Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

204 Az országgyűlés felsőházának 63. ülés* igen remélhetek, hop-v ezt az akciót megsürgessem, ezért tehát ezt az alkalmat igyekeztem felhasználni arra, hogy a Felsőházat megkérjem, jöjjön segítségemre. Kölcsey érdemeit itt igazan fölösleges volna, hogy méltatni akarjam. Nincs is hozzá tehetségem'. Egyet azonban legyen szabad kiemelnem. Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének nemcsak a Himnusz megalkotása volt egyedüli érdeme, mert ő mindenesetre kora legműveltebb, legképzettebb, legtudósabb költőinek egyike volt, jó hazafi és mint államférfi és mini megyei tisztviselő is kiváló helyet foglalt el. Itt azonban én az ő érdemei közül egyedül csak a Himnusz megalkotására hívom fel a Felsőház figyelmét. Hiszen a Himnusz nem költemény, hanem ima, fohász, amelyet minden ünnepély alkalmával — legyen az az ünnepély egyházi, világi, iskolai, vagy katonai — mindig áhítattal, kalap levéve, felállva énekel el mindenki, aki magyar. (Ügy ran! Ügy ran!) Ezek után talán különösnek látszik, ha arra gondolunk, — amit talán nagyon sokan nem is tudnak — hogy Magyarországon Kölcseynek emléke nines sehol. Nemcsak Budapesten nincs, hanem sehol a vidéken sincs. Volt Szatmáron és Aradon két kis ökölnyi nagyságú emlék, ezeket azonban tisztelt szomszédaink ledöntötték. Miután Trianon óta a Himnusz értéke avval is nagyobbodott, hogy mintegy bcidegeződött lelkületünkbe és talán jobban megértettük azt, mit írt Kölcsey és mit értett az alatt a Himnusz alatt, én azt hiszem, 70—80 év után elérkezett már annak ideje, hogy Kölcsey sírja felett mauzóleumot állítsunk. Nem emlékoszlopot óhajtanék, hanem mauzóleumot, mert ez jobban megfelelne az ő érdemeinek és mert én úgy fogom fel, hogy a Himnusz nem egvedül Kölcsey alkotása, mert Himnusszá abban az értelemben, ahogy az ma a mi lelkünkben él, azáltal lett. hogy Erkel megzenésítette. Ebben a mauzóleumban tehát helyet kívánnék adatni Hrkel emlékének is. Kölcsey emlékműve az én szerény nézetem szerint nem lehet olyan emlékmű, amelyet talán a költségvetés terhére az ország emelne, mert az nem fejezné ki azt, hogy mindenkinek az emlékműve: nem lehet olyan emlékmű sem, amelyet egy vagy több jóakaró bőkezűségéből állítanak fel. A Himnusz költője emlékművének olyan emlékműnek kell lenni, amelynek felállításához alkalom adatik, hogy minden magyarul gondolkozó és érző ember a filléreivel hozzájáruljon. Azért gondolnám, hogy ezt csak közadakozásból lehet felállítani. Tudom, hogy a közadakozás ma már nem kedvelt forma. De, bocsánatot kérek, ha az országnak — kerekszámban — 8 millió lakosa van, akkor ebből egy-egy lakosra két fillér esik. Hát talán két fillért lehet kérni az ország lakosaitól erre a célra. Nem kívánnók, hogy az adakozásra a felhívás a lakossághoz, mint egyes egyénekhez intéztessék, hanem a községekhez, mert ezt a kis összeget egyes egyénektől, 8 millió embertől összeszedni sem lehet, hanem igenis, ha a felhívás a községekhez intéztetik, akkor a kultuszminiszter úr budgetjét más nem terheli ebből, mint annak a háromezer egypár ívnek a nyomatása. Hiteleúiik : 1929. évi június hó 22-én, szombaton. Ezelőtt két héttel igen magas f protekciót igyekeztem igénybevenni; a Kormányzó úr ő főméltóságához kértem audienciát és kértem a támogatását. A f őméltóságú Kormányzó úr nemcsak a támogatását ígérte meg, hanem saját iniciativájából azt mondta: a felhívást a nemzethez én kívánom intézni. T. Felsőház! Azt hiszem, az már maga biztosítja egy ilyen mű létesítését. Ezért az előrehaladott időnél fogva nem kívánom hosszasan igénybe venni a Felsőház türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt akarom kérni, hogy méltóztassék azt a határozati javaslatot, amelyet ebben az ügyben leszek bátor beterjeszteni, határozattá emelni. Határozati javaslatom a következő (olvassa): «Határozati javaslat. Utasítsa a Felsőház a kultuszminiszter urat, hogy mielőbb indítson megfelelő akciót, hogy a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek, a szatmárcsekei temetőben nyugvó hamvai felett nemzeti adakozásból egy megfelelő kis mauzóleum állíttassék, melyben a Himnusz megzenésítő jenek, Erkel Ferencnek emléke is megörökíttessék.» (Éljenzés.) T. Felsőház! Ezzel a tárggyal végezvén, én, aki teljes bizalommal viseltetem a kormány iránt és nagy elismeréssel nemcsak hazafisága iránt, nemcsak tehetsége iránt, de végtelen igyekezete iránt is, csak azt a kérést intézem, méltóztassék a költségvetésnél a takarékosság elvét mindenek felett érvényesíteni. (Helyeslés.) Méltóztassék meggondolni, hogy nagyon sok üdvös és szép beruházás, amely hosszú idő múlva bőségesen meg fogja hozni a kamatait, ezidőszerint akkor sem lehet indokolt, ha még nagyon jövedelmező is lesz, ha nem hamar hozza meg a kamatát, mert talán az a kamat el fog késni. Ma az ország gazdasági válságát éli. Minden, ami elősegíti azt, hogy a gazdasági válság enyhíttessék, mindenesetre üdvös és jó. Nagyon kérem tehát én, aki teljes bizalommal viseltetem a kormány működése iránt, méltóztassék a takarékosságot elsősorban úgy szem előtt tartani, hogy azt az ország teljes elismeréssel honorálhassa. Különben a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: T. Ház! Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom. Legközelebbi ülésünket hétfőre, folyó hó 24-én délelőtt 10 órára tűzöm ki, amelyen folytatni fogjuk az 1929-30. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat és az ezzel kapcsolatos pénzügyminiszteri jelentés tárgyalását és esetleg tárgyalni fogjuk még a Képviselőháztól legújabban átérkezett és a Felsőház egyes bizottságai által letárgyalt összes törvényjavaslatokat. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék. Dani Balázs jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs.) Észrevétel nem tétetvén a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 perckor.) Grőf Erdődy Sándor s. k. Farkas Elek s. k. naplóhiteleaitő'bizottsági tagok.