Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-61
Az országgyűlés felsőházának 61. ülése 1929. évi június hó 7-én, pénteken. 135 morú harcban nézem és keresem, mit tesz és mit tehet a vármegye 1 ! Beteg társadalmat holt törvények rideg paragrafusaival meggyógyítani nem lehet. Ha szellemi emelkedettséggel és erkölcsi bensőséggel egymásnak segítségére sietnének, ha egymást támogatnák, egymást kiegészítenék, akkor teremthetnék meg az egészséges és egységes magyar társadalmat. Évtizedek óta nézem, hogy a vármegye mit tesz, mit csinál ebben a harcban, amikor a község vezetőembereivel, a jegyzővel, a lelkésszel, a tanítóval, az orvossal — ahol van, sajnos, csak kevés helyen — összefogva kiszáll a vármegye és odaülteti a község vezetőembereit a hivatalos asztalhoz és beviszi az ő lelkükbe a megértés és megbékélés szellemét. Azután kiszállanak a vármegyei bizottságok, a gazdasági bizottság, hogy megtanítsa az okos föl dm ívelésre; az iskolánkívüli népművelési bizottság, hogy megtanítsa a tudomány újabb vívmányaira a népet; aztán kiszáll a testnevelési bizottság, a leventeoktató, hogy megtanítsa a népet, hogy miként kell erős idegeket szerezni, miként kell az egészséges testet-lelket edzeni és a magyar haza szolgálatába majd beállítani; kiszáll a vármegye az ő rádióiával, vetítőkészülékeivel, mozgóképeivel, kiszáll, hogy harcba, csatasorba állítsa a népet, a néptömegek réme, a tuberkulózis és az analfabetizmus ellen és a nép, az Istenadta nép, amely eddig sanda szemekkel nézett a vármegye uraira, látja, hogy ezek nekem jóbarátaim, ezek nekem útmutató tanácsadóim és kezd a lelke megbékülni. Láttam, — hogy csak arról a vármegyéről szóljak, amelyben élek, Pest vármegyéről, de hiszen máshol is így van — hogy a vármegye vezetőemberei, főispán, alispán, főszolgabírák kiszálltak, megfogták a falu kezét mint jó barát, megfogták a szívét, mint szerető embertárs, megfogták az eszét, mint okos tanácsadó. Ez volt az igazi demokratizmusra való előkészítés (ÚOy van! Ügy van!) és ez volt a népnek az alkotmányvédelemre való kioktatása, megtanítása. (Ügy van! Ügy van!) Ez nem volt megírva a régi vármegyei törvényekben, ;i mostani törvényjavaslatban sincsen megírva, de kifejlődött, kialakult egy ezredéven át'a vármegye szelleméből, belefúródott, egészen beleeresztette gyökerét a társadalomba. A vármegyék voltak paragrafusok nélkül is oktatói, tanítói, vezetői, felvilágosítói és előkészítői a népnek az igazi, valódi demokratizmusra és alkotmányvédelemre. Mint méltóztatnak látni, a vármegyei élet nem valami rideg paragrafusos élet volt, hanem maga az élő, mozgó élet és nem igaz az, amikor a vármegyéket!, mint bagolyvárakat tüntették fel, ahol nincsen élet. Nagy tévedés. Lüktető, eleven élet volt ez, amelyben benne volt mindaz, ami a vármegye határain belül élt és mozgott, benne volt a rend, tisztikar, benne voltak a vármegyei családlok, akiknek története egy a vármegye történetével, mert velük éreztek, velük éltek és értük véreztek, benne voltak a vármegyei tradícióik, ebben a vármegyei életben benne volt a falusi, a városi élet kulturális törekvése egyformán, benne voltak a vármegyei restaurációk, a megyegyűlések, sőt benne voltak a megyei lakomák és a vármegyei kortéziák is. Ezek együttvéve tették ki a vármegyei életet. Aki a vármegyei életet paragrafusokból akarta megismerni, aki bürokratikus tollforgatással akarta megismerni a