Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

192 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. delkezésre bocsátani, vagy pedig az európai gazdásági életben aktíven részt venni. A tőkének ez az eltolódása a mi grazdasági életünk súlyos problémáinak egyik legnehe­zebbike. Ez a tőkebőség Amerikát abba a helyzetbe juttatta, hogy termelését a legmo­dernebb technikai eszközökkel szerelhette fel s hogy a racionalizálás gondolatát végesvégig tudta vezetni. Ha Európa ezzel versenyezni akar — már pedig kell versenyeznie az életért folytatott küzdelemben — akkor kénytelen drágább tőkeeszközökkel fizetni. Amerikában jelszóvá lett a «no vaste more effycienci.» Nem szabad pazarolni emberi erőt, anyagot, sem­mit. Ez áll nálunk is a magángazdaságban s az államháztartásban egyaránt. A másik jel­szó pedig, amelyet át fog venni az egész vi­lág, az, hogy minden termelő eszközt, amely szunnyad egy nemzetben, a legteljesebben ki kell fejteni, a legteljesebben kell a gazdasági élet szolgálatába állítani. Európa politikai atmoszférája szintén a békeszerződések nyomán vált oly nyomottá. Az a megegyezés, amely most a németek repa­rációs kötelezettsége tárgyában készül, talán bizonyos nyugvópontot fog jelenteni, Legalább is bizonyos stabilitást idéz elő az események­ben. Bátor voltam rámutatni arra, hogy a gaz­dasági bajok másik forrása, a határeltolodá­sokban keresendő. Idesorolnám azt is, hogy Oroszország kikapcsolódott a világ piacából. tehát Európa iparának egyik legnagyobb fel­vevőpiaca ki van kapcsolva s éppen tegnap hallottuk, hogy Oroszország most óriási, öt­éves ipari Programm megvalósításához akar hozzáfogni. Tgaz, evvel szemben magyar szem­pontból nem szabad elfelejteni, hogy Orosz­ország kikapcsolása a magyar mezőgazdaságra azi jelenti. Ihogy egyik versenytárs legalább bizonyos ideig elmarad. Hogy Magyarországra mit jelentett a ha­táreltolódás, arról — azt hiszem — kár be­szélni. Magyarország gazdasági erőit megti­zedelte, megfosztotta nyersanyagforrásaitól, a jövő nagy tartalékaitól, amit mindennemű munkánkban állandóan érzünk. Egy speciális nehézséget jelentett ez a ha­iárváltozás a magyar mezőgazdaságra nézve. A magyar mezőgazdaság, amely azelőtt egy vámmal védett területen tudta nagyban és egészben eladni termését, ma kénytelen a vi­lágpiac árai szerint igazodni. A nemzetközi pénz- és hitelválság, a fogyasztás naery csökke­nése, illetőleg a fogyasztás régi emelkedésének teljes elmaradása a mezőgazdaság súlyos vál­ságát idézte elő, amelynek hullámait a ma­gyar mezőgazdaság is érzi. A búza katasztro­fális áralakulása rikítóan rávilágított erre az újabb válságra. Kiviteli statisztikánk adatai is tanúskodnak arról, hogy a mezőgazdasági kivitelünk hanyatló tendenciát mutat. A gazdasági miniszter úr expozéjában he­lyesen mutatott rá arra az öszefüggésre, amely a külföldi ipari államok r kereskedelmi politi­kája és a mi mezőgazdaságunk között fennáll. Tényleg annak vagyunk tanúi, hogy az összes államok, amelyek bennünket érdekelnek — erről ma már szó is volt a vita során — mezőgazda­ságunkban autarchiára törekszenek, aminek politikai, de valószínűleg pénzügyi okai is van­nak. Ez az autarchia azt jelenti, hogy az ösz­szes államok fejlesztik mezőgazdaságukat vi­szont a Népszövetség tekintélyének felhaszná­lásával azt követelik tőlünk s az összes közép­• Mirópai és keleti iparosodni akaró államoktól, hogy hagyjanak szabad utat a nyugateurópai ipar