagy decentralisztikus kormányzat, illetőleg autonómia szempontjából nézik, vagyok bátor figyelmessé tenni arra, hogy a törvényjavaslat viszont más irányban azáltal, hogy például a főszolgabírónál, vagy a rendezett tanácsú városnál kezdődő és az alispánnál folytatódó ügyekben szintén életbelépteti az inappellabilitást, vagyis azt, hogy a másodfoktól nem lehet a dolgot fellebb vinni, csak a miniszterhez felülvizsgálatra, ezzel kétségkívül decentralizációt csinál, úgyhogy, ha statisztikailag valaki kiszámítaná és mérlegre tenné ezt, azt hiszem, az derülne ki, hogy a javaslat inkább a decentralizációt, mint a centralizációt szolgálja. T. Felsőház! Mivel a jogorvoslatokról, illetőleg az egyszerűsítési törvényről beszélek, legyen szabad kifejeznem a felett való sajnálkozásomat, hogy az igen t. Képviselőház bizottsága és plénuma nem tette magáévá a belügyminiszter úr eredeti javaslatának azt a rendelkezését, amely az egyszerűsítési törvényben megállapított egységes 15 napos fellebbviteli határidőt nyolc naposra akarta leszállítani. Kissé merésznek látszott az az újítás, hogy a 15 napot a belügyminiszter úr nyolc napra akarta, leszállítani, de nagyon sajnálom, hogy ezt a Képviselőházban nem sikerült keresztülvinni. Jól emlékszem, hogy az egyszerűsítési törvény megalkotásakor, amikor egységessé tettük azokat a határidőket, amelyek egy naptól 30 napig terjedtek, mert volt talán 1 nap, 2, 3, 5, 8, 10, 14, 15, 28 és 30 napos határidő — mennyi aggodalom volt a miatt, hogy mi lesz azoknak az érdekeivel, akik 60 nap alatt fellebbezhettek eddig és ezentúl 15 nap alatt kell fellebezniök. Nagyon sok ellenvetés volt akkor is, mégis nagyon szépen beletörődött a publikum, úgyhogy jóformán dogmává vált a 15 napos egységes határidő. Most alkalom lett volna egy lépéssel továbbmenni és ezzel is, a határidő leszállításával is gyorsítani az adminisztrációt. Méltóztassanak arra gondolni, hogy nemcsak a magánosok ügyében, de közügyekben is csak 15 napi fellebbviteli határidő leteltével lehet szó jogerős határozatokról. Mit jelentett volna az, ha ezentúl nyolc nap alatt is lehetett volna jogerős határozat 1 ftn mint öreg ember a fiatalabbakUal szemben bátran állítom, hogy ma, a mai rohamos haladásnak, a rádió, a telefon, az autó, a repülésnek szédítően fejlődő korszakában bizony nem lett volna merész ugrás, ha 15 nap helyett nyolc nap határidő jött volna be törvénytárunkba, úgy mint a belügyminiszter úr nagyon helyesen eredetileg tervezte. Még egy szót a közigazgatási eljárásról. Legyen szabad ezúttal is a legnyomatékosabban felhívni az igen t. belügyminiszter úrnak és az egész t. kormánynak szíves figyelmét az annak idején annyi hozsannával fogadott egyszerűsítési akciónak sok tekintetben való megfeneklésére, sok tekintetben háttérbe szorulására és elfeledésére. Az egyszerűsítési törvény mindmáig nincs egészen végrehajtva, annak legfontosabb rendelkezései közül egész csomó még mindig papíron van, köztük az egyik legfontosabb rendelkezése: az életben levő, szétszórt joganyagnak, a rendeleti és szabályzati anyagnak szakszerű átvizsgálása, egységesítése, újból való kiadása. Méltóztassanak arra