Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-61

136 Az országgyűlés felsőházának 61. ü sét, elviselte a nagy viharokat, ellenállt azoknak és kibírta a nagy fagyokat is. Es ha nézem ezt a nagy terebélyes fát, azt látom, hogy gyökerei egészségesek, nem zavarják az itt húzott földfeletti határok, azok ugyanazokban a mélységekben és távolságokban nyújtják széjjel ma is a maguk életerejét és életgyökereit, mint ezev esztendővel ezelőtt. Fent a kép kissé megváltozott. Nem borítja ennek a terebélyes tölgynek koronája az ezeréves magyar hont, hanem csak egy részét, de kiemelkedik, tündöklik és látható a régi határokon is. (Ügy van! Ügy van! — Taps ) De ha nézem ezt a koronát, asszimetrikusnak kell hogy mondjam, mert nem fejlődhetett úgy, hogy szimmetrikusan nőhetett volna szét ágazata. Ezt azonban a légáramlások, az élet folyása eredményezték és hozták magukkal, mert hiszen majdnem ezer éven keresztül ez az ország egyik kezében fegyvert tartott, az ország határait védve, másik kezével pedig védte az ősi alkotmányt. Ebben a két irányban fejlődött ki a terebélyes tölgynek koronája és e mellett kissé viszszamaradt ágazatának az a része, amely a vármegyékben, a törvényhatóságokban a közigazgatást jelzi. A régi időkben a vármegyéknek az ősi földet, az ősi alkotmányt kellett védeni és biztosítani. Nem igen ért rá a vármegye és nem igen volt alkalma arra, hogy a maga benső közigazgatási életét, a maga közigazgatási szervezetét megfelelően, teljesen ki tudta volna építeni. Ma azonban elpihenhet a harc ősi alkotmányunkért. Nincs ki támadja, tehát védelmére sincs szükség. Itt van tehát az idő és alkalom arra, hogy igyekezzünk kiterebélyesíteni az ezeréves tölgy koronájának azt a részét is. amely a közigazgatást képviseli és jelzi. Évtizedek fáradságos munkája meddő maradt, mert sohasem tudott ez az ország olyan nyugalmas állapotba jutni, hogy ezzel a kérdéssel úgy foglalkozhatott volna, hogy az saját elhatározását mindenképpen fedte volna. Mulasztás volna részünkről, ha az idők által megérlelt helyzetet fel nem használnék arra, hogy a múlt mulasztásait pótoljuk. Ez a törvényjavaslat kezdő lépés akar lenni ebben az irányban. Nem öleli fel a közigazgatás összes ágazatait, mert azt hiszem, akkor ez a törvényjavaslat ugyanarra a meddőségre jutott volna, mint számos elődje ós magamnak is meg kellett volna elégednem azzal az eredménytelenséggel, amellyel, sajnos, 23 elődömnek meg kellett elégednie. Nem bennük volt a hiba. nem őket lehet hibáztatni, hanem a viszonyokat és körülményeket. De viszont, ha ezt a jelenlegi állapotot nem használnék fel, akkor elsősorban maga a kormányzat volna hibáztatható, hogy ezt a kedvező

/ pillanatot és alkalmat, amelyet az idők megérleltek és amelyben a gyümölcs majdnem az ölünkbe hull, nem használtuk fel arra, hogy a közigazgatás reformjának kérdésével behatóan foglalkozzunk és annak reformálására az első alapvető lépést megtegyük. Meg kellett kezdeni a közigazgatási reformot, mert erre kényszerítő alkalmul szolgált a törvényhatóságok megmerevedettsége, a tisztviselői kar fel nem frissítése a háborús időktől kezdve, úgyhogy bizonyos tekintetben hosszú időn át exlex-állapot volt a törvényhatóságoknál. Ezen változtatni kellett, ennek a kérdésnek megoldásán felül sok olyan sürgősen megoldandó kérdés is felmerült, amelyek alapvető kérdések s további kérdések megoldásainál ez a törvényjavaslat láncszem az elkövetkezendő láncszemek előtt» Egy törvényjavaslatban egy egész közigazgatási reformot felölelni nem lehetett volna. Sok kifogás emeltetett, erős kritika táríse 1929. évi június hó 7-én, pénteken. gyáva tétetett ez a törvényjavaslat. Én minden kritikát köszönettel vettem, mind a t. Házban, mind a t. Felsőházban. (Helyeslés.) Az objektív kritika esztergapadjára került ez a törvényjavaslat és ott majdnem két évig csiszolódott olyan törvénnyé, amely — azt hiszem — alkalmas arra, hogy a továbbfejlődés alapjául szolgáljon. Egy embernek a munkálkodása kevés lett volna ehhez, munkatársaim fáradhatatlan munkája is kevés lett volna hozzá, hiszen ez az a téma, amelyhez mindenki ért, mert mindenki szereti a vármegyét, szereti a várost, szereti a közigazgatást, szereti a magyar életet ós szereti a magyar lelket. Ezért nem zárkóztam el soha az objektív kritika meghallgatása elől, ezért nem zárkóztam el a helyes és értékes indítványok elfogadása elől és éppen ez az együttes mun'ka eredményezte, hogy ez a törvényjavaslat együttes erővel, együttes akarással, együttes ió szándékkal és együttes szeretettel kerül majd tető alá. Adott helyzet és adott körülmények között alkottatott meg ez a törvényjavaslat. Mint adott helyzet és adott körülmények, itt van az általános, egyenlő, titkos válasziójnir is. amelyet már a nemzetgyűlés bölcsesége törvénybeiktatott, (Földváry Elemér: Sajnos!) amellyel számolni kellett. Egy példát hozok fel. Igen nagy dőreség volna az automobilt kikapcsolni a forgalomból csak azért, mivel az elgázolások száma sokkal több. mint az egyéb járműveknél eddig volt; nagy dőreség volna, ha a por miatt, amelyet felkavar az egyes városokban és falukban, ami meglehetősen kellemetlen, sutbadobnánk az automobilt, a közlekedésnek ezt az igazán ideális eszközét, nem törődve azokkal az előnyökkel, amelyeket magával hozott. Ugyanúgy vannak sokan, akik az egyenlő és titkos választójogot, mivel hátrányai vannak, ki szeretnék kapcsolni az életből, megfeledkezve arról, hogy a politikai életben az is fejlődést és haladást ielent, amely elől elzárkózni nem lehet. Nem az automobilt kapcsoljuk ki tehát a forgalomból, hanem igyekszünk hátrányait csökkenteni olyan^ intézkedésekkel, amelyek a forgalom biztonságát, az emberélet biztonságát, a levegő tisztaságát biztosítják, és a vezetést is olyanokra bízzuk, akikre azt teljes megnyugvással rá lehet bízni. A politikai életben az egyenlő és titkos választójog is ep-v ilyen modern szerszám, ilyen automobil, amely, ha a maga féktelenségében elbocsátjuk, lehet, hogy csak kárt okoz, és elgázol sok olyan értéket, amelyet mi sokra és nagyra tartunk. Miután azonban megvannak ennek az ellenszerei is, éppen olyan helytelen volna, mintha az automobilt küszöbölnlők ki, itt is magát az általános, egyenlő, titkos választójogot, mint meglevőt, mint itt levőt és általunk már törvényileg is szankcionált állapotot, megváltoztatni azzal, hogy ezt ki akarjuk küszöbölni. Bármennyire is vannak olyan konzervatív gondolkozásúak, akik minden körülmények között ki akarják küszöbölni az általános, egyenlő, titkos választójogot, ezeket csak arra figyelmeztetem, hogy nem teljesülhet mindig az a belső óhajtás, amely valakit talán áthat, mert az adott helyzeteket nemmeglevőknek tekinteni nem lehet, ezek itt vannak és ezekkel számolnunk kell. Ennél a törvényjavaslatnál is számolni kellet az általános, egyenlő, titkos választójoggal és ha ezzel számolni kellett, korrektívumokat kellett keresnünk, abban a tekintetben, hogy az