Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-59
Os . i ; országgyűlés felsőházán al; 59. törvény, mint amilyen végleges törvény az alaptörvény. Én is sokkal jobban szerettem volna, ha egységes közigazgatási kódex-szel állottunk volna .szemben, és «'biten a tekintetben ragaszkodóin nzokboz a kívánságokboz, amel.\ekel Xemetbv Károly ö excel lenéin ja és a tegnapi ülés során Bezerédj ő méltósága kifejtettek, hogy mi mindennel kellett volna ezt a törvényjavaslatot kibővíteni. De bár a jobb rendesen ellensége a jónak, mégis, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy teljesen kidolgozott egységes közigazgatási kódex-szel álljunk szemben, fogadjuk el ezt a novellát is örömmel és megnyugvással, mert erre a novellára feltétlen és nagy szükség van. Szükség van jogi, társadalmi és szociális szempontból. A közigazgatás nem egyéb, mint a közszükségleteknek a közhatalom által való ellátása. A közigazgatás minden embert életének minden fázisán át elkísér, a bölcsőtől egészen a sírig, sőt a síron túl is. Nagyon fontos tehát, hogy egy országban milyen a közigazgatás. Én ettől a közigazgatási javaslattól azt várom, hogy az élet viszonyainak megfelelő jó közigazgatás lesz nyomában, amely az igazságosság és a méltányosság követelményeinek rneg fog felelni. Éppen azért köszönetet mondok a belügyminiszter úrnak, hogy f)Ü évi kísérletezés után neki sikerült ezt a törvényiavaslatot kidolgozni és a Képviselőházzal elfogadtatni, mert így kilátásunk van arra, hogy nemsokára a Corpus .lurisba belekerül. Az egyik indok szerint főleg azért szükséges ez a javaslat, mert már 15 év óta nem volt álta lános restauráció a vármegyéknél. Ez igaz, ezért is szükséges, ez azonban nem a fő ok, hiszen a restaurációt az 1915 : VI. te. rendelkezései folytán 1921 október 25-ike óta meg lehetett volna tartani. De mit értünk volna vele, ha a régi keretek régi tartalommal lettek volna kitöltve, hiszen ,nekünk a mai viszonyoknak megfelelő, politikamentes közigazgatásra van szükségünk. Ezt pedig csak úgy érbetjük el, ha azokat a szempontokat tartjuk megvalósulandókuak, amelyek ennek a törvényjavaslatnak alapját képezik. Nevezetesen megfelelően kell szervezni az önkormányzati testületeket, még pedig az autonómia alapján. Mindazt, ami jó, a régi időből át kell venni, fejleszteni kell és demokratikus irányban tovább kiépíteni. Ami elavult, azt hagyjuk el. A törvényhatóságokat új tisztviselői karral kell ellátni, oly tisztviselőkkel, akiknek nívóját szellemi, erkölcsi szempontból emeljük, akiknek jobb javadalmazásáról gondoskodunk, oly tisztviselőkkel, akik odaadással, szeretettel teljesítsék közigazgatási szolgálatukat, mert ebből a nagyközönségnek lesz elsősorban nagy haszna. 1848 előtt is volt közigazgatásunk, a 48 előtti közigazgatás azonban egészen más valami volt, mint az a közigazgatás, amelyet ma jónak, elfogadhatónak, üdvösnek és célszerűnek tartunk. Az 1848 előtti vármegyék politikumok voltak, politikai szükségszerűség szülte ezeket a vármegyéket és úgyszólván a politikában élték ki magukat. Magyarországon a vármegye olyan régi institúció, mint maga a magyar állam. A Szent István által alkotott várszer keze tből nőtt ki a vármegyei intézmény és mint tudjuk, mindennel foglalkozott, ami" az állami és a közéletben előfordult, így pl. befolyást gyakorolt a törvényhozásra, hiszen követeket küldött az országgyűlésre, utasításokat adott a követeknek. Ezt a jogát csak az 1848. évi V. te. változtatta meg, amikor a képviselőknek képviselőkerületenkénti választását rendelte el. A bíráskodásban is résztvett a vármegye és ezt a jogát még az 1848- évi törvények után is megtartotta mindaddig, amíg a hetvenes években a királyi ülése 192Ù. évi június hó 5-én, szerdán. bíróságok fel nem állíttattak. És főleg résztvett a vármegye a kormányzási tevékenységben. A kormányzási tevékenységben való részvétel két ágazatra oszlott, egyrészt a régi vármegyék saját Jrözgyiüégelkkel és,flaJá^jgztyiselőik által önnön maglikai kormányozták, természetesen az állani felügyelete mellett, másrészt pedig az állam törvényeit és rendeleteit a saját hatáskörükben, vagyis a saját területükön és a saját embereik, közegeik által végrehajtották. A vármegyének tehát igen széles, nagyon bő hatásköre és működési területe volt 1848 előtt. Az 1848. évi III. te, amely behozta a népképviselet alapján a független felelős minisztériumot, bizonyos tekintetben és a dolog természeténél fogva szűkítette a vármegyéknek ezt a széles hatáskörét. Az 1848. évi XVI. te. törvénybe iktatta, mégpedig nagyon helyesen, hogy a vármegyék az alkotmánynak voltak védőbástyái, mert ha a magyar históriát tanulmányozzuk, akkor azt látjuk, hogy Magyarország alkotmányát, szabadságát, függetlenségét évszázadokon át valóban védelmezték a vármegyék, védelmezték a Habsburg-dinasztiával szemben, hogy megakadályozzák a centralizációt, a beolvasztási törekvéseket, és tapasztaljuk azt is, hogy a vármegyék folytonosan ellenőrizték a kormány munkálkodását és ellenszegültek a túlságos hatalmi kinövéseknek. Nem lehet azonban azt sem tagadni, hogy a vármegyék sokszor túlzottan is éltek azokkal a jogokkal, amelyeket az 1545. évi XXXIII. te. engedélyezett, a jus resistendi-vel, a vis inertiae-vel etc. Az 1848 előtti alkotmány rendi alkotmány volt, annak uralma alatt modern közigazgatás nem is fejlődhetett ki, és pedig azért nem, mert a rendi felfogás között és a közigazgatás lényege között nem volt és nem lehetett mindig meg a teljes és helyes harmónia. A rendi országgyűléseken és a rendi világban a vármegyékben a Karok és Rendek jogait óvták meg, tehát a nemesség jogait, osztályjogokat és osztályérdekeket, és elmulasztották azt, hogy a közigazgatásnak tulajdonképpeni feladatánál fogva a széles nagy néprétegeknek, vagyis az egész lakosságnak kell mind anyagi jólétét, mind pedig szellemi vonatkozásait, szellemi emelkedését előmozdítani. A régi rendi világban beszéltünk arról, hogy a vármegyék a nemesség közönségét képezték, «universitas omnium nobilium», de nem a vármegye összes lakosságának közönségét. Én tehát azt hiszem, hogy változván alkotmányunk, amennyiben a rendi alkotmányról parlamentáris kormányra tértünk át, nem szabad abból a szempontból vizsgálnunk a mostani törvényjavaslatot, vájjon megvan-e ebben a törvényjavaslatban mindaz, ami az 1848 előtti vármegyékre nézve megvolt Nekünk azt kell néznünk, hogy a ma fennforgó parlamentáris viszonyok közepette képes lesz-e a törvényjavaslat biztosítani azokat a várakozásokat, amelyeket ehhez a törvényjavashoz és ezáltal a kifogástalan közigazgatáshoz fűztünk. Ma parti kularizmusról és helyi hatalomról nem lehet már szó. Ma igen természetesen az állameszme dominál az egész vonalon. A magyar n e mességnek igen nag y érdemei vannak, azt efEell ismerni mindenkinek. A magyar nemesség védte a vármegyékkel együtt és a vármegyék a nemeséggel együtt az ország függetlenségét, az ország alkotmányát. A magyar nemesség annak ellenére, hogy rendi alkotmányban élt, mégis maga szüntette meg a rendi alkotmányt és behozta a népképviseleti parlamenti kormányt. De annak ellenére, botry ez így volt a rendiségben, mégis a partikularizmus mindig bizonyos tekintetben szembenézett és ellentétben állt az