Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülcse 12'42 pengő, a cipő ára 1913-ban 17'38 pengő, 1919-ben 26'50—27'50 pengő volt. T. Felsőház! Nagyon sajnálom, hogy az iparcikkek árait is nem Csikágóban jegyzik, (Derültség.) mert akkor igazán kíváncsi volnék, hogyan tudnák itt indokolni az iparcikkek belföldi magas árait. Hiszen mindig csak azt halljuk: ja kérem, Csikágó! Ebbe itt belenyugodni nem fogunk. Mezőgazdaságunk belesodortatott a világversenybe, tehát el kell követnünk mindent, hogy a világpiacon terményeink minőség és ár szempontjából versenyképesek legyenek. Ami a minőséget illeti, hála Istennek, megadatott nekünk a természeti lehetőség a legelsőrendű minőség előállítására. Tisztán a gazdák szakértelmétől, magnemesítő és kísérleti intézményeink kutatásainak eredményétől és a kereskedelem realitásától függ, (Ügy van!) hogy olyan termények vitessenek ki, amelyek minden tekintetben megállják a versenyt. Ausztria, Franciaország, Csehország, Németország és Olaszország búzabeviteli szükséglete 63 millió métermázsa, ezzel szemben Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország és Románország kivihető búzamennyisége körülbelül 15 millió métermázsa. Mint tehát számszerűen látjuk, ezeknek az országoknak kiviteli feleslege alig egynegyed része az előbb említett államok behozatali szükségletének és ennek ellenére mégsem vagyunk képesek kivinni. Főterményünk a búza lévén, mindenképpen ara kell törekednünk, hogy necsak egyoldalúan a bő termésre helyezzük a súlyt, hanem a béltartalomra éppen úgy kell néznünk. A termelendő búzafajtánál fontos a jövedelmezőségi szempont is és itt azt hiszem, hogy túlzott illúziókban ringatják magukat a tiszavidéki gazdák, amikor azt hiszik, hogy bizonyos zárt területek dekretálása által az ő búzájuk jobban lesz értékesíthető és külön márkát fog alkotni. Ez a zárt területté való nyilvánítás a jelenlegi Csonka-Magyarország csak kisebb területénél biztosítana előnyöket, amelyen állni hátrányba kerülhetnének az ország egvéb részei. Ez tehát parciális és nem egyetemes érdek, de a zárt terület fogalma is csak akkor helytálló, ha azon belül tényleg csak egyfajta búzát termelnek, amely úgy a kis-, mint a nagytermelőnél teljesen azonos, amely egyöntetű magtári kezelés folytán is, egy típust, egy standardot alkot. Hogy ez ezidőszerint így volna a Tiszavidéken, ezt bátor vagyok kétségbevonni, de azt hiszem, hogy még sok év munkája lesz. amíg erre a pontra eljutunk. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem azonkívül, hogy a kivitel folyamán hamar rájön az a külföldi vevő is, hogy ez nem egyöntetű minőség és búzák val it ásunk hírnevének nagy ártalmára lehetne és rög-tön lerombolná annak a zárt területnek kínai falát. Sok felől azt az argumentumot is halljuk, hogy a tiszavidéki búza egy-két pengővel többet ér, mint az egyéb, a dunántúli. Méltóztassék a tőzsdei jegyzéseket nézni. A tőzsdei jegyzésben ez a többletár 50—80 fillér szokott lenni. Azt hiszem, külföldi relációiban és a kivitelnél sem fog nagyobb differencia mutatkozni és ennek a jobb értékesítési lehetőségnek az útja ma sincs elvágva, semmi akadálya sincs. De vég eredményben az tisztán számítás dolga, hogy mit termeljünk: termeljünk-e egy holdankint 2—3 métermázsával nagyobb hozamot adó nyugati fajta búzát, amelynek csekélyebb belértéke van, de amely kitenyésztés által szintén fokozható bizonyos típusra, vagy termeljünk-e tiszavidéki búzát, amelynek nagyon nagy a belértéke, de csekélyebb a holdankénti hozama, azonkívül az ország egyes vidékein abszolúte nem 1929. évi június hó 21-én, pénteken. 