Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-64

220 Az országgyűlés felsőházának 64. ülése 1929. évi június hó 24-én, hétfőn. földön, mennyire komolyan veszik ezt a kérdést ott. A kanadai büntetőtörvénykönyv 4000 dolláros pénzbüntetéssel és két évig terjedhető börtönnel sújtja a kartellek és a trösztök visszaéléseit. 1926 májusában a bíróság nyolc kereskedelmi vállalatot egyenként 25.000 dollár pénzbüntetésre ítélt. Az Északamerikai Egyesült Államokban 1921-ben egyedül New-York állam területén 19 testületet, 35 magánszemélyt éfl négy hivatalnokot ítéltek el öthavi fogházra, mert az egyes vállalatoknak olyan körleveleket küldtek, amelyek bár a minimális árak említése nélkül, de mégis árdrágító hatást gyakoroltak. Argentínában az 1923 augusztusában szentesített kartelltörvény 100.000 dollárig terjedhető pénzbüntetéssel és három évig terjedhető szabadságvesztéssel sújtja a törvény megszegőit vagy kijátszóit. A francia Code Poenal szerint mindazok, akik egy árunak, vagy kereskedelmi cikknek főbirtokosai közti egyesülés vagy szövetkezés által arra törekszenek, hogy az illető árut ne adják el, vagy csak bizonyos áron adják el, vagy hogy az illető áru árát felhajtsák vagy lenyomják, a természetes verseny, a szabad kereskedelem által különben keletkezendő árak fölé vagy alá, büntetés alá esnek. Belgiumban és Olaszországban hasonló rendelkezéseket találunk. Németországban a kartellbíróság a kormány indítványára korlátlan összegű pénzbüntetéssel sújthatja a kartellrendelet megszegőit vagy kijátszóit. Norvégiában két éve lépett életbe a kartelltörvény. A törvény a közérdekű kartellszabályok megszegőit kötbérrel sújtja, megtiltja a minimális árak kikötését, a túlzott árak követelését, a kartell bojkottot, a közérdekbe ütköző rajonirozást, a feketelistát, a kartellen kívül állók agyonkonkurrálását. Ezeknek a tilalmaknak megszegőit a törvény százezer norvég koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, szándékosság esetén három havi fogházzal és az iparjog öt évi elvesztésével sújtja. (Helyeslés.) Ezeket az eseteket, a külföldi helyzetet csak azért ismertetem, hogy^ lássák azok, akik azt hiszik, hogy mi itt a túlságig megyünk a kartelllek kinövései, visszaélései ellen való harcban, hogy ez nem speciális magyar hangulat, amely csak itt keletkezett. Ez a feltevés tehát nem áll. Bebizonyítottam, hogy másutt már évekkel ezelőtt intézkedtek, mert belátták a kartellek túlkapásainak nagy hátrányait, és azt, hogy az intézkedés szükséges. Teljes bizalommal viseltetem az igazságügyminiszter úrral szemben és kérem, hogy amint kijelentette, abban a szellemben, ahogyan ő megjelölte, tegyen intézkedéseket és hogy ezeket a túlkapásokat elkerüljük. Nem szabad ezeknek az intézkedéseknek olyan jelleggel bírniok, hogy az iparvállalatok szabad mozgása korlátoztassék. Maradjon mindenki a becsület útján, akkor semmiféle ilyen rendszabállyal nem zavarhatják meg. (Igaz! Ügy van! Helyeslés.) Ha vesszük, a kereskedelem terén is vannak bizonyos szempontok, amelyeket minden reális kereskedőnek, vagy gyárosnak figyelembe kell vennie azért, mert a közvélemény, a törvényhozás kívánja, s ha figyelembe veszik, akkor nem lesz nekik semmi bajuk, szabadon folytathatják működésüket. (Ügy van!) Most áttérek a kisipar helyzetére. (Halljuk! a jobboldalon.) A kis- és középipar mai helyzete, mint méltóztatik tudni, a legválságosabb. A belföldi piac felvevőképessége a legnagyobb mértékben csökkent és a közszállítások feltűnően csökkentek, úgyhogy a közszállításokra