Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-48

Àz országgyűlés felsőházának 48. ülése a hatásköri bíróságnak működésében tevékeny részt veszünk és akik annak irányítására hivatottak vagyunk, hogy mi döntsük el azt a kérdést, vájjon azok a reménységek, ameiyek ennek a bíróságnak létesítéséhez fűződtek, a letelt két évtized alatt minden irányban beváltak-e vagy sem. Ez a jogkereső közönség megítélésére tartozik. Annyit azonban az öndicsekvés legtávolabbi gyanúja nélkül is megállapíthatok, hogy a hatásköri bíróság összeállítása és eljárása ellen az azóta letelt két évtized alatt sem a törvényhozás termeiben, sem a naüi, sem a szaksajtóban nem merült fel számottevő kifogás vagy ellenvetés. A hatásköri bíróságnak vegyes szerkezete és a váltakozó elnökség ellen a törvény megalkotása idejében merültek fel ugyan aggodalmak. Kzek az aggodalmak azonban utólagosan nem bizonyultak alaposaknak, sőt kitűnt hogy ennek a magas bíróságnak ilyen mozgékony Összeállítása egyenesen célszerű. A rokontermészetű ügyek nagy tömegével foglalkozó úgynevezet szakbírósági vagy szaktanácsi rendszernek ugyanis az a legnagyobb veszedelme, hogy az ilyen szerveknél éppen a hasontermészetű ügyek folytonos ismétlődése következtében az elintézésnek bizonyos sablónossága, egy neme a bürokráciának honosodhatik meg. Ennek a veszedelemnek legbiztosabb ellenszere a szaktanács tagjainak és vezetőinek időnkénti változtatása, szóval ezeknek a tanácsoknak időnkénti felfrissítése. Habár tehát a hatásköri biróság összeállítása, szervezete és működése ellen sem a nagyközönség, sem a jogásztársadalom köréből számottevő panaszokat nem hallottunk, mégis kétségtelen, hogy az első elrendezésnek olyan hiányosságai vannak, amelyek kiegészítést igényelnek. Állandóan érezhető hiánya volt az eredeti szabályozásnak, hogy a törvény és a hatásköri biróság kompetenciája nem terjedt ki a katonai bíróságoknak a polgári bíróságokkal szemben felmerülő összeütközéseire. Ezeknek a hatásköri összeütközéseknek egyáltalán nincs döntő hatóságuk. A honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról szóló 1912. évi XXXIII. tcikk 40. §-a tartalmaz ugyan egy afféle rendelkezést, hogy a katonai és polgári bűntetőbiróságok közt felmerülő összeütközés elintézése végett a honvédfőtörvényszék forduljon a legfelsőbb polgári birósághoz és lépjen vele érintkezésbe, itt azonban vége van a rendelkezésnek, lígyhogy a dolog természete szerint az ilyen érintkezés nem járhat eredménnyel akkor, ha mind a két legfelsőbb biróság megmarad a maga eredeti elhatározása és jogi meggyőződése mellett. Azok a nehé/ségek, amelyek 1907-ben az Ausztriával fennállott és a hadsereg szervezetére is kiterjedő á'lamjogi kapcsolatunk következtében ennek a kérdésnek gyökeres megoldását megnehezítették, ma már fenn nem állanak, úgyhogy igazán nincs akadálya annak, hogy a javaslatnak az a rendelkezése, amely az ilyen összeütközések elbírálását is megfelelő szervezeti kiegészítéssel a hatásköri biróságra ruházza, á törvénytárba iktattassék. Igen szépen fejezi ki a javaslat indokolása, hogy (olvassa) : «Ebben az új elrendezésben a magyar nemzeti állam szoros polgári és katonai egysége, a katonai és a polgári érdekek összetartozása és kölcsönössége, továbbá az a megfontolás jut kifejezésre, hogy az a kérdés, hogy vájjon valamely magyar állampolgár felett a magyar állam az ő büntető hatalmát polgári vagy katonai hatóság útjáu érvényesítse-e, e jogszabályok alap ján eldöntendő tiszta jogi kérdés, amelyre nézve a jog uralmát megnyugtató módon csak a hatásköri bíróság független döntésével lehet biztosítani.» Az