vármegyei életet, az nem találja meg a vármegyei életet, az nem fogja megismerni, legfeljebb a törvénykönyvből ismeri meg a vármegyék elméletét, mert a gyakorlatot az élet adta meg és fogja megadni ezután is. Amint élő hittel hiszem azt, hogy a jó Isten providenciális rendeltetéssel adta a magyar nemzetnek Szent István király által a vármegyét, éppúgy hiszem, vallom azt is, hogy ez a vármegyei rendszer, amint évszázadokon keresztül kialakult s végre odajutott, ahol ma van, megmarad a kifogyhatatlan nemzeti kincsek tárházának. Ezt akarja most a mélyen t. Felsőház, illetőleg a belügyminiszter úr őexcellenciája törvényjavaslata megreformálni. A vármegyének ezt a legszebb részét, a nivelláló, kultúráló, kiegyenlítő részét ez a törvényjavaslat nem érinti, ezt a megyei életből nem lehet kitörölni és én hiszem, hogy ez a törvényjavaslat nem is fogja megszüntetni és kitörölni a vármegyéből ezt a szép életet, mert ez együtt él a vármegyével, együtt élt eddig is azzal. Hiszem azt, hogy most már gyorsabb közigazgatással, elégedett tisztviselőikarral, friss, üde levegővel, de ugyanazzal a szellemmel fogja folytatni a vármegye működését, mint eddig, mert hiszen ennek a törvényjavaslatnak r nem lehetett és nem volt az a célja, hogy a vármegyének ezt az életét megszüntesse, hanem ellenkezőleg az a célja, hogy a vármegye minden irányú működésében összhangot teremtve, annak sikerét minden irányban biztosítsa. En legalább olyannak látom ezt a törvényjavaslatot, amely alkalmas lesz ennek keresztülvitelére. Mélyen t. Felsőház! Mint a közigazgatási reformnak az általános vitában felszólaló utolsó szerény szónoka, ebben a történelmi órában, amelyben a régi vármegyét átalakítják, transformálják, hálás kegyelettel eltelve köszöntöm a régi tekintetes vármegyét, mint a mi régi letűnt dicső korszakunk kísérő bajtársát, mint oly sok szép nemzeti romantikánk forrását, mint ősapáink kuruckodásának bölcsőjét, mint elnyomatásunk idején honfiúi sirámaink egyetlen, legbiztosabb és legerősebb menhelyét, s ezt a törvényjavaslatot az általánosságban részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Hosszantartó éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz hozzászólni? (Senki sem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr őexcellenciáját illeti a szó. Scitovszky Béla belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előtteni szólott igen tisztelt felsőházi tag úr ő méltóságának utolsó mondatai az én lelkemet is megremegtették. Eszembe jut báró Eötvös József mondása, amellyel egy politikai beszédében élt, ekképpen fejezvén ki magát: «Nem az a feladatunk, hogy a megyét mentsük meg, de az, hogy a hazát fenntartsuk.» Ha ma élne, azt hiszem, ezt a mondását úgy formulázná, hogy ma az a feladatunk, hogy a vármegyét fenntartsuk, hogy a hazát megmentsük. Ez a gondolat volt az, amely engem e törvényjavaslat megszerkesztésénél vezetett, mert nem kiirtani, hanem a maga régi dicsőségében fenntartani és tovább fejleszteni volt szándékom a vármegyét. Ha hasonlattal akarok élni, a vármegyét olyan ősi tölgyfához kell hasonlí tanom, amelynek ezeréves gyökerei az ezeréves anyaföld mélyébe nyúlnak és onnan táplálkozva, erős törzset és szépséges nagy koronát fejlesztettek ki, amely az élet nedűit az anyaföldből merítette, de mindig alkalmazkodott és simult a szabad levegő áramlásaihoz. A vármegye, ez az ezeréves tölgy eltűrte a nap perzselé-
