Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-60

122 Az országgyűlés felsőházának 60. ülése 1929. évi június hő 6-án, csütörtökön. az ezzel a rendelettel adott tisztviselőgárdát hogyan foglalkoztatja és hogyan használja ki a miniszter, az főleg az ő belátásától függ, mert az egyes ügyosztályokat és a személyzetnek az egyes ügyosztályba való beosztását mindig ő állapítja meg, tehát ha itt kellő körültekintéssel és kellő óvatossággal jár el, akkor kaphat egy olyan jó tárgyi és személyi beosztást, amely azután az ügyek lehető legszakszerűbb és leggyorsabb, viszont a jogi igényt is kielégítő elintézését biztosítja. Tulajdonképpen háromféle ügyosztályról lehet szó. Van olyan, amely természeténél fogva kimondottan jogi természetű, olyan, amely természeténél fogva kimondottan műszaki természetű és végül, ez a legkényesebb, van olyan, amelyik vegyes természetű, amelyben előfordulnak műszaki vagy egyéb szakdolgok is, de erősen egybekötve jogi vonatkozású dolgokkal. Ami az első két szélső ügyosztályt illeti, ott semmi baj nincs, mert nyilvánvaló dolog, hogy jogi szakosztályban más, mint jogász, nem működhetik és egy műszaki osztályban, amilyen például a hídépítés ellenőrzésével foglalkozó osztály, más, mint technikus ember, megint nem működhetik. De legnehezebb a kérdés vegyes természetű ügyosztályokban. Itt azután a különböző minisztériumokban egészen különböző a helyzet, ami természetes is, mert hiszen a különböző minisztereknek különböző lehet a felfogásuk. E téren a mai gyakorlat a legnagyobb tarkaságokat produkálpa. Van úgy, hogy vegyes természetű ügyosztályokban kizárólagosan jogászok ülnek, természetesen jogászi vezetés alatt; van úgy, hogy a vegyes természetű ügykörben vannak jogi képzettséghez kötöttek és szakképzettséghez kötöttek, jogászi vezetés alatt; előfordul megint ez a vegyes összetétel az illető szakképzettségnek megfelelő vezetés alatt, tehát az élet mindenféle lehetőséget produkál. A miniszternek óriási pou voir ja ezen a területen éppen abban van, hogy az adott tárgyi és személyi lehetőségeknek — főleg az egyéni rátermettség játszik itt nagy szerepet — kellő figyelembevételével ő hivatott arra, hogy megtalálja a leghelyesebb megoldást. Helyes ügy- és személyi beosztás mellett azt hiszem, nem következnék be az, ami egy igen illusztris és az életet nagyon nyilt szemmel néző férfiúnak, gróf Majláth Józsefnek tapasztalatai szerint, legalább is bizonyos minisztériumokban, bekövetkezhetik. Legutóbb megjelent «Élményeim és tapasztalataim a háború alatt» című könyvének második kötetében egy fejezetet szentelt a bürokratizmusnak s ebben azt mondja (olvassa): «A minisztériumokban dívó helytelen beosztásnak és célszerűtlen ügyvitelnek különböző okai vannak. Az első jelenség, hogy egyes embereknek rendkívül sok a dolguk; azok úgyszólván túl vannak terhelve munkával. Ezek azok a jó lovak, amelyeket a kocsis, ha bajban van, mindig üt, mert tudja, hogy nem hagyják a kocsit a sárban. Míg a túlterheltség azokat, akik aránytalanul sokat dolgoznak, elkeseríti és idő előtt tönkre teszi és elkoptatja, addig a többiek megtanulják a semmittevést és ez is bénítólag hat az egész minisztérium működésére. Igen nagy baj az, hogy minden egyes ügy óriási utat fut meg; majdnem minden osztályon keresztül megy és hogy nem azok adnak döntő véleményt, nem azok intézik el véglegesen az ügyet, akik azzal foglalkoznak, hanem azok, akik a dologról nem tudnak, a