Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-60

Az országg a illés felsőháza nah 60. ülése a többi nagy államokban a háború óta igen érdekes és nagyon sajátságos felfogás változás jelentkezik, így pl. Amerikában is. Amerika klasszikus hazája annak a felfogásnak, hogy a diplomának van a legkisebb becsülete, és az érvényesülésben akár a magán-, akár a közpályán az egyéni rátermettség a fő. Es mégis Amerikában évről-évre emelkedik azok száma, akik egymásután két oklevelet szereznek meg; először a jogászit és utána a mérnökit, vagy megfordítva, előbb a mérnökit és utána a jogászit. Ott természetesen ez meg van könnyítve azzal, hogy az amerikai felső oktatási rendszerben olyan óriási egyetemek vannak, amelyek a magyar és német felfogás szerint tulajdonképpen az egyetemeket és műegyetemeket egyesítik. Ezek a dupla kvalifikációs emberek azután nemcsak az állami hivatalokban helyezkednek el, hanem ezek után valósággal kapkodnak a magánvállalatok, a nagy trösztök és a különböző gazdasági vállalkozások is, mert azt mondják, hogy az életben felmerülő problémákat (ízek az emberek képesek leghelyesebben megoldani. Vagy vegyük Németország példáját. Németországban nagy vonásokban a közigazgatási tisztviselőknél megkívánt előképzettség tudvalevőleg megegyezik a magyarral, amennyiben a közigazgatásbajutás előfeltételéül az egységes jogi kvalifikációt kötik ki. A háború óta a közigazgatásnak olyan igazán elsőrangú nagy kapacitásai, mint Delbrück vagy Drews, aki a porosz felső közigazgatási bíróság elnöke, azzal a határozott állásfoglalással lépnek fel vitákban és irodalomban, hogy a régi, klasszikusnak tekinthető jogi képzés a közigazgatás igényeit nem elégíti ki azért, mert ebben túlsók a jogtudomány és kevés a közgazdasági tudomány. Egy másik jellemző tünet Németországban, ami tisztára háború utáni jelenség, hogy úgyszólván gombamódra szaporodtak el az úgynevezett Verwaltungs-Akademie-k, amelyek kizárólagosan a közigazgatási, inkább alsóbbfokú tisztviselők továbbképzését adják meg a mai élet közgazdasági igényeinek megfelelőleg. Hogy ez milyen mértékű, erre csak azt említem meg, hogy Németországban már 1927-ben 18 nagy Verwaltungs-Akademie és 28 ezekhez kapcsolódó filiale, tehát összesen 46 továbbképző közigazgatási iskola volt; és hogy mennyire komolyan veszik a dolgukat, mutatja, hogy nem párhetes vagy párhónapos továbbképző kurzusokat rendeznek, hanem hat szemeszteren, vagyis három naptári éven keresztül foglalkoztatják a német birodalom közigazgatási tisztviselőit úgy, hogy ezek naponta az esti órákban egy-két előadást kötelesek hallgatni és azután kapják meg az elvégzésről szóló diplomát. Magyarországon is történt már valami; 1920-ban állíttatott fel a közgazdaságtudományi kar, amelynek egyik hivatása az, hogy a közigazgatás számára olyan embereket is képezzen ki, akik majd nem annyira — mint régen — egyoldalú jogászi, hanem a jogászi tudáson kívül közgazdasági ismeretekkel is rendelkeznek. Azonnal befejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) A konklúzió, amelyet én itt levonok, mindenesetre az, hogy Magyarországon, főleg a törvényhatóságokra, megyékre és különösen a városokra tcrjodőleg a közigazgatási tisztviselők minősítése a szándékolt 65. § szerint nem olyan természetű, amely az élet igényeit ma kielégíthetné. Itt elsőfokon lép érintkezésbe a tisztviselő a valóságos élettel, tehát közérdek, hogy rövidesen módjában legyen az élet viszonyaihoz alkalmazkodóan meghoz1929. évi június kő 6-án, csütörtökön. 123 nia a helyes döntést Körülbelül annak a rendszernek kellene tehát itt is lenni, amelyet én kettős beosztású rendszernek minősítettem, vagyis annak, hogy megfelelő hatáskörrel, megfelelő területen szóhoz juthassanak a szakemberek, szóhoz juthassanak ezek között a mérnökök is. Ezt a szóihoz jutást — éppen ebben vagyok jogászi gondolkozású — korántsem képzelem úgy, hogy a mérnök tisztán az ő mérnöki diplomájának erejénél fogva és tisztán azért, hogy ő hivatkozik arra, hogy annak idején a műegyetemen hallgatott közigazgatási jogot, intézkedhessek máshol is, mint csupán a maga legszűkebb területén. Amennyiben neki vegyes területen adódik valamilyen hatáskör, be kell bizonyítania, bogy bizonyos jogászi tudása és minősítése is van. Ennek a bebizonyításnak legjobb módja az, hogy úgy, mint Amerikában, nálunk is tessék az illetőnek dupla kvalifikációt szerezni. Erre a dupla kyalifikációszerzésre már is megvan a lehetőség. Jankovich Béla ő excellenciájának kultuszminisztersége alatt 1914-ben állíttatott fel ugyanis a József Műegyetemen az úgynevezett közgazdasági osztály, amelynek egyik hivatása éppen az volt, hogy a műegyetemet végzett mérnökök egy, vagy — amennyiben doktorátust akarnak tenni — két évi állandó egyetemi nívójú tanulással megszerezhessék a jogi, másrészt a közgazdasági természetű tudományos ismereteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy saját jól felfogott érdekükben a magángazdaságban nem mint egyoldalúlag képzett és elfogult szakemberek szerepelhessenek, hanem mint nyitott szemű, a gazdasági, pénzügyi, jogi viszonyokat is áttekintő emberek, akik tehát vezetésre is alkalmasak; viszont a másik hivatása éppen az volt, hogy ugyanezek az emberek — megfelelő kau tél ák mellett, megfelelő területen — a közigazgatásban is szóhoz juthassanak. Az elgondolás első része nagyon szépen bevált, a második rész azonban, sajnos, nem volt beváltható, mert a közbejött háború miatt elmaradt az, hogy ennek a királyi jóváhagyással létesített institúciónak bármilyen kvalifikáló erő is adatott volna. Felszólalásomat befejezem. A logikus talán azvolna, ha én most vagy valami konkrét módosító javaslatot tennék a 65. §-hoz, vagy beadnék valami határozati javaslatot. Egyiket sem teszem, megelégszem azzal, hogy ezt a felfogást a magas Ház előtt hangoztattam. Ezzel annál inkább megelégedhetem, mert tudom, hogy a mélyen tisztelt kormány foglalkozik az 1883 :

1. tc-nek, vagyis ennek az igazán elavult törvénycikknek, a minősítési törvénynek generális reviziójával. Hiszem és remélem, hogy ezen az általános revizión belül azok a szempontok, amelyeket az előbb bátor voltam felemlíteni, érvényesülni fognak. Viszont nem teszek konkret javaslatot azért sem, mert azok a személyes megbeszélések, amelyeket ebben a tekintetben a belügyminiszter úr ö nagyméltóságával volt szerencsém folytatni, olyan szellemben folytak le. hogy én nagy örömmel láttam, hpgy 6 benne nincs meg az a régi ortodox jogászi felfogás, amely ma már örvendetes módon nagyon kevés jogásznál van meg, hanem igen is, nagy megértéssel van ezek iránt a szempontok iránt. En tehát megelégszem avval, hogy ezeket a szempontokat, amelyeket az előbb hangoztattam, a nagyméltóságú belügyminiszter úrnak és az egész kormánynak jóakaratú gondozásába ajánlom azzal a kéréssel, hogy majd a közigazgatási törvényjavaslat elintézését kö21*