Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-63
190 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. lökből álló bizotságok működnek, amelyek az üzemek számára megrendeléseket gyűjtenek. Ez csak egy kis tallózás volt a kisipart tönkretevő üzemek mezején. Mindezeket megkoronázzák Budapest székesfőváros üzemei, amelyek a szülésnél használt műszerektől kezdve egészen a szemfedélig, a sírkőig és a koporsóig mindent szállítanak. Ez a moloch mindent felfal. Budapest fővárosnak mindenre van üzeme és minden üzem rendeltetésén felül mindent szállít. A községi műszerüzem nemcsak kórházi műszereket javít és szállít, hanem szállít vattát, kalikót, lószőrt, paplant, matracot, vállal asztalosmunkát, ágy festését és más javítási és mázolási munkálatokat. A községi élelmiszerüzem nemcsak mindennemű élelmiszert szállít a legdrágább Ínyencségig, hanem vállalja a klubbok, kaszinók ellátását is, mint legutóbb a Lipótvárosi Kaszinóban büffét állított fel fővárosi kiszolgálással. Most már annyira ment a székesfőváros élelmiszerszállító üzeme, hogy kávéházi és vendéglői iparengedélyért is folyamodott. Van a fővárosnak nyomdája, tanszerkészítőműhelye, kenyérgyára, zöldségüzeme, ruhaüzeme, húsüzeme, hentesárugyára, stb. másszóval Budapest székesfővárosnak sikerült a lakosság egy része elől a kenyeret elvenni. Budapest székesfőváros tehát igen nagy lépésekkel halad a szocializálás felé. Itt most már mindenki akar üzemet csinálni, akinek ez nem hivatása és így elveszi a kenyeret azok elől, akiknek az üzlet tulajdonképpen feladatuk. Ez a mentalitás szüli azután az olyan eseteket, amilyenekről nemrégen olvastam, hogy egy kis község jegyzője házról-házra, udvarróludvarra kiadta azt a parancsot, hogy senki se merje drótszükségletét maga beszerezni, mert ő, a község jegyzője fogja az egész község drótszükségletét ellátni. Miért ne legyen a kis községi jegyzőnek is üzeme, ha itt mindenkinek üzeme és üzlete van, ha az államnak és az állani intézményeinek, a fővárosnak, a községeknek, mindenkiknek van üzlete és üzeme. Azt hiszem, sikerült kimutatnom, hogy az államnak ilyen nagymérvű beavatkozása a magángazdaságba, amellyel illetéktelen és egyenlőtlen versenyt okoz, a gazdaságpolitikának olyan eltévelyedése, amelyet ismét csak azzal magyarázhatok, hogy nem volt kidolgozott, céltudatos, konzekvens gazdasági programmunk. Fejtegetéseimnek célja tehát elsősorban az, hogy felkérjem az igen t. kormányt, hogy végre a tizenkettedik órában dolgozzon ki, alkosson — mégpedig a gyakorlati élet embereivel együtt — egy céltudatos, a viszonyoknak, a gazdasági helyzetnek megfelelő gazdasági programmât és hajtsa azután azt keresztül azzal az eréllyel, azzal a céltudatossággal, amellyel például keresztül viszi a népjóléti miniszter úr ő excellenciája az ő szociálpolitikai programmját, amellyel keresztül viszi, keresztülhajszolja kultúrprogrammját a közoktatásügvi miniszter úr ő excellenciája, amivel nem akarom azt mondani, hogv ezekre nem volna ép annyi szükség. Fontos a kultúrpolitika is, fontos a népjóléti politika is, ezek is a nemzet boldogulását célozzák. Nekem csak a sorrend ellen van kifogásom. Kétségtelen az, íhogy a helyes gazdaságpolitika nem csekély mértékben a helyes sorrendnek is a kérdése. Meggyőződésem ugyanis az, hogy mindent meg kell előznie ebben az országban a nép teherviselőképessége emelésének, a nép gazdasági