termékeinek. Ez a gondolat dominálta a népszövetségi gazdasági konferenciát is. A folyó év májusban megtartott genfi ülésen Hadik ő excellenciájának egy memoranduma tárgyaltatott, amely helyesen hívja fel a figyel­met arra, hogy a Népszövetség és a világgaz­dasági értekezlet különféle ajánlásai két év óta szakadatlanul a vámmérséklések szükséges vol­tát hangsúlyozták, de ezt eddig csalt az ipari vámtételekre vonatkoztatták, a mezőgazdasági államok életbevágó érdekei nem érvényesülnek olyan mértékben, mint ahogyan azt gazdasági helyzetük szükségessé tenné. Arról is gondos­kodni kellene, — mondotta — hogy a mezőgaz­dasági terményfeleslegeknek keletről nyugatra való áramlását ne akasszák meg olyan vám­politikai rendszabályok, amelyek már nem is vámvédelmet jelentenek, hanem közel járnak a beviteli tilalomhoz. Egészen kétségtelen, hogy mióta a világ­gazdasági konferencia öszeült, azóta Magyaror­szág leszállította ipari vámjait, ellenben a kö­rülöttünk levő államok egész sora újabb vám­védelmet, vámemelést léptetett életbe. Ausztria, Olaszország a lisztet, a cukrot és még a szenet is egyre emelkedő vámokkal sújtották. Ugyan­ezt látjuk Amerikában, amely egészen rendkí­vüli prohibitív vámrendszert, készít elő és lát­juk, hogy Németországban egy óriási agrár­programm kerül most kidolgozásra, amely a leg­súlyosabb vámvédelmet, a legmesszebbmenő be­viteli tilalmat, mintegy monopóliumot követel az agrárcikkek részére- Érdekes, hogy a német szocialista párt egyik legkomolyabb gazdasági folyóirata azt a megjegyzést fűzi ehhez, hogy a mezőgazdaság helyzetének könnyítése a leg­jobb fogyasztóvédelmi politika. Egyet azonban mindig szem előtt kell tartani : a termelés bizto­sítására szolgáló intézkedések, még ha áldoza­tot is jelentenek, általános nemzeti ügyet szol­gálnak, amelyek ellen a munkásosztály sem véthet, ha nem akarja saját sorsát kockáztatni. Igen érdekes a német szocialistapárt legkomo­lyabb orgánumának ez az állásfoglalása, ame­lyet itthon is meg lehetne szívlelni. A helyzet tehát az, azzal a körülménnyel sajnos^ számolnunk kell, hogy a ' körülöttünk levő államok olyan vámpolitikát követnek, amely teljesen független a mi ipari vámvédő politikánktól. Meg vagyok róla győződve, hogyha bármit tennénk az ipari vámvédelem terén, ha elejtenénk is az eddigi vámrendszert, ez a körülöttünk levő államok gazdasági politi­káján egy jottányit sem változtatna. A világ­gazdasági helyzet az, amely ma a magyar gaz­dasági élet mozgási és fejlődési lehetőségét megszabja s amely passzív fize ; tési mérlegünk­ben is kifejezésre jut. Gazdasági életünk leg­főbb problémája az állandó passzív fizetési és kereskedelmi mérleg; s hogy azt mikép tudjuk kiegyenlíteni, milyen eszközökkel, milyen mó­don tudjuk kereskedelmi mérlegünk egyensú lyát legalább megközelítőleg helyreállítani. A mezőgazdaság válságos helyzete még jobban rávilágított arra a lappangó magyar problémára, amelyet Wekerle pénzügyminisz­ter úr ő excellenciája olykép jellemzett: vájjon az ország mai népsűrűsége mellett — négyzet­kilométerenként 92 lakos — el tudja-e tartani termelésének mai arányai mellett az ország la­kosságát? A magam részéről a mezőgazdaság sors­döntő fontosságától át vagyok hatva úgy nem­zetünk jövendője, mint az összes termelési ágai szempontjából. Természetesnek tartom azt, hogy a mezőgazdaság érdekében ma minden intézkedést meg kell hozni. Ügy érzem, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents