Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

Az országgyűlés felsőházának 43. ülése 1928. évi július hő 2-án, hétfőn. 7 zikel munkájukat, tudom azt is, hogy a nagybirtokon a konvenciós cselédség jövője legtöbbször más módon úgyis biztosítva van, de ezeken kivül még a mezőgazdasági munkások tizezreiről van szó, akiknek jövője ilyen üdvös intézkedés utján még eddig biztosítva nincsen. Épen azért azzal az alázatos indítvánnyal járulok itt a mélyen t. Felsőház jelenlétében a t. kormány elé, hogy a mezőgazdasági munkásokra vonatkozóan egy teljesen analóg törvényjavaslatