Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

188 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. is helyes az államháztartás szempontjából, mert az erre fordított adminisztráció sokkal terhesebb, mint amennyit az államháztartás szempontjából e kisexiszteneiák forgalmiadófizetése jelent. Eá kell mutatnom arra is, hogy még mindig fennáll — bocsánat az erős kifejezésért, de nem tudok mást használni — az a szégyenletes állapot, hogy a magyar állam a külföldi importőrt 2% forgalmiadó előnyben részesíti a magyar kereskedővel szemben. Az akkori pénzügyminiszter úr ő excellenciája is belátta ennek tarthatatlanságát, aminek bizonyítéka az, hogy az 1925. évi XXIII. tc.-ben felhatalmazást adatott magának és kapott, hogy rendeleti úton intézkedhessek, hogy a magyar kereskedők hátrányos helyzetét a forgalmiadó terén a külföldivel szemben, megszüntesse. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy azóta négy év múlt el és ez az állapot, ez az anomália még mindig fennáll Rá kell mutatnom arra is, hogy a tranzitókereskedelem terén, amely a pénzügyi mérleg szempontjából rendkívül nagy fontosságra emelkedhetik, a kormány nemcsak nem tett semmit annak előmozdítása tekintetében, hanem nem mondhatok mást, mint szűk látókörű financszempontokból akadályozza és megnehezíti azt. Rá kell mutatnom a szövetkezetek támogatására is, mélyen t. Felsőház! En a szövetkezeti eszmét, az önsegély eszméjét ideálisnak, tehát támogatandónak tartom, helytelenítenem kell azonban azt, hogy az igen t. kormánv igen sok álszövetkezetet támogat, amely álszövetkezeteknél az állam igen jelentékeny összeget vesztett, olyan összegeket, amelyekből az egész kiskereskedelemi és kisipari hitelkérdés és sok más hasznos intézmény megvalósítható lett volna. A fogyasztási szövetkezetek működését is helyesnek, szükségesnek, sőt támogatandónak tartom. Helytelenítenem kell azonban azt, hogy a fogyasztási szövetkezeteket oly módon támogatják, hogy egyenlőtlen versenyt okozhatnak a kereskedelemnek és iparnak, mert hiszen ma már köztudomású és be van bizonyítva, hogy a fogyasztási szövetkezetek csak egyötödét fizetik azoknak az adóterheknek, amelyek alatt a kereskedelem görnyed. (Bethlen István miniszterelnök: Dehogy! Többet fizetnek!) De nem akarom a sérelmek sorozatát folytatni. Csak még egy kérdéssel kívánok behatóan foglalkozni és ez az államnak beavatkomagángazdaságban az üzemek terén, amely beavatkozás nemcsak a magángazdaság, hanem az államgazdaság, sőt az egész szociális ós termelési rend szempontjából is rendkívül nagy horderővel bír. Mindnyájan ismerjük azokat a hirhedt szovjetplakátokat: «Szociális termelésből fakad a jólét!» Mondanom sem kell, hogy a mi igen t. kormányunk ezt a kommunisztikus tévtant nem hirdeti, de az út, amelyen jár, akaratlanul bár, öntudatlanul bár, arra a lejtőre, a termelési eszközök államosításához, a marxista kollektivizmushoz és a szocializáláshoz vezet. Egy országban, amelyben minden emberre a csecsemőktől a sír szélén álló aggastyánig 141 pengő adóteher nehezedik, amelyben az adóteher olyan magasságban van, mint a leggazdagabb országokban, amelyben azonban az ilyen súlyos adóteher mellett a nemzeti jövedelem és a kereseti lehetőség sokkal alacsonyabb fokon áll, csak két lehetőség van. Vagy sürgősen és lényegesen le kell szállítani a dolgozó osztályoknak a termelést megbénító adóterhét, vagy pedig ha ezt nem lehet, — és magam is ..belátom,, .hogy .ez egyhamar nem lehetséges — akkor minden erővel fokozni kell legalább a teherbíróképességét ennek a dolgozó osztályoknak Teljesen lehetetlen azonban, észszerütlen, a józan ésszel és a közgazdasági törvénvekkel ellentétben áll az a módszer, amelyet az igen t. kormány eddig követett. Lehetetlenség az, hogy a kormány, maga az állam a teherviselőképességet gyöngítő versenyt okoz a kereskedelemnek, az iparnak, tehát saját adóalanyainak az állami és ennek nyomában a községi üzemekkel. Belátom azt, hogy vannak üzemek, amelyeknek az állam kezében kell lenniük, a nagy közhasznú monopolisztikus üzemek, mint a vasút, a posta, az állam kezébe valók, fiskális természetű monopóliumok szintén, mint például a dohányjövedék. De kérdezem igen t. Felsőház, miért kell az államnak mezőgazdasági gépet gyártania? Miért kell ruházatot készítenie, miért kell az államnak keféket gyártania, miért kell fűszerekkel, élelmiszerekkel kereskednie. Kérdem, miért kell az államnak a küzködő gyáriparral, a nyomorúságban tengődő kisiparossal és a pusztuló kereskedelemmel versenyeznie. A téma, amelyet megütöttem, oly nagy arányú, hogy csak egynéhány példával illusztrálhatom azt a szerencsétlen gazdasági politikát, amelyet az üzemek terén követünk. Itt van a Máv gépgvár, amely mezőgazdasági gépeket gyárt. Ebbe a vállalatba óriási tőkék vannak befektetve. Hogyha ez a vállalat kereskedelmi elvek szerint rendes mérleget készítene, bizonyára veszteségesnek bizonyulna üzeme. Ha az állami vállalkozásnak ennél a csoportjánál még enyhítő körülmény az, hogy a magánipar, amelynek versenyt okoz, nem a leggyengébbek közé tartozik, egészen más beszámítás alá esik az állami üzemek egy másik csoportja, amelyek közül csak néhány tipikus példát kívánok felhozni. A m. kir. népjóléti minisztériumnak egy kórházélelmezési üzeme van, amely 1924 őszén ugyan országos közélelmezési részvénytársasággá alakult át, de ez csak egy új cégtáblát jelentett, mert az üzem maradt, ami volt, sőt az új céget se használja, hanem továbbra is nyiltan, mint állami üzem dolgozik, szállít és kereskedik. Mint említettem, 1924 őszén ez az élelmezési üzem országos közélelmezési részvénytársasággá vedlett át. Kezemben volt ennek a részvénytársaságnak 1928. február 2-án kelt hivatalos árjegyzéke, amely árjegyzékben ez az üzem még mindig, mint a m. kir. népjóléti minisztérium közélelmezési üzeme szerepel. Ebben a múlt évi minisztériumi szatócsárjegyzékben 31 árucsoportban majdnem 271 cikk árai szerepelnek. Kezdve a liszttől a déligyümölcsig, mindenféle húsnemű, sőt mindenféle háztartási cikk fel van ebben sorolva. Ezzel az országos közélelmezési részvénytársasággal a népjóléti miniszter szerződést kötött és az alapítási tervezetet aláírták a népjóléti minisztérium egyik államtitkára és egy miniszteri osztálytanácsosa, akik az új részvénytársaságnak azután igazgatói és vezetői is lettek. De hogy az Országos Közélelmezési Részvénytársaság nem is kívánja leplezni, hogy állami üzem és hogy a népjóléti minisztérium vállalkozása, ezt bizonyítja az, hogy a versenytárgylásokon mindig mint népjóléti minisztériumi kórházélelmezési üzem pályázik. A múlt évben például az állami klinikák szállításait is elnyerte, tehát az a helyzet, hogy egyik minisztérium üzeme ajánlatot tesz egy másik minisztérium intézményének. Ezt az ajánlatot akkor a kereskedelmi és iparkamra is sérelmezte. Kérdem a mélyen t. Felsőházat, állami feladat-e az, hogy az egyik minisztérium a másiknak élelmiszert ajánljon a magánvállalkozás rovására s a húsiparost, zöldségest s a fűszerest az üzlettől