Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-56

52 Az országgyűlés felsőházának 56. üléi szintén méltóztatott említeni. Ebben némileg én is bűnös vagyok. A múlt esztendőben, illetve a megelőző szezonban érkeztek hozzám jelentések arról, hogy Hévízszentandráson a kutak viae fertőzött és ennek következtében súlyos tífuszos esetek, sőt halálos esetek is fordultak elő. Megvizsgáltattam ezt a helyzetet és kiderült, hogy ott valóban lehetetlenség tovább tűrni azt a helyzetet, mert hiszen nemcsak a Hé\ ízszentnndráson nyaralók, hanem a közeli Hévizén nyaralók is egészségügyi szempontból esetleg súlyos veszedelembe kerülnek. Én tehát elrendeltem ott a csatornázást, elrendeltem a víztartó rétegeknek a fertőző behatástól való megmentését és államkölesönt is adtam a közséi»- rendelkezésére. Igaz, hogy ez talán nem fedezte tökéletesen az összes kiadásokat, de igen jelentős, ha jól emlékezem, talán 160 000 pengő volt az az összeg; amelyet rendelkezésre bocsátottam kölcsön alakjában. Hogy most már ezt minő módon rajonirozták szét s mennyi időre kontemplálták ennek amortizálását, erről nekem nincs tudomásom, mert hiszen ez a község vagyonkezeléséhez tartozik, ami nem az én hatáskörömbe, hanem a vagyoni főfelügyeletet gyakorló belügyminiszter úr hatáskörébe esik. Méltóztattak említést tenni az u. n. bencésparagrafusról, illetve a balatonfüredi szerződésről is. Szeretném, t. Felsőház, ha nem kellene ezzel a kérdéssel itt külön foglalkoznom. Az alsóházban indítványok futottak be abban az értelemben, hogy a magángogilag érvényes szerződés a törvényhozás szuverén akarata révén felbontható legyen. Én nem tudtam erre az álláspontra helyezkedni. (Helyeslés.) Mert, t. Felsőház, vagy érvényes in radiée, gyökerében az a szerződés, vagv nem érvényes. Ha nem érvényes, ha a titulus iuris megvan, akkor érvényteleníteni lehet bírói úton. De ha érvényes, akkor én nem mierek hozzányúlni. (Élénk helyeslés.) Nunc venio ad fortissimum, nevezetesen ahhoz a két paragrafushoz, amelyekre vonatkozólag Hadik János 6 excellenciája súlyos nehézségeit volt szíves a Ház elé tárni és amely (dere vonatkozólag úgy látom, hogy bizonyos praéoeoupatáo van a t. Felsőház tagjai egy részének a lelkében. Mindenekelőtt bátor vagyok kijelenteni azt, hogy én soha semmiféle törvényhozási kérdésből presztízs-kérdést nem csinálok. ( Helyeslés jobbfelöl.) Nekem nem presztízskérdés a törvényhozás szuverén akarata. Én végre nem vagyok szuverén, én nem is vagyok tagja, nem is vagyok szerencsés tagja lehetni ennek a Felsőháznak. Ennek következtében az én akaratomat, amely adminisztratív akarat, az én akaratomat, aanely törvényelőkészítő akarat — ez is csak javaslat formásában jelenik meg — természetesen nem helyezhetem a törvényhozó szuverén akarata fölé. Én tehát semmiféle presztizs-kérdést nem csinálok abból, hogy a felsőház egyik vagy másik részben az én okfejtésemet elégtelennek látván, nem fogadja el a javaslatot, hanem szükségesnek látja azt, hogy az az alsóházhoz vissza küldessék. (Helyeslés.) Ez nézetem szerint semmiféle presztizs-csorbulást nem jelenthet. (Úgy van! Ügy van!) Sőt azt sem jelentheti, hogy már nuxst a miniszter politikailag vonja le a konzekvenciákat. Ha egy ilyen eset előfordulhat, akkor a t. Felsőház vagy a maga egészében, vagy többségében, vagy legalább egyetlenegy tagjában mindenesetre megmagyarázná «s tudtul adná az illető miniszternek, hogy legyen szíves úgy felfogni a most elkövetkezendő határozatot, hogy