Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

Az országgyűlés felsőházának 43. ülése 1928, évi július hó 2-án, hétfőn. a nemzetiségekhez való külön ide- vagy odatartozás magának a nemzetnek az egységét legyen alkalmas megbontani. (Ugy van! Ugy van!) Nem tudom megszüntetni a felekezeti különbségeket, — a templomokat ékesitő kettős apostoli keresztet, kakast, buzogányt vagy csillagot — vagy nem tudom mi van rajtuk, — ezeket nem tudom megszüntetni, de semmi körülmények között nem szabad engednünk nekünk, mint kormánynak és önöknek, mint törvényhozóknak, de valamennyiünknek, mint a nemzet tagjának, hogy felekezeti különbség okán ugy tagolódjék szét a magyar nemzet, hogy e széttagolódás a nemzet egységét, a nemzet géniuszának egységét, a nemzet vágyainak es erőinek egységét megbolygatni alkalmas Jegyen. (Elénk helyeslés és taps.) Ha tehát idejutunk a filozofálásban, akkor lendüljünk át egy pillanatra a szociálpolitika terére is. Mert ha ez, amit most voltam bátor mondani és amit önök kegyesek voltak megtapsolni, a nemzetiségek, a felekezetek és társadalmi különbözőségek dolgában igaz, akkor ez szociálpolitikai szempontból is igaz. Nem szabad, hogy olyan erőkké izmosuljanak fel a vagyoni és kereseti eltüntethetetlen differenciák okán fellépő különbözőségek a társadalom testében, hogy veszélyeztetni alkalmasak legyenek a nemzet egységét. (Helyeslés.) Ez megdönthetetlen posztulátum és ha egy szóval méltóztatnának tőlem követelni ennek karakterizálását, akkor azt kell mondanom, hogy ez a szolidarizmus. A szolidarizmus nem uj jelszó, azért, hogy eggyel több izmus legyen benne a nyelvi közhasználatban; a szolidarizmus tulajdonképen, amire már őeminenciája, Magyarország hercegprímása, bölcsen rámutatott, a Eerum Novarum kezdetű enciklikának egyik alapgondolata; de alapgondolata minden egészséges állambölcseletnek, nemzetbölcseletnek, sőt alapgondolata a régi antik állam vezetőségének is, a régi, mondjuk: a római birodalom egész confrontatiójának, amelyben ugyan volt nagy differencia szabad polgár és rabszolga közt, ám arra óvatosan figyelt a kormány és maga a nemzet, hogy ez olyan feszítő erővé ne tudjon fejlődni, amely a nemzet magasabb értelemben vett egységét magbolygatni alkalmas volna. Azért bánt el — hogy itt is megemlítsem — például a keresztényüldözések alatt a különböző keresztény tanok követőivel, mert ugy látták császárok, állambölcselők, prefektusok és tribunosok, a hadsereg és polgári hatalom vezetői, hogy ez az; uj szekta, ez az uj tanitás a nemzet vallási és^ faji egységének megbontására alkalmas; azért akarták mindenáron az egyébként toleráns rómaiak a kereszténységet vérpadra juttatni. Visszatérve azonban saját tárgyunkra, mélyen t. Felsőház, a szolidarizmus tulaj donképen egy szociálpolitikai jogi elgondolás, egy olyan organizációs elvet iktatni bele a társadalom külön gazdaságpolitikai életébe, amely törvényhozási aktusokban biztositva megpróbálja megvalósítani azt az alapgondolatot, hogy érintetlenül hagyva vagyoni és jövedelmi különbözőségeket, a gazdasági értelemben vett nagy egységben, a társadalomban gondoskodjék arról, hogy az alsó limitnél az életminimum megadassék minden egyes embernek, aki tényleg részt akar venni a nemzet termelő munkájában, hogy senki joggal ne érezhesse magát elhagyottnak a nemzetben, hogy senki beteg ápolatlan ne maradjon, hogy senki rokkant felkarolatlan ne maradjon, hogy senki