Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-43
Az országgyűlés felsőházának 43. ülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. 17 zetnek, de elsősorban a minket közvetlenül érdeklő magyar nemzetnek gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy bárminő más vonatkozásban felfogható élete kell, hogy mint egy organikus egység álljon előttünk. Azt meg lehet állapítani, hogy ez a felfogás, egyik-másik társadalmi filozófusnak könyveit és szisztémáját nem véve figyelembe, meglehetősen elbukott az elmúlt évtizedekben. Nem akarok itt most sem a liberalizmusról, sem annak bajt szült, sem annak nemes formájáról beszélni, hanem általában meg kell állapitanom azt, hogy a gazdasági liberális felfogás idejében a szolidaritásnak, vagy mondjuk: a nemzeti organikus felfogásnak az ideje, virágzási kora igazán nem állapitható meg arra az időre; sőt ellenkezőleg minden olyan gondolat, amely szemközt állt az egyénnek túlságosan kifejlesztett autonómiájával, el kellett hogy bukjék azokban az időkben, kivéve talán Amerikát, ahol pedig a legnagyobb mértékben fejlődött ki a gazdasági szabadság elve, és mégis Amerika volt az első, amely törvényhozási utón próbált a gazdasági szabadság kinövéseivel szembeszállni. Én nem kivánok itt abban az irányban sem filozofálni, hogy az Európát, Európának majdnem minden nemzetét súlyosan ért katasztrófák a világháború okán vájjon tényleg létrejöttek volna-e, ha az emberiség és a különböző nemzetek egy kicsit mélyebben elgondolták volna, hogy minő célokat tüz ki az emberiség maga elé, mi a haladás, amelyet sürget az emberiség az ember részére. Ha az államok nem bódultak volna anynyira bele a saját imperiális politikájukba, ha a termelés nem veszitette volna el saját elsődleges célját, hogy az embert kell ellátni mindennel, hogy a termelés nem öncél; nem azért termelünk, bogy termeljünk, hanem azért kellene termelnünk, hogy az embereket ellássuk a termelés utján az emberi élethez szükséges javak segítségével, — ismétlem — ha ezek a gondolatok mind nem szürkültek volna el, ha ezek nem buktak volna el az elmult évtizedekben, ha az emberi szuverenitásunknak szinte a gőgje, amely felkoronázta, megkoronázta önmagát, nem uralkodott volna annyira az államok életében, akkor valószínűleg nem jutott volna a művelt emberiség abba a rettenetes helyzetbe, amelyben most van a világkatasztrófa után. (Ugy van! Ugy van!) T. Felsőház! Ha tehát abból a szempontból indulok ki^ hogy egy nemzet életének minden vonatkozásában eleven organizmus, akkor ebből közvetlenül mindjárt következik, hogy tehát annak az organizmusnak bizonyos analógiát meg kell valósítania — mondjuk — az emberi, vagy az állati tökéletes organizmusokra vonatkozólag. Ahogy itt megvan az idegrendszer, az izomrendszer, amely összefogja az egész organizmust, ahogy megvan a vérelosztó központ, ahogy^ megvan az agy, amely a gondolatok termelésének biológiai fészke, ép ugy a társadalmakban, a nemzetben, az állam kereteibe befogott nemzetben is mint organizmusban ilyen egységnek kell létesülnie. Én azt nagyon jól tudom, hogy az ember fejlődésének vonalán nagyon mámorító gondolat az, hogy az ember szabadittassék fel különféle gyámság alól, az emberi szuverenitásnak gondolata hirdettessék meg. Látjuk nemcsak a filozófia könyveiben ezt a gondolatot, hanem a köznapi élet sürgetéseiben is, mert hiszen például amikor korláttalan szavazati jogot, tehát korláttalan politikai érvényesülést sürgetnek bizonyos