ha az sikerül, 1929. évi március hó 14-én, csütörtökön. vagyis ha a javaslat visszaküldetik az alsóházhoz, ez legyen egyszersmind bizalmatlansági indítvány is. (Mozgás.) Ebben az esetben természetesen a legnagyobb készséggel vonnám le a konzekvenciákat a legutolsóig a bizalmatlansági indítvány hatása alapján. Sőt tovább megyek, t. Felsőház. Én ezekre a paragrafusokra nézve nem tudok még Simontsits ő excellenciájának az álláspontjára sem helyezkedni, mivel nem látom olyan rettentő nagy veszedelmét annak, hogy egy javaslat újabb megfontolás végett visszaküldessék az alsóházhoz. (Helyeslés.) Ennek következtében nem látom annak a szükségét sem, hogy én miért ne tartsak ki a magam eredeti álláspontja mellett az argumentumok erejével. Mert hiszen az, amit Simontsits ő excellenciája mond, valóban áthidaló javaslat, és én azt a magam részéről el is fogadom, függetlenül attól, hogy vájjon ez a javaslat ebben a pontjában visszaküldetik-e az alsóházhoz, igen vagy nem. Ettől függetlenül elfogadom Simontsits ő excellenciájának javaslatát, mert én sohasem félek attól, hogy valamely rendeletemet az országgyűlés tagjainak magas bírálata alá bocsássam, amely rendeletek egyébként is megjelentek a hivatalos lapban nyomtatásban, tehát bármikor egy egyszerű indítvány alakjában úgyis a két Ház színe elé vonhatók. Amit azonban ién a t. Felsőháztól kérek, az az, hogy már most ne méltóztassék ezt a harcot, ha annak lehet tekinteni, a 39. és a 46. $-ra vonatkozólag egy »Hadik János és Vass miniszter harc«-nak tekinteni, (Derültség.) hanem méltóztassék ezt az érvek harcának tekinteni. (Helyeslés.) Ha az érveim meggyőzik a t. Felsőházat arról, hogy ezek a paragrafusok elfogadhatók, méltóztassanak bölcsen így dönteni. Ha pedig Hadik János ő exoeillenicájának az érvei győzik meg a t. Felsőház többségét arról, hogy az ő felfogása a helyes, kérem, méltóztassék aszerint dönteni. (Helyeslés.) Azt hi szem ennél Lojálisabb álláspontot senkisem foglalhat el. (Helyeslés és taps.) Legyen szabad mármost nekem éppen erre az abszolút igazságérzetre és a logikának erejére támaszkodva argumetumaimat előadnom. (Halljuk! Halljuk!) Szó van először a 39. §-ról. A 39. § arról intézkedik, hogy amennyiben egy közegészségügyi szempontból, tehát a nemzet szempontjából értékes forrás, gyógyforrás vagy ásványvízforrás olyan elhanyagoló kezelésben van, hogy ez a kezelés magát a gyógyforrás állagát vagy gyógy hatását veszélyezteti, akkor a hatóság közbeléphessen és előírhassa bizonyos olyan elementáris jellegű intézkedések megtételét, amelyek alkalmasak arra, hogy a gyógyforrás veszélyeztetett állagát vagy gyógy hatását megvédjék. Azt hiszem, hogy, ez ellen senkinek sem lehet semmi kifogása. (Úgy van! Ügy van!) mert hiszen végre az igaz, hogy a zsebórám az én tulajdonom, annyira tulajdonom, hogy senki abba bele nem szólhat, hogy mit csinálok vele, tehát falhoz vághatom és összetörhetem, akkor sem szólhat bele" senki, legfeljebb azt fogják mondani, hogy egy ostoba fráter, aki a meglevő értéket teszi tönkre. Amikor azonban nem ilyen zsebóráról van szó, hanem bár magántulajdonban levő. de az egész nemzetet érdeklő egészségügyi kincsről, akkor nem lehet azt az álláspontot foglalni el, hogy az illető azt úgy kezelhesse, hogy a nemzet megfosztassék attól a kincstől. Ebben tehát, azt hiszem, nincs közöttünk semmi vita. Nyilvánvaló az is, hogy ha ilyesvalamit talál a kormány, akkor szükséges, hogy a tulajdonost rákényszerítse azokra az elemi