balesetet ugy ne szenvedjen, ha az őt a termelő munkában érte, hogy ne legyen tényező, amely az ő csökkent munkaerejét legalább bizonyos mértékig helyre ne pótolja, hogy ne legyen, aki amiatt könnyet onthatna vagy pedig, aki a dühösség piros lángjára gyulladhatna, hop-y ő el van hagyatva, hogy vele senki nem törődik. Ez a szolidarizmus Ennek a szolidarizmusnak az alsó limitnél ilyen a hatása. A felső limitnél szintén feltétlenül kell, hogy a szolidarizmusnak bizonyos kiegyenlítő hatása mutatkozzék, nevezetesen, ha nem óhajtom is a gazdasági, tehát vagyoni és jövedelmi gazdasági differenciákat megszüntetni, — nem is volna jó és nem is volna okos dolog erre törekedni — mindenesetre azonban a szolidarizmus valóraváltása azt eredményezi, hogy kiáltó nagy vagyon és kiabáló nagy jövedelem csak abban az esetben legyen megnyirbálás nélkül, ha annál az alsó limitnél mindazok a szükségletek ki vannak elégitve, amelyek a szolidarizmus értelmében kielégítést várnak. Mert kiabáló nagy vagyonnak és kiabáló nagy jövedelemnek egy olyan társadalomban, amelyben százezrek véres verejtékkel keresik meg elégtelen mértékben, kenyerüket, amely társadalomban százezrek jogosan panaszkodhatnának arról, hogy ők el vannak hagyatva betegség, baleset, rokkantsúg, özvegység, árvaság esetén, nem szabad léteznie. Azokból^ a nagy vagyonokból el kell venni bizonyos mértékben, hogy ezek az egyenlőtlenségek^ kiegyenlittessenek, azokból a jövedelmekből le kell vonni bizonyos mértékig, hogy ezek a társadalmi posztulátumok valamiképen rendbehozassanak. Mélyen t. Felsőház! Legyen szabad nekem arra rámutatnom, hogy amikor én a Rerum Novarumnak szellemében hirdetek' ilyen ^gazságot, a magyar törvényhozás Felsőházában, ugyanakkor az állambölcselőknek is tulajdonképen a legkardinálisabb alapgondolatát hirdetem, azt tudniillik, hogy az állam vezetésében ha bölcs és előrelátó, meg kell nyilvánulnia annak, hogy minden olyan értéket az államnak, illetve a társadalomnak, a nemzetnek biztosítani tudja, át tudja menteni a jövő fejlődés részére, amely valóban értéke annak a nemzetnek, akár tradíció, akár kincs, akár vagyon, akár jövedelem, akár vér, akár egészség, akár élet. Ez mind olyan kincs, amit egy bölcs kormányzásnak és egy helyes, előrelátó állami politikának védenie kell, leltároznia kell és a jövendő fejlődés részére át kell mentenie. Nagyon sok szó esik ujabban a racionalizálásról, a koncentrálásról a termelés^ terén. Nem kívánok most sem fejtegtésbe bocsátkozni, sem harcba állni ezekkel a gondolatokkal. Tudom, hogy a termelés maga nem enged beleszólást, vagy nagyon nehezen enged beleszólást saját belső autonómoknak tekintett dolgaiba; de erre mégis rá kell mutatnom, hogy egy quo vadiskérdés indokolt volna, hogy fölvettessék ezzel a fejlődési folyamattal szemben. Quo vadis, evolutio? Micsoda irányban megy ez a fejlődés? Minden koncentráció, minden racionalizálása az üzemnek és a termelésnek ^bizonyos mennyiséggel több kvalifikált munkásnak alkalmazását szükségessé teszi, de^ egy nagymennyiségű nem kvalifikált munkásnak feleslegessé válását eredményezi. Már most nem egészen indokolatlan, ha igy felvettetik a kérdés: hova megy ez az evolúció? Van-e joga egy gazdasági ágnak, a tőkének mereven a saját termelési érdekeit nézve ugy racionalizálni és koncentrálni, hogy tökéletesen figyelmen kivül hagyja azokat a munkástömegeket, amelyek eleddig az ő üzemeiben éltek, keresték meg