Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-63
Az országgyűlés felsőházának 63. vMse 1929. évi június hó 22-én, szombaton. 191 csalárd és vétkes bukás csakis abban az esetben legyen büntethető, ha az adós csődbe megy. Tarthatatlan állapot az, hogy a csalárdság, a rosszhiszeműség nem büntethető kényszeregyesség esetén csak akkor, ha feljelentő találkozik. Tudjuk, hogy a hitelezőnek, sajnos, saját anyagi helyzete nem teszi mindig- lehetővé, hogy ilyen feljelentést tegyen, mert hiszen követelésének egv részét meg akarja menteni. Feltétlenül szüksége« tehát az, hogy a rosszhiszeműség, a csalárd és vétkes bukás hivatalból üldözendő és büntetendő legyen kényszeregyesség esetén is. Azt hiszem, igen t. Felsőház, ebben a gazdasági körök és az életnek minden tényezője egyaránt kell, hogy egyetértsen velem. Tudom, hogy az igazságügyminiszter úr ő excellenciája is ezen a nézeten van; tudom azt is, hogy ezt a büntetőjogi reformot egypár szakaszos, igen rövid novellával keresztül lehetne vinni; tudom azt is, hogy egy ilyen tervezet az igazságügyminisztériumban már régen készen áll. Én tehát csak arra kérem ő excellenciáját, hogy ezt a rendkívül sürgős törvényjavaslatot, amely nemcsak a gazdasági élet szempontjából, nemcsak a nemzeti munka érdekében fontos és amely nemcsak azért szükséges, mert a kereskedelmi morál és az általános jóerkölcsök ezt megkívánják, hanem amely a közhitel megóvásának szempontjából is igen fontos az őszi ülésszak elején szíveskedjék most már a parlament elé terjeszteni. Igen t. Felsőház! Ezzel be is fejeztem beszédemet. Azt hiszem sikerült néhány fénysávot bevilágítanom eddigi gazdaságpolitikánk mulasztásaiba, hibáiba és rendszertelenségeibe. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom azt is, hogy ezentúl sokkal nagvobb eréllyel, energiával és céltudatossággal kell hozzáfogni a dolgozó osztályok teherbíróképességének emeléséhez, a termelőmunka előmozdításához és különösen bátor kézzel bele kell nyúlni az állami és községi üzemekbe, és meg kell szüntetni azt a megengedhetetlen, majdnem azt mondhatnám, immorális versenyt, amelyet az állami és a községi üzemek az állam és a község saját adóalanyainak okoznak. Igen t. Felsőház! Minthogy én bizalommal vagyok a pénzügyminiszter úr további működése iránt, minthogy nem akarom kritikám konzekvenciáit levonni, r mielőtt a gazdasági miniszter úr programmját megvalósítaná, abban a reményben, hogy a miniszterelnök úr és az egész kormány most már minden erejét magángazdaságunk talpraállítására, megerősítésére, rekonstrukciójára fogja fordítani, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Chorin Ferenc ő méltósága! Chorin Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! A költségvetési vita súlypontja a gazdasági helyzet taglalására esett, ami természetes is, mert hiszen a törvényhozás kötelessége, hogy azokat a súlyos jelenségeket, amelyekkel gazdasági életünkben találkozunk, vita, megbeszélés tárgyává tegye. Amilyen nagy hibának tartanám, ha az a szárnyaszegett, pesszimista hangulat, amely ma széjjelterpeszkedik az országon, itt úrrá lenne, aminek forrásait talán külföldön is kellene kutatnunk, éppen olyan hibának tartanám azt is, ha a kritikát összetévesztenők a pesszimizmussal, mert az egészséges és alkotó kritika a legbiztosabb eszköze az új alkotások lehetőségének. Már pedig ma nincs senkinek joga arra, amit régebben egy angol államférfiú mondott, hogy nem ír addig receptet, amíg nem hívják orvosnak. Ma mindenkinek, akár kritikailag, akár pozitíve akar hozzászólni a gazdasági kérdésekhez, elő kell állania azzal, amit helyesnek tart. Ez bátorít engem a felszólalásra. Az előttünk fekvő állami költségvetés újból tehertöbbletet jelent. De örömmel kell megállapítanom azt, hog5r nincs nézeteltérés abban a tekintetben ma már sehol, hogy az állami költségek tovább nem fokozhatok, sőt ellenkezőleg, immár az állami költségek csökkentésére kell törekednünk. Abban a tekintetben sincs nézeteltérés egy körben sem, az ipar körében sem, hogy ami tehercsökkentés történhetik, azt elsősorban a súlyos válságban sínylődő mezőgazdaság közterheinek csökkentésére kell fordítani. A kiadások terén való takarékosság, önmegtartóztatás, még olyan csillogó, tetszetős, bárhogyan protezsált gondolatokkal szemben is, kötelessége ma a kormánynak mindenekfelett, mert azt hiszem, kétségtelen, hogy gazdasági helyzetünk, súlyos és általában az európai gazdaság ritkán állt nehezebb problémák előtt, mint ma. Ha a jelenlegi gazdasági helyzet eredendő okait kutatjuk, ezt három körülményben vélném megtalálni. Az egyik a háború, a másik a háborút követő infláció, a harmadik a békeszerződések és ezeknek politikai és gazdasági kihatásai. A háború gazdasági kihatásai, a/t hiszem, ma már világosak mindenütt a világon. A háború olyanképpen hatott egész világrészünkre, mint azok az emberiség története előtti nagy földmozgások, nagy vulkanikus kitörések, amelyek új világrészeket <eremtettek és másokat elsüllyesztettek. Ez a háború Európa vagyonát átdobta Amerikába, a győzők vagyonát megtizedelte, a legyőzötteket pedig majdnem megsemmisítette. Amerikába vándorolt át a gazdaság, a gazdasásri fejlődés, amire még bátor leszek visszatérni. A másik ok volt az infláció, amely látszólag jótékony ködbe borította az események"!, tényleg azonban egy nagy mocsári-atmoszférái teremtett, amely a gazdasági erők eltolódásának valóságát elzárta szemünk elől. A harmadik ok, amely betetézte a bajokat, voltak: a hátai-megállapítások. A határmegállapítások régebben is természetszerűleg nagy háborúk után gazdasági bajokkal jártak, de ma, amikor a világ gazdasági élete sokkal szövevényesebb, az összefüggések sokkal szorosabbak, sokkal inkább megérzi ezt a gazdasági élet. amelynek finom óramüve még a legkisebb kerék megmozdulásra is reagál. Látjuk azt, hogy Amerika magához ragadta a világ gazdasági vezetését. Az ő tőkegazdagsága szembenáll Európa nagy szegénységével. Amerika magához vonta a vilá« aranykészletének majdnem a felét. Az 1928. év végén a világ aianykészletéből Európában tizenkilenc milliárd márka volt, az Amerikai Egyesült-Államokban 17 és fél milliárd. Amerika a háború előtt húsz milliárddal volt adósa Európának, ma pedig 80 milliárdot követel rajta. Kivitele 2400 millió dollárról 4800 millióra emelkedett s a világforgalmában részesedése 10%-ról 15 %-ra szökött fel. E mellett tőkeképző folyamata óriási; évente körülbelül 12 milliárd dollár, az Európának kölcsönadott pénzek pedig ehhezképest elenyésző szerepet játszanak. Kétségtelennek tartom, hogyha Amerika fenn akarja tartani exportját, — már pedig erre mindenképpen törekszik — akkor kénytelen lesz vagy Európának újabb pénzeket reji32'