berendezkedett cipőipari szövetkezetek most kénytelenek kommerzárut gyártani és ennek következtében átalakítani műhelyeiket, ami szintén nagy kiadásokkal jár s ott megint az elhelyezésnek) vannak nehézségei. Hozzájárul az iparosság és az ipari szövetkezetek nehézségeihez az is, hogy lépten-nyomon találkozunk fizetésképtelenségekkel a kereskedelmi életben. A kisiparosok egyedüli gazdasági szervezete az elnökletem alatt álló Iparosok Országos Központi Szövetkezete. Ne méltóztassék felszólalásomat ebben a kérdésben hazabeszélésnek minősíteni, de eltekintve attól, hogy jogom, sőt kötelességein egy olyan társadalmi réteg érdekében felszólalni, amelynek egyik intézménye élén állok, kötelességet is teljesítek akkor, amikor rámutatok azokra a nehézségekre, amelyek nemcsak azokat, akik közvetlenül foglalkoznak a kisipar kérdésével, hanem mindenkit, minden törvényhozót és a kormánynak minden egyes tagját kell hogy nagyon is érdekeljék. Amint mondottam, a válságos helyzetben levő kisiparnak egyedüli gazdasági intézménye az elnökletem alatt álló Iparosok Országos Központi Szövetkezete, amely akkor, amikor az ipari szövetkezetek kiváltak az Okh.-ból, amelynek kebelében addig működtek, nagyon szép útlevelet kapott, de pénzt semmit. Rö

videen azután törvényerőre emelkedett egy törvényjavaslat, amely az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének működését szabályozta. Ebben a törvényben a legnagyszerűbb grandezzáyal és szép gesztussal minden lehető iparpártolási ténykedést ráróttak erre az intézetre, ugyanakkor azonban az ország financiális helyzete nem engedte meg, hogy az ahhoz szükséges anyagi támogatást is megkapjuk. A kereskedelemügyi miniszter szabadult azoktól a terhektől, amelyek régi időben a költségvetések keretén belül az ő tárcáját terhelték ipartámogatás, gépsegély, a középipar támogatása, szövetkezetek támogatása és újabb szövetkezetek megalapítása címén. A törvényben megtalálja mindenki azokat a szép feladatokat, amelyeknek teljesítését mind erre az intézetre rótták. Nagynehezen sikerült azután elérni egy memorandum alapján, amelyben kifejtettem a legszükségesebb anyagi támogatás indokait, hogy ennek az összegnek felét a törvényhozás tényleg megszavazta és a kormány tényleg ezt a segélyt nyújtotta, amelyből természetesen sem gépsegélyre, sem a középipar támogatására, sem újabb szövetkezetek alapítására nem fut^a, erről szó sem lehet, mert hiszen a támogatás összege a felét tette annak az öszszegnek, amely szükséges lett volna, hogy abból a fennálló szövetkezetek alimentálhatók legyenek. Ilyen helyzetben vizsgálnunk kell, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr miért nem foglalkozott komolyan a kisiparosság érdekeivel. Támogatott bizonyos egyéneket, akik inkább a demagógia és a felforgatás érdekében játsszák az iparosvezért, de a kisipar és a középipar érdekében komolyan nem cselekedett. Pedig erre elsősorban ő a hivatott. Most nézzük, hogy a kereskedelmi miniszteri tárca érdekeltsége milyen ennél az intézetnél? 1920-ban 3 millió papírkorona üzletrészt jegyzett, amely a devalváció következtében ma 240 pengőt ér és ígv a kereskedelmi minisztérium egész érdekeltsége ma 240 pengőből áll. A költségvetésben — szemben a békeévekkel — fel van véve 160.000 penprő. Az 1929/30. évi költségvetés azt mondja (olvassa): «kisipari érdekeket szolgáló intézményeknek (kiállítások, ösztöndíjak stb.), és a határmenti iparosságnak támogatására, továbbá a közhasznú tevékenységet kifejtő egyes kisipari csoportoknak felkarolá-