165 termelhető. Hiába hozunk a Dunántúlra ilyen búzát, — ezt próbáltuk százszor száz gazdaságban — nem megy. Nekünk tehát a mi vidékünkhöz, földjeinkhez, éghajlatunkhoz alkalmazkodnunk kell. Ami mármost a márkázás kérdését illeti, ez csak úgy oldható meg legalább részben, ha minden egyes nagyobb vidékre és körzetre egy-egy megfelelő búzatípust tudunk megállapítani és ezt termesztjük. E tekintetben magtenyésztőinkre és magnemesítőinkre na-'- feladatok várnak éppúgy, mint gabona és liszt kísérleti állomásunkra és ha e két tényező karöltve jár el, lépésről-lépésre és fokról-fokra vizsgálva és őszintén megmondva egymásnak észleleteit, akkor azt hiszem, képesek leszünk elérni egy olyan típust, amelvct azután egyes vidékeken haszonnal és eredménnyel lehet termelni. (Ügy van! Ügy van!) Vissza kell utasítanom azt a már többször elhangzott állítást, hogy a mi magnemesítőink rontották el a magyar búza hírnevét. Ezek a jeles férfiak óriási szolgálatokat, hogy úgy mondjam, úttörőszolgálatokat teljesítettek és ezt kétségbevonni nem lehet. Most hivatásuk fősúlyát arra kellene helyezni, hogy lehetőleg minden nagyobb vidékre egy-egy alkalmas búzatipust állítsanak elő és állapítsanak meg úgy a termelési hozam, mint a 'belérték szemnontjából. Azt hiszem, mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy földjén a legmegfelelőbb búzát termelje, mert hiszen különben az értékesítés tekintetében hátrányba kerül, de egy bizonyos búzafaj termelésére valakit kényszeríteni nem lehet, hiszen itt csak az egyéni józan belátás a döntő. Ki kell használni a termelés folyamán éghajlati viszonyainkat is. Ez alatt értem azt. hogy egyes termel vényeinkkel korábban tudunk megjelenni a világpiacon, mint más országok. Ez vonatkozik főleg a burgonyára és búzára. A kereskedelem hivatása a piac kikntatása, valamint az is, hogy melyik országba milyen termeivény, milyen minőségben és milyen csomagolásban szállítandó, mert ezen utóbbi tényre is különböző igények állanak fenn. A gazda nem léphet közvetlen érintkezésbe a külföldi vevővel vagy fogyasztóval, viszont a kereskedelem ne törekedjék túlzott hasznot számítani közvetítői ténykedésénél, (Élénk helyeslés) mert különben a termelő gazda az alacsony árajánlatnál nem találja meg számítását és eláll a kivitelre való termeléstől. De fontos az is, hogy a gazdától átvett príma minőségű áru ugyanolyan minőségben érkezzék a külföldi piacra, a vevőhöz, vagyis ne történhessék meg itthon egv inferiorisabb minőséggel való keverés által egy átlagáru készítése, amely azután nem felel meg azon márkázott árunak, amelyet a külföldi vevő joggal elvár, mert ennek természetesen óriási visszahatása lenne további kivitelünkre. Abszolút megbízhatóság és realitás tehát az egész vonalon! (Ügy van! Ügy van!) Nehezebb a helyzet az állattenyésztés terén. Itt azt a jótanácsot, hogy tenyészállatok exportjával iparkodjunk ellensúlyozni a hízó állatok kiviteli lehetetlenségét, egyelőre fantazmagóriának kell tartanom, de még ha sikerül is nagyobb tenyészállat kivitel, ez számszerűleg és értékben nem sokat lendítene sorsunkon, mert például az 1928. évben kivittünk összesen 67 tenyészbikát, 567 tenyésztehenet, 104 tenyészsertést, 800 tenyészjuhot összesen 392.000 pengő értékben. De a külföldi elsőrendű tenyészállatokat nevelő országokra nézve azt