Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-58

'Äz országgyűlés felsőházának 58. üt és további megbízatásukért. Őszintén megvallva az én tapasztalatom ennek ellentmond, én legalább azt láttam, hogy igazán helytálló, minden tekintetben derék tisztviselőnek sohasem kellet remegnie a kenyeréért a tisztújításnál (Igaz ! Ügy van !), hanem újabb megválasztásáról a legtöbb esetben biztos lehetett. Azt sem gondolnám, hogy a nepotizmus vagy a protekcionizmus újabban erősebben érvényesült volna a választási rendszer mellett, mint ahogy érvényesül itt ezentúl és érvényesül különösen a kinevezéseknél. Legfeljebb a korteskedést lehetne felhozni, mint olyan ügyet, amely az általános tiszújítási rendszert elcsúfította, azonban ez elkerülhetetlenül vele jár többékevésbbé minen választással, így tehát valószínűleg meglesz az életfogytig való választásnál is. Ellenben bizonyos, hogy ez az életfogytig való választás meg fogja lazítani a kapcsolatot a tisztviselő megbízója : a törvényhatóság és a tisztviselő közt Meg fogja lazítani a felelősség érzetét, amely kell, hogy a tisztviselőt eltöltse nem az egyes választóval szemben, h&nem a választók összességével, illetve a választók bizalmából alakult törvényhatósági bizottsággal szemben. Egy kivételt azonban megállapít a törvényjavaslat, az életfogytig való választás alól, amelyet azután úgy rendez, hogy a törvényhatóság első tisztviselőjét, tehát az alispánt és a megyei városok polgármestereit ezentúl is tisztújítással, még pedig 10 évre fogja megválasztani az önkormányzat. Mellékesen megjegyzem, hogy az eredeti szövegben, az eredeti miniszteri javaslatban hat évenként volt kontemplálva az alispáni választás, azonban valószínűleg abból a szempontból, hogy a törvényhatósági bizottságok összealakítása is 10 éves ciklusban történik, ezt is 10 éves periódusokban való választáshoz köti. Szerény nézetem szerint a 6 éves típus jobb lett volna éppen azért, hogy többször adassék alkalom az autonómia bizalmának, vagy bizalmatlanságának nyilvánítására. Különben ha belenézünk a miniszteri indokolásba, erről a következőket olvassuk (olvassa) : «Az alispánt a törvényhatóság és a megyei város a polgármesterét ezentúl is 10 évre fogja választani, ezekben a vezető állásokban ugyanis a hosszabb szolgálattal járó nyugdíjigény és különösen az állás tekintélye biztosítékot nyújt arra, hogy az illető meghatározott időre szóló megbízatása ellenére is független fog maradni azoktól, akik választásában résztvesznek. Ilyen körülmények között nem volna helyénvaló, ha az önkormányzati testületek foglalkoznának azzal, hogy időközönként felcserélhetnék az önkormányzat ügyeinek intézését.» Nagyon helyes érvelés és minden sorát aláirom ; azonban éppen ennek a bizalomnyilvánításnak lehetősége szerény véleményem szerint kívánatossá tenné, hogy ezt a kivételes intézkedést kiterjesszük a vármegyei — most már csak vármegyéről beszélek — tisztviselők más kategóriáira is, értem a járási főszolgabírót. A járási főszolgabíró szintén nagyon exponált szerve a közigazgatásnak. Olyan tisztviselő, aki, mint mondani szokás, impériumot gyakorol, olyan tisztviselő, aki a legközvetlenebb érintkezésben áll a néppel, akinek szorgalmára, szakértelmére, buzgalmára van bízva egy egész járás lakossága, aki ezen a téren majdnem fontosabb szereplője és exponense a közigazgatásnak, mint maga az alispán. Nagyon kívánatos lett volna tehát, hogy ezzel a tisztviselővel szemben szintén mód nyújtassák időnként az autonómiának a bizalom vagy a bizalmatlanság nyilvánítására. Miután nálunk járási autonómia nincs és talán nem is kívánatos, hogy az szerveztessék, így annak egyedüli módja a tisztújítás, hogy a járási főszolgabírákkal szemben a vármegye bizalma vagy bizalmatlansága megnyilvánuljon. e 1929. évi június íiő 4-én, kedden. 