magasabb létrafokokon ülnek, vagy pedig a felülvizsgálattal külön vannak megbízva. Tehát nem a szakszempont, a tárgy ismerete, a döntő az elintézésnél. hanem az osztály és a rang, esetleg más tekintet». Hogy miért lehet ezekben a vegyes természetű ügyosztályokban is jól elintézni a dol gokat, az abból következik, hogy az elintézés vagy jogászra, vagy szakemberre van bízva. Ha jogász intézi el, és jól intézi el, az csak kétféleképpen lehetséges; vagy úgy, hogy hosszú ideig foglalkozván bizonyos természetű szakdolgokkal is, komolyan vette magának a fáradságot és igazában megtanulta ezeket a szakdolgokat is, vagy pedig magában az ügyosztályban helyes felvilágosításokat kapott cs éppen a benne meglévő jogászi tehetségnél — az ars boni et aequi-nél — fogva, noha bizonyára nem értett a dolgokhoz, mégis rátalált az igazságra. A másik esetben, ha az ügy jól van elintézve és az elintézést egy — mondjuk — műszaki képesítésű ember teszi, ez meg csakis úgy lehetséges, hogy a műszaki ember érti a saját tudományát, de bizonyos értelemben .jogásznak is mondható, mert megvan a jogi érzéke, megvan nem csupán a jogszabályoknak a maga szűk körére terjedő ismerete, hanem megvan sokkal szélesebb körnek az áttekintése is. Ez a dolog tehát a minisztériumokban — szerintem — elvileg el van intézve, csupán csak gyakorlati nehézségek vannak, de természetes, hogy hosszú átmenetekkel kell dolgozni és különböző meggyökeresedett felfogások vannak, amelyek teljes átalakításához idő kell. Szerintem azonban nem ugyanaz a helyzet a közigazgatásnak abban a részében, amely a megyei és még inkább a városi igazgatásokban folyik. Szerintem itt a speciális szaktudásúaknak szerepe — és itt elsősorban a műszakiak szerepére gondolok — nem olyan természetű, hogy a mai korban tisztára a köz érdeke szempontjából egészen megfelelőnek lenne mondható. Ez tudniillik nem biztosítja kellőképpen azt, amire a minisztériumban megvan a lehetőség, hogy minden dolog a szakszerűségnek megfelelően és jogi szempontból is kielégítő módon intéztessék el. Hogy ez különösen a háború óta mennyire átérződött minden művelt országban, arra majd leszek bátor egy pár példát felemlíteni, a külföldi nagy nemzetek köréből. Ezek közül hiányozni fog Franciaország, mert Franciaország egészen sajátságos helyzetben van. Franciaországban ugyanis a főiskolai oktatás tökéletesen más történelmi fejlődésből jutott a mai fokra, mint Közép-Európában és így nálunk is. Ott tudniillik már a főiskolán sokkal közelebb voltak hozva egymáshoz a majd az életben egymástól különváló különféle foglalkozások és hivatali ágak, mint nálunk. Ott van pl. Párizs egyik legkitűnőbb egyetemi rangú intézete, az Ecole Politeohnique, amely egyszerre képez ki katonatiszteket és mérnököket. Egy másik hasonló, nagyon előkelő egyetemi nívójú intézet az Ecole des ponts et chaussées, amely körülbelül megfelel a mi Műegyetemünk mérnöki fakultásának. Ez mérnököket képez ki, ezek a mérnökök azonban a francia közigazgatás területén kitűnő és nagyon jól beváló közegek lesznek majd. Itt tehát tulajdonképpen egy műegyetem gondoskodik a közigazgatás egy részének ellátásáról. Éppen ezért Franciaországban már hoszszú idő óta előfordulnak olyan esetek, amelyek nálunk nem csupán elképzelhetlenek voltak, hanem az 1883. évi I. tc.-nél fogva még ma is lehetetlenek, hogy t. i. a városok polgármesterei mérnökemberek és nem jogászok. De már most, eltekintve Franciaországiul,