Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-58

70 'Az országgyűlés felsőházának 58. ülése 1929. évi június hó 4-en, kedden. Az állam ugyanis nemcsak jogi, hatalmi életet él, hanem erkölcsi, lelki életet is. Ennek az erkölcsi éleinek pedig természetéé alanyai, hordozói az egyes emberek, maga a társadalom. A társadalomnak hazánkban ma már számos értékes tényezője és szerve van, de még most is egyik leghatalmasabb tagozata a municipális keretekben szervezett megyei, törvényhatósági társadalom. Ha mindezt elgondoljuk, akkor már valóban a maga teljes nagyságában domborodik ki a jelentősége minden olyan törvényjavaslatnak ós így a mi törvényjavaslatunknak is», amely a vármegyék önkormányzatának újjászervezésével foglalkozik, foglalkozik azzal a magyar intézménnyel, amely a magyar nemzeti géniusznak a Szent Korona koncepcióján kívül legszebb, legremekebb alkotása. A régi vármegyéknek lehettek hibái, de kérdem, hol van az az ember és hol van az az intézmény, nmely hibátlan, tökéletes? Akárhogy legyen is, egy tény mindenesetre felhozható a vármegyék mellett, egy tény, amely minden esetleges gáncsot és kritikát elnémit és amely minden szónál ós minden argumentumnál fényesebben bizonyítja a régi vármegyei közönségnek, akkori nyelven szólva, az una eademque nobilitas-nak. Werbőczy populusának nagy érdemét és ez a tény, ez az elvitathatatlan tény: a magyar államnak annyi viszontagság között ezer éven át való fennállása. (Úgy van! Ügy van!) Vajba eleinknek ez a nemzeti közszelleme hatna át minket is, ennek a kornak fiait, mert akkor bizton remélhetnék, hogy országunk ki fogja tudni állni a mostani példátlan megpróbáltatásnak kegyetlen napjait is. Mélyen t. Felsőház! Madártávlatból egy pillantást vetettünk a múltra, a törvényhatóságoknak és nevezetesen a vármegyéknek régi életére, szerepére és hatáskörére. Haladjunk most a jelen felé. és itt utunkban mindenekelőtt egy nagy határkövet kell átlépnünk: ez az 1848-iki törvényhozás és az azt követő ahszolutkorszak. Az 1848: XVI. te. még mindig az alkotmány védbástyáinak nevezi a vármegyéket, die már utal az újabb szabályozás szükségére, amely különösen annálfogva állt elő. hogy 1848-ban az országgyűlés átalakult rendi jellegéből népképviseleti országgyűléssé és felállították a felelős minisztériumot. Az abszolutkorszak letűnte után meginduló új alkotmányos érának első feladatai közé tartozott tehát a törvényhatóságok úi szabályozása. Erről szól az első törvényhatósági törvény, az 1871 : XLII. te, majd az ezt követő, még jelenleg is érvényben álló törvényhatósági törvény, az 1886: XXI. te. Az 1886 : XXI. tc.-et erős kormányhatósági központosítás jellemzi- Mintegy reakció volt ez a végi vármegyéknek hatalmas, virágzó autonóm önkormányzati életével szemben. Az elvilathatatlan, hogy a vármegyék hatáskörét módosítani kellett az éppen jelzett köziogi átalakulás és különösen a független felelős minisztériumnak 1848-ban való felállítása következtében. Érthető különösen, hogy a vármegyék addigi nagy alkotmányjogi hatáskörét meg kellett szüntetni, illetve meg kellett legalább szűkíteni. Az azonban tárgyilag már nem indokolható meg, hogy a vármegyék közigazgatási önkormányzatát is olyan mértékben szűkítették meg. mint azt az 1886 : XXI. te. tette. Elég, ha csak az úgynevezett adminisztratív tutelának, vagyis a jóváhagyási jogkörnek túl széles alapon való megállapítására és a hatalmas főispáni jogkörre utalok. Az 1886 : XXI. te. szabályozásában a decentralizáció