megerősödésének, a termelés előmozdításának ós versenyképessé tételélnek. A népjóléti miniszter úrnak emberszeretettől áthatott alkotásai iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem. Nagy elismeréssel adózom különösen a népegészségügy terén keresztülvitt reformjáért. A népjóléti miniszter úr leghelyesebben maga jellemezte szociálpolitikáját azzal a kijelentésével, amelyet a Képviselőházban tett: hogy a mindenkori szociálpolitika kell, hogy függvénye legyen a mindenkori gazdasági helyzetnek. Bölcs belátásról tett tanúságot a népjóléti miniszter úr azzal a kijelentésével is, amikor tulajdonképpen helytelenítette, hogy a népjóléti tárcát 74 millió pengővel kellett dotálni, amikor a mezőgazdasági tárcára csaik 38 millió pengő jutott. Ezzel a népjóléti miniszter úr tulajdonképpen annak a gondolatnak adott kifejezést, amelynek én egész beszédemet szántam, annak a gondolatnak, hogy priusz kell, hogy legyen a gazdasági megerősödés, a termelésnek előmozdítása^ meg könnyítése, a teherviselőképesség emelése, a keresetképtelenség és a kereseti lehetőség fokozása. Ez a legjobb népjóléti és legjobb szociálpolitika is, mert csak ez a politika alkalmas arra. hogy a dolgozóosztályokat munkához juttassa, hogy az értelmiségi osztályok anyagi helyzetét is javítsa, hogy a munkásnak is több kenyeret, több kultúrát adjon. Ez mentheti meg a pusztuló középosztályt is, ez adhat jobb megélhetést az ügyvédnek, orvosnak, mérnöknek is. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr programmjának nagyrészét szintén időelőttinek é!s a gazdasági megerősödés után valónak tartom. A közoktatásügyi miniszter úr azt mondja ugyan: előbb művelteknek kell lennünk, hogy azután gazdagokká lehessünk. Ez egy hangzatos jelszó, de ne vegye rossz néven a közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája, én ezt mégis csak féligazságnak tartom. Egy országban, ahol több, mint egymillió az analfabéták száma, nem volt szükség három új egyetemre, mely csak a művelt proletariátust növeli. Nekünk nem új egyetemekre van szükségünk, hanem több gazdasági oktatásra, több mezőgazdasági szakiskolára, vincellériskolákra, gazdasági vándortanítókra, gazdasági mintafarmokra; szükségünk van ipari szakiskolákra, Ifxtiliskolákra és mindenekelőtt olyan politikára, amely a nép anyagi helyzetet javítja meg, mint ezt már az előbb voltam bátor kifejteni. Legyen szabad most már végül csak néhány megjegyzést tennem az igazságügyi tárcára. Ha a politika tengelyévé a gazdaságpolitikát kívánjuk tenni, akkor ennek érvényesülnie kell az igazságügyi törvényalkotásnál, a kodifiká ciónál is. ÍVfai válságos helyzetünkben a fizetésképtelenségek, a kényszeregvességek számának rohamos növekedésénél fogva nem ismerek sürgősebb feladatot, mint a fizetésképtelenségi jog reformját, a teljesen elavult csődtörvény megreformálását. Az igazságügyminiszter úr ő excellenciája a Képviselőházban elmondott programmiában ezt a reformot felvette ugyan feladatai közé, de én az Összes gazdasági és ipari érdekképviseletek nevében azt a kérést intézem az igazságügyminiszter úrhoz, hogy ezt a reformot sürgősen vigye is keresztül, ha azt akarjuk, ho~" a jelenlegi állapotban ennek hiánya a gazdaságnak nagyobb károkat ne okozzon. Még sokkal sürgősebb azonban a fizetésképtelenségek büntetőjogi reformja. Tarthatatlan ugyanis az az állapot, hogy a roszhiszeműség, a
