Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-61

144 Az országgyűlés felsőházának 61. ülése 1929. évi június ko V-én, péntekéit. niszter úr ő excellenciája teljes megértéssel volt a vármegyei tisztviselői karral szemben. A múltban is megtett ez a tisztviselői kar mindent. Tűzpróbáját kiállotta a háborúban, mert ha ez az apparátus nem úgy működött és dolgozott volna, mint ahogy dolgozott és működött, ezt a háborút nem lett volna lehetséges abban a mértékben vinnünk, ahogy történt. A visszamaradt tisztviselők kitartó munkájukkal és hazafias érzésükkel tették ezt lehetővé, valamint azzal is, hogy semmire sem voltak tekintettel, a népszerűségüket áldozták fel ott, ahol erre szükség volt, bár mindig igyekeztek népükkel harmóniában eljárni. Oly súlyos intézkedéseket kellett azonban tenniök, hogy a tisztviselői kar azokban nem mindenütt talált megértésre. Mégis megtette a magáét. Nem egy, hanem igen sok bűnhődött meg ezért a forradalmak bekövetkezésekor. Ezért szenvedtek és kínoztattak meg, amiért részünkről csak a legnagyobb elismerés illetheti meg ezt a tisztviselői kart. (Ügy van! Ügy van!) De éppen ennek tudata, hogy súlyos és nehéz időkben, háborús időkben meg tudott felelni, arra emlékeztet, hogy most talán még nehezebb feladatok előtt áll, mint a háborús időkben, mert most háborús időkből kell a békeidőkre áttérnünk, és a békeidőket megalapoznunk. A tisztviselői karnak közelebb kell jutnia azokhoz a tömegekhez, amelyek nem mindig a legnagyobb szeretettel viseltetnek irányukban, tehát ezt a jó viszonyt helyreállítani nem könnyű. Ezt a jó viszonyt helyreállítani csak megértéssel, megfelelő tudással, szeretettel és avval a ragaszkodással lehet, amellyel minden magyar tisztviselő viseltetik magyar népe iránt. Nem könnyű a feladat, mert ma a közigazgatásnak hivatása magaslatára kell emelkednie, olyannak kell lennie, hogy a néphez közel férkőzzék, hogy bizalmat tudjon maga iránt gerjeszteni. Amint a jegyzőre nézve megemlítettem volt, hogy ez a bizalom az alapja jó működésüknek, az összes közigazgatási tisztviselők működésének is az az alapja, hogy bizalommal tekintsenek rájuk azok, akikért ők vannak. Mert nem a publikum van a tisztviselői karért, hanem a tisztviselők vannak a nagyközönségért. (Ügy van! Ügy van!) Régi szállóige ez, de igen gyakran eltévesztik. Éppen ezért nem restellem ezt az igen bölcs mondást erről a helyről megismételni, hogy igenis legyen ennek tudatában a tisztviselői kar ezekben a nehéz, bár békés időkben. Az alkotó munkában, a teremtő munkában, a feltámadás munkájában legyen egy a közönségével, legyen egy a népével, mert közigazgatásunkat arra az útra kell vinnie és terelnie, amely a feltámadás útja. Bár nehéz a kereszt, amelyet viselnie kell, fel kell cipelni azt a kálváriára, mert a kálvária után következik be a feltámadás. Ebben a tisztviselői karnak egynek kell lennie a közönséggel. Meg kell tudni egymást érteni es bizalommal kell lenni egymás iránt. A szeretet nemcsak azt jelenti, hogy méltányosnak kell lenni, hanem azt is, hogy szigorúnak kell lenni, de ez a szigor legyen mindig igazságos, és soha ne legyen igazságtalan. Legyen méltányos és sohase méltánytalan, mert ha méltánytalan, nemcsak arra nézve méltánytalan, akivel szemben ezt az elbánást alkalmazzuk, hanem arra is, aki alkalmazza. A javaslat anyagi részében már most elértük, sőt meg is haladtuk azt az eredményt, amelynek elérését én magam reméltem. Ennek a résznek összetétele kissé kaleidoszkópszerü. Azon az állásponton álltam, hogy igyekszem kieszközölni mindazt, amit a pénzügyminiszter úrtól e téren el lehet érni és igyekszem nála az eredményt biztosítani. Lehet, hogy ez a jóban bizonyos