11 Annál inkább meg lehetett volna ezt tenni, mert hiszen a megyei városok polgármestereire ugyancsak ki van terjesztve az időközi választás rendszere, akik pedig úgy rangsorban, mint hatáskör tekintetében a járási főszolgabírákkal körülbelül egyforma helyen vannak. Általában ez a törvényjavaslat egyfelől félti a tisztviselők kenyerét és függetlenségét a választástól és a választóközönségtől, másfelől nem számol azokkal a hátrányokkal, amelyek a kormánytól való függés folytán érik a tisztviselőt. Ebben a tekintetben a tisztviselők érdekeinek biztosítására nem találok mást, mint a fegyelmi eljárás helyesebb és szabatosabb fogalmazását, legfőbb fórumban független, illetőleg bírói elemekkel kombinált, tehát a jelenleginél függetlenebb bírói fórumban. Ellenben — mint voltam bátor említeni — sajnálattal nélkülözzük ebben a törvényjavaslatban a tisztviselők szolgálati pragmatikáját, vagy legalább annak az alapelveire vonatkozó intézkedéseket. Közbevetőleg fel kell említenem a törvényjavaslat eredeti szövegének egy előttem igen aggályos intézkedését, amely azonban szerencsére a képviselőházi tárgyalás alkalmával kimaradt. Ez az a rendelkezés volt, hogy a közigazgatási gyakornokokat ezentúl a belügyminiszter nevezte volna ki s ezek egy országos státust alkottak volna, az egyes törvényhatóságokba pedig ugyancsak a belügyminiszter osztotta volna be a közigazgatási gyakornokokat. Miután ez az intézkedés a törvényjavaslatból kimaradt, nem akarok vele bővebben foglalkozni, csak azt akarom jelezni, hogy ezzel az intézkedéssel a törvényhatóságok választási joga majdnem egészen meghiúsult volna, mert hiszen a törvényhatóságok mást, mint aki ebbe a közigazgatási gyakornoki státusba tartozik, meg sem választottak volna. Ez tehát egyet jelentett volna a burkolt államosítással. Igaz, hogy jelenleg is állami közeg, a főispán nevezi ki a közigazgatási gyakornokokat s én azt hiszem, helyesebb lett volna ezt a jogot a törvényhatóság első tisztviselőjére átruházni. De ha már ennyire nem is mentünk, a jelenlegi rendszer a multak tapasztalatai szerint mégis ad némi biztosítékot és lehetőséget arra, hogy ennek a kezdő, de mégis nagyon fontos állásnak betöltésénél az illető önkormányzatok helyi érdekei és speciális viszonyai is érvényesülhessenek. Mélyen t. Felsőház! A tisztviselők életfogytiglan való választását még el lehetne fogadni az autonómia híveinek is, mint egy kifejezett kompromisszumot a kinevezési rendszer és az időközönként megújuló tisztújítások rendszere között. Ellenben szerintem abszolúte elfogadhatatlan és teljes mértékben sérelmes a törvényhatóságokra a javaslat 36. §-a, (Ügy van ! a jobboldalon.) amely a kormánynak jogot ad arra, hogy bizonyos esetekben a törvényhatósági bizottságot feloszlathatja. Mikor ezt a szakaszt kritika tárgyává teszem, bizonyos tekintetben kényes helyzetben vagyok, mert a mélyen t. Felsőház bizottsági tárgyalása alkalmával én is egyike voltam azoknak, akik erre vonatkozóan indítványt tettek, nevezetesen olyan indítványt, amely ennek a 36. §-nak következményeit bizonyos tekintetben enyhítette volna. Ezt az indítványomat a belügyminiszter úr ő excellenciája kegyes volt — legalább elvben — honorálni és azt a bizottság is magáévá tette. Ez odairányul, hogy a feloszlatott törvényhatósági bizottságnak módot és alkalmat nyújtunk arra, hogy a feloszlatás elleni panaszjogot ő maga gyakorolja. Hálásan köszönöm és nyugtázom ennek az indítványomnak elfogadását, ez azonban nem jelentheti azt, — mint a bizottságban is voltam bátor kijelenteni — hogy ezzel a módosítással most már az egész szakaszt elfogadhatónak talá-