1 nagyfontosságú intézménye gyenge lábon áll, pedig ez nagyjelentőségű kérdés nemcsak a közigazgatási, hanem alkotmányjogi szempontból is. (Ügy van! jobbfelől.) Először is bátor vagyok rámutatni, hogy decentralizáció nélkül nincs egyáltalában teljes értelemben vett önkormányzat, még akkor sem, ha a honpolgárok, a társadalom, mondjuk a vármegye közönsége, részt vesz is a közügyek intézésében. Ha ezeket az ügyeket nem intézi el végérvényesen, akkor nem mondhatjuk, hogy a vármegye valóban önmagát kormányozza, akkor a vármegyei közönség, ez az alakilag önkormányzati testület, csak afféle előkészítő, véleményező munkát végez a kormány számára és a kormány szabad belátásától függ, hogyan dönt az ügyek érdemében. Ezért mondom, hogy decentralizáció nélkül önkormányzatról legfeljebb alaki értelemben beszélhetünk, de materialiter decentralizáció nélkül nincs önkormányzat. A decentralizációnak azonban egyéb közigazgatási szempontokból is nagy előnyei vannak. Gyorsítja a közigazgatást, az ügymenetet, mert nem kell minden ügyet felvinni a miniszterhez, de közelebb is áll decentralizált közigazgatás az élethez, mert azok intézik el végérvényesen az ügyeket, akik az életviszonyokat közelről ismerik. A decentralizált közigazgatás végül fokozza a felelősségérzetet, az eljáró középfokú, alsóbbfokú hatóságok felelősségérzetét, aminek szintén óriási előnyei vannak a közigazgatási eljárás jósága szempontjából. Ezzel kapcsolatos az is, hogy a minisztériumok mentesülnek a kisebb jelentőségű ügyek terhétől s inkább élhetnek igazi hivatásuknak, a kormányzásnak, irányításnak, vezetésnek. S végül még egy előnyre vagyko bátor rámutatni. Hangoztatjuk és helyesen hangoztatjuk, hogy a közigazgatásnak politikamentesnek kell lennie, mert valóban a közigazgatásnak a törvények egyenletes, pártatlan végrehajtásából kell állnia. Ennek kell lennie, ós ennek a megrontója az, ha munkájába belevegyülnek a politikai szempontok. A központosított igazgatás, vagyis a centralizáció mellett a miniszter intézi el az ügyeket végérvényesen. Ennek azután az a következménye, hogy miután a miniszter legfőbb központi közigazgatási hatósága mellett vezető politikai állást is tölt be, bármilyen 'kiváló, egyéni kvalitása mellett is, a dolog természeténél fogva, ki van téve az illegitim politikai, pártpolitikai befolyásoknak (Igaz! Ügy van!) és ezen a réven, a politikai befolyásolás és protekcionizálás révén szivárog be mintegy észrevétlenül a politika a közigazgatásba. (Úgy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Ha ellenben decentralizált a közigazgatás és az ügyeket végérvényesen az alsó fokok intézik el. ennek veszedelme legalább is nagymértékben enyhül. (Helyeslés.) íme a decentralizációnak • három fő szempontból való nagy jelentősége. Az 1886 : XXI. t.-cikkel szemben még egy szemrehányást kell hogy tegyek, igaz, inkább tudományos szempontból, de legyen szabad ennek itt szintén hangot adnom, már csak azért is, mert remélni szeretném, hogyha a mostani törvényjavaslat ezt a hibát nem is korrigálja, hiszen elvégre az egész közigazgatást nem öleli fel, de a jövőre talán sor kerül ennek a hibának kiküszöbölésére is. Az 1886 : XXI. te. az önkormányzat helyes fogalmát meghamisítja; a 2. $-ban azt mondja ugyanis, hogy a törvényhatóságok először gyakorolják az önkormányzatot és másodszor köz-