aránytalanságokat okoz, de ha nem így jártam volna el, akkor a roszban okozott volna aránytalanságokat a helyzet. Inkább igyekeztem tehát elérni a lehető legtöbbet, ha bizonyos vonatkozásokban ez átmenetileg aránytalanságokat is okoz. A személyi pótlékok rendezésénél majdnem elkerülhetetlen, hogy bizonyos ellentétek és aránytalanságok elő ne álljanak. Ezek kiküszöbölésére a törvényhatóságoknak megvan az anyagi módjuk és a mi részünkről, ha indokát látjuk, nem fog nehézség fennállani, hogy ezeket az ellentéteket átmenetileg bizonyos módon kiküszöböljük. Még arra kívánok rátérni, hogy az idő folyamán szükséges lesz a jegyzők kvalifikációjával is foglalkoznunk. A jegyzők kvalifikációjának emelését programmba is vettem. Feltétlenül szükségesnek látom, hogy a jegyzők is jogvégzettek legyenek, bár nem kívánom tőlük is megkövetelni azt az általános képesítést adó oklevelet, amelyet már említettem, mert hiszen nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy ezeket a tanulmányokat így el tudják végezni. Náluk is megkívánom a gyakorlati idő kitöltését és a praktikus vizsga letételét. Ezekkel a gondolatokkal foglalkozunk, azonban még nem alakult ki e tárgyban a véleményünk. Nem tudnék határozott álláspontot elfoglalni ezidőszerint abban a tekintetben sem, hogy az állami kinevezés, vagy pedig az eddigi autonomikus választás mellett fogunk-e dönteni. Mindenesetre alaposan mérlegelni fogjuk a kérdést, mielőtt döntésre kerülne a sor. Itt kívánom még megemlíteni, amit majdnem minden szónok felemlített volt, hogy elkerülhetetlenül szüséges maguknak a kormányzati testületeknek, a minisztériumoknak, de magának a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak is tehermentesítése. A bizottságban hozzájárultam egy határozati javaslat elfogadásához, amely utasítja a kormányt, hogy az alsófokú közigazgatási bíróság létesítéséről törvényjavaslatot terjesszen elő. Akkor is kijelentettem, hogy ennek ma egyelőre csak pénzügyi akadályai vannak. Kijelentem azonban, — ez az elvi álláspotom és felfogásom e tekintetben — hogy nem képzelek el vegyes, autonomikus elemekkel kapcsolatos bíróságot, hanem éppen úgy, mint a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerveződött, független alsófokú közigazgatási bíróságot képzelek csak el. (Helyeslés a középen.) A bifurkálás ebben a kérdésben nem vezetne ahhoz az eredményhez, amelyet elérni akarunk. Tagadhatatlan, hogy a közigazgatási bíróság ma annyira túl van terhelve bagatell ügyekkel, amelyekre nézve semmiképpen sem indokolt, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróságon intéztessenek el, — ugyanez áll a pénzügyi osztályra vonatkozólag is — hogy az idők folyamán feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy csak bizonyos ügyek kerüljenek a legfőbb közigazgatási bírósághoz és a legtöbb kontenciózus ügy már az alsófokú közigazgatási bíróságnál nyerjen végleges befejezést. Ez is a decentralizációt kívánja szolgálni. Tény, hogy a minisztériumokba is sok olyan ügy kerül, amelyekben való intézkedés igazán nem kormányzati feladat, hanem az alsófokú hatóságok körébe tartozik, Nem csinálok titkot abból, hogy amikor ilyen bagatell dolgokkal jöttek hozzám, magam is azzal a kijelentéssel éltem, hogy úgy tudom, engem belügyminiszterré méltóztatott a főméltóságú kormányzó úrnak kinevezni, nem pedig főszolgabírónak ; mert olyan ügyekkel jöttek hozzám, amilyenekkel 30 esztendővel ezelőtt, mint szolgabíró foglalkoztam. Mondom, vannak hibák, amelyeknek kiküszöbölésére minden kormányzati ágban törekszenek s a magam részéről is a legenergikusabban erre törekszem. Nem egy, hanem talán 14 rendeletet is bocsátottam ki ebben az irányban, amelyek a