irányok egy nemzet életében, akkor egyetlen elfogadható indok erre az eljárásukra az, hogy az emberi szuverenitás racionális felFELSŐHÁZI NAPLÓ. III. fogásából indulnak ki. Nem ismernek el semmiféle korlátot; az ember ebbe a világba beleszületvén, mintegy magával hozza az ő nézetük szerint ezeket a jogosítványokat. Ez pedig nagy tévedés. (Ugy van! Ugy van!) Mert hiszen a szabadság önmagában hordja korlátait. Szabadság, abszolút értelemben nincsen, csak Istenben; tudniillik ott, ahol a szabadság, tehát az elhatározás abszolút befolyástalansága és az akarat végrehajtásához szükséges erő is ugyanolyan mértékben rendelkezésre áll. Mivel az akarat koráttalan elhatározási képessége Istenben végtelen és őbenne a végrehajtási erő is végtelen, ennek következtében ott megvan a tökéletes szabadság. Hol van azonban meg máshol 1 ? Vájjon egy államban megvan^ Megvan az államban a korláttalan elgondolásra, akarásra és végrehajtásra szükséges erő minden egyes esetben? Nincs meg. Megvan az egyénben 1 ? Nincsen meg! Az akarat élő démoni erő, még a katholikus teológiának eléggé megfontolt teóriája szerint is. Az akarat, mivel a végtelent is akarja, végtelennek látszik, azonban elégtelen az erő, amely rendelkezésre áll az akarati tények megvalósítására. Következik tehát, hogy az ember szuverenitása ezen a ponton már lényeges korlátozásokat kell, már csak ebből a szempontból is, hogy szenvedjen. Azonfelül az ember beleszületik ebbe a világba; de nem egyedül, hanem mint tagja egy nagy közületnek, organizmusnak, amelyben a mi nekem szabadság, ugyanolyan mértékben az ember jogán megilleti a másikat is. Tehát engem már az a tény korlátoz saját szabad elhatározásomban, hogy másnak is megvan legalább ugyanolyan mértékben a szabad elhatározása, minit nekem. Kell tehát, hogy legyen az emberi jogosítványoknak olyan kiegyenlítődése egy magasabb egységben, egy magasabb jó érdekében, amely magasabb, mint az ember, amely elősegíti az ember földi és földöntúli céljainak megvalósítását. Ez lehet állam, lehet egyház, Isten, szociálpolitika és közjó, általában, amiről a társadalomfilozófusok és állambölcselők beszélni szoktak. Mármost, ha ilyen szempontból fogom fel tehát az egyént, mint aki és amely bele van ágyazva a nagy organizmusba s a nagy organizmus korlátozza őt bizonyos kifejlődési irányokban, az egyéniség bizonyos kifejlődési irányaiban, viszont a nagy közösséget ugy fogom fel, mint organizmust, amely eleven, vitális, akkor ebből okvetlenül következik valami az egyénre nézve is, meg az organizmusra nézve is. Az egyénre nézve következik az, hogy ő sem önmagát nem szakithatja ki abból a nagy közösségből, amelyben élnie kell, sem nem engedheti, hogy a saját hibáján kivül abból a nagy közösségből ő kiközösittessék. Innen van az, hogy senki egy nemzet közösségéből semmiféle címen ki nem szakitható, hacsak nem büntetőjogi utón, a törvények erejével. Ebből megint az következik, hogy egységre kell törekedni abban a nagy organizmusban, hogy az egységek, az egyedek az organizmusban valóban otthon tudják magukat érezni. Olyan ellentéteknek tehát, amelyek az eg^yén természetes, társadalmi, kulturális, születésbeli, felekezeti és nem tudom minő külön hovatartozandósága címén esetleg keletkezhetnek egy társadalomban, nem szabad olyan erőkké izmosulniok, hogy valóban veszélyeztessék magának az egységnek az egészét. Én nem tudom a magyar nemzetiségi különbözőségeket mint kormány megszüntetni, ellenben nem engedhetem, hogy 3