eredeti szervezés másik hiánya a hatásköri bíróság döntvényalkotási jogával kapcsola1928. évi november hó 16-án, pénteken. él tos. Az 1907-es törvény 6. §-a alapján alapuló ügyrend feljogosítja ugyan a hatásköri bíróságot ma is arra, hogy az elvi kérdésekben teljesülési határozatokat hozzon; csakhogy ezek a határozatok ma még sem a bírói, sem a közigazgatási hatóságokra nem kötelezők, és így nincs kizárva az az eset, hogy a bírói és közigazgatási hatóságok nem ugyan a konkrét ügyben, mert hiszen abban alá vannak rendelve a hatásköri bíróság döntésének, de az ezen tál felmerülő hasonló ügyekben eltérjenek a hatásköri bíróság jogegységi döntésétől. Kzért igen helyes a javaslatnak az a rendelkezése, amely a hatásköri bíróságot feljogosítja arra, hogy a jogkörébe tartozó elvi kérdésekben a bírói és közigazgatási hatóságokra egyaránt kötelező teljesülési határozatokat alkothasson. Nem kívánok a javaslatnak a hatásköri bíráskodást célszerűen továbbfejlesztő egyéb rendelkezéseivel foglalkozni, hiszen már ez a két fő újítás is kellőképpen igazolja, hogy a reformra szükség volt. Csak azt kívánom még megjegyezni, hogy a hatásköri bíróság elé kerülő ügyek, néha látszólagosan jelentőség nélküliek ugyan, de mégis éppen ama nagy cél érdekében, amely ezt a bíróságot létrehozta, azoknak intézéséhez mindig nagy elmélyedésre, éles elhatárolásra, a törvény értelmezésének kiváló alaposságára, a határozatok megszerkesztésében pedig rendkívüli szabatosságra van szükség, hogy ez a magas bíróság méltóan megáll hassa helyét és betölthesse őrálló hivatását az államhatalmak határmesgyéjén és hogy judikatúrája jogfejlesztő hatással legyen a közigazgatási eljárásra és a bírói gyakorlatra egyaránt. Miután a törvényjavaslat a hatásköri bíróság jogkörének kiterjesztésével és az alaptörvény hézagainak kiegészítésével lényegében és végeredményében a jogállam épületét szilárdítja, a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és baloldaton. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem, kíván-e még valaki szólni 1 (Senki sem !) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A vita bezárása után az igazságügyminiszter úr őexcellenciáját illeti a szó. Pesthy Pál igazságügyminiszter : Nagyméltóságú Elnök úr, igen t. B^elsőház ! Azok után az ékesszavú és meggyőző fejtegetések után, amelyekkel Juhász ő excellenciája ennek a törvényjavaslatnak lényegét és rendeltetését méltatta, méltóztassék megengedni, hogy csak pár szóval én is rámutassak arra, hogy a magyar alkotmány, az alkotmány biztosítása szempontjából milyen jelentősége van ennek a javaslatnak. (Halljuk ! Halljuk !) Az 1869-ik évi IV. tc.-nek az a rendelkezése, hogy kompetens bírája elől senki el nem vonható, olyan szabadságjogi és earyben olyan alkotmányjogi biztosíték, amely egy alkotmányos országban minden körülmények között teljes mérvben és ;'Z egész vonaloü megvalósítandó. Amint Juhász ő excellenciája kifejtette, az 1869. évi IV. te. abban az esetben, ha különféle hatóságok hatósági összeütközéséről volt szó, a döntést a kormányhatalomnak tartotta fenn. Ez nem jelentette olyan döntésre hivatott faktornak, olyan megnyugtatást adó független faktornak beállítását, amely az 1869. évi IV. tc.-nek azt a rendelkezését, hogy kompetens bírája elől senki el nem vonható, télies mértékben és minden körülmények között biztosítani tudná. Éppen ezért indokolt volt az, hogy amint ö excellenciája kifejtette. Wlassies ö excellenciá

Jana k iniciativájára megalkottatott az 1907. évi LXL. a hatásköri összeütközések eseteiről szóló tcikk. Ez a törvény azonban a maga alkotmány-