Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-62

164 Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 1929. évi június hó 21-én, pénteken. Most portig kérem a jegyző urat, hogy a pénzügyi bizottság jelentését felolvasni szí­veskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a pénzügyi bizottság jelentését). Elnök: Szólásra következik gróf Somssich Láfízló ő méltósága. Gróf Somssich László: Nagyméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára rátér­nék, méltóztassanak megengedni, hogy min­denekélőtt az igen t. kormányhoz egy kérést intézzek: Méltóztassék szakítani avval a niosi már két év óta, úgy látszik, szokássá vált cse­lekedettel, hogy a költségvetést a Felsőház elé a legutolsó napokban terjeszti, úgyhogy az ex Iexbe kerülés veszélyével való fenyegetés a tárgyalások sürgősségét teszi szükségessé és így nines meg a kellő nyugalom ahhoz, hogy az évnek ezt ;i jóformán legnagyobb munkáját teljes tárgyilagosséjr&ra] és úgy bírálhassuk el, ahogy ez ennek a Háznak méltóságához illik. (Ügy van! Ügy van!) Tavaly is. idén is ugyan­ezzel a téfnnyel találkoztunk, úgyhogy az idő rövidsége következtében lehetetlenné vált pél­dául M Képviselőház által hozzánk származta­tott határozati javaslatokat nyomtatásban látni é>s csak egyszeri olvasás alapján kellett azokról határoznunk. Én érteni és nagyon át­érzem azt, hogy nem lehet pontosan napra megállapítani, hogy a Kénviselőház mikor fe­jezi be tárgyalásait, de méltóztassék a költség­vetést ennek szem előtt tartásával annvival előbb benyújtani a Képviselőházhoz és akkor a Felsőháznak is meglesz a módja és ideje arra. hegy azt teljes nyugalommal tárgya' hassa. (Úgy van! Ügy ran!) Nagyon kérem; méltóztassanak ezt a kérdést konszideráciő tár­gyává tenni. Áttérve már most a fel szól alá soin tulajdon­képpeni targyára, n n/dkül, hogy túleivár kenet akarnék a mezőgazdaságról adni, mégis ko­molyan kell szemügyre vennem a magyar me­zőgazdaság helyzetét. Teljesen igaza van és osztozom az igen t. pénzügyminiszter úrnak a Képviselőházban tegnap is elhangzott abban az elvében, hogy nem szabad kétségbeesnünk és egyszerűen egy gazdasági defetizmu« áldoza­taivá válnunk, mert csak jajgatásba] nem szü­letik meg az orvoslás és a segítség. Hogy azonban elsősorban mégis ezzel a kérdéssel foglalkozom, ezt nem passzimizmus váltja ki belőlem, hanem az a tudat és meggyőződés, hogy minél alaposabban és minél több oldal­ról foglalkozzunk ezzel a kérdéssel és minél alaposabban vizsgáljuk azt meg. annál köze­lebbi jutunk a végcélhoz, hogy ennek a válság­nak a megoldásához az orvosságot és segítséget meg tudjuk találni. (Helyeslés.) Mindazok az orvosszerek. amelyeket a t. kormány telje« jóindulattal foganatosít és fo­ganatosított, csak ideig-óráig segíthetnek, de ;i helyzet gyökeres javulását nem eredméiiyez­hetik. (Ügy van! Ügy van!) Olyanok ezek, — legyen szabad egy, az életből voH hasonlattal élnem — mint a hideg vagy meleg borogatás, vagy az injekeió, amelv egy könnyű betegséget meggyógyít de egy súlyos bajnak csak a fáj­dalmait enyhítheti, magát a bajt azonban nem gyógyíthatja mey. Gyökeres javulást csak az Í nropni nemzetközi gazdasági megértés hoz­h;it, amely végre realizálja a kontinensnek tel­jes függését Amerikától. Amerika óriási gazdasági fejlődése mind­inkább alárendelt szerepre ítéli Európát, ahol a nagy értékesítési területek hiánya és a számtalan közbeeső vámvonal teszi tönkre a forgalmat. Amerika most már nemcsak mint főhitelező szerepel a világpiacon, hanem az utóbbi időben már haszonrészesedést is köt ki magának azokból az üzletekből- amelyekben ő tőkéivel résztyesz és folyton fejlődő és foko­zódó ipari és mezőgazdasági termén vei vei agyon nyomással fenyegeti az egész világot. (Ügy van! Ügy van!) Az a szűkkeblű, és most mind erőteljesebben lábrakapott felfogás és irányzat, hogv minden államnak lehetőleg a sajátjából kell előállítani az összes mezőgaz­dasági terményszükségletét, éles ellentétben áll az európai mezőgazdaság természetes fej­lődésével. Európának szüksége van az árucse­rére és az európai államok kell, hogy termelé­süket azokra a terményekre korlátozzák, ame­lyek az illető ország éghajlati és talajviszo­nyainak legjobban megfelelnek. Nagyon jól tudóm, hogv naivnak és talán keresztülvihetetlennek méltóztatnak tartani ezt az állításomat, de utóvégre az emberiség érdeke előhbrevaló, mint az állítólagos nem­zeti különérdek. Ne felejtsük el soha. hogy a mezőgazdaság általános emberi érdek, mert a mezőgazdaság ma is különböző t ágaiban az emberiség legnagyobb százalékát foglalkoz­tatja és örök igazság marad az a tétel, hogv a mezőgazdasági terményeknek ipari termé­nyek ellenében való árucseréje képezi min­denkor egyedüli alapját a kereskedelemnek és a világforgalomnak. Ehhez azonban szükséges. hogy e két típus-cikk árai arányban legyenek egymással, vagyis egy bizonyos vásárlóképes­ségi reláció álljon fenn közöttük. Lehetetlen helyzetet teremtett főtermé­nvünkeek. a búzának egy év leforgása alatt 45%--kal való áresése, fis ha jól figyeljük a bel­földi búza áralakulását, úgy ez éppen nem iga­zodott a csikáeói búza árához, mert például január óta átlagosan egy pengővel maradt alatt a budapesti iegyzés a e-nkágói áraknak. Amennyiben e kérdés iránt méltóztatnak in­tenzívebben érdeklődni, a Köztelek egyik leg­utóbbi számában megjelent egy grafikon, amely pontosan mutat ia ;i esiká<>ói jegyzést, a newyorki jegyzést, a budanesti készáru- és a budapesti határidőpiac árait. Ebből méltóz­tatnak látni, hogv 7 micsoda szélsőséges külön­bözetek voltak. Voltak momentumok, amikor 1 pengő 80 fillér volt a különbözet, voltak mo­mentumok, amikor 20 fillér volt a különbözet. A budapesti tőzsde még a legntóbbi szélsősé­ges áringadozásokat sem követte, amelyek ez­előtt talán három héttel voltak. A gazdák természetesen joggal nézik a leg­nagyobb aggállyal a határidőpiac Jegyzéseinek hullámzását, ahol a legális határidőüzlet leple alatt könnyen rejtőzik el a papiroshűzával való vad játék. (Ügy van! l7ft>/ van!) Ezt tovább tűrni nem lehet, s a gazdák képviselőinek a tőzsdetanácsba való bevonulása által remél­nünk kell, hogy a tőzsde reformjának kérdése közelebbi megvalósulás stádiumába fog lépni. De a kormányzat hivatása is, hogy — ha kell — e kérdésbe belenyúljon. A zsemle, a kenyér, a korpa ára nem követi sohasem olyan hűségesen és pontosan a csikágói árjegyzést, (Ügy van! Üfj?/ van!) mint ahogy állítólag a búza teszi a Szabadság-téren. 1913. évben a búza átlagára 2.VS4 pengő volt, akkor a kenyér ára 35 fillér a korpáé 12*92 pengő volt. 1929 április havában a búza ára körülbelül ugyanennyi volt, vagyis 25*73 pengő, ugyanakkor a kenyér ára 44 fillér, a korpáé 1863 pengő. Hogy mellékesen egy-két érdekes adatot itt felsoroljak, a gyapjúszövet ára 1913-ban méterenként 6*95 pengő, 1929-ben

Next

/
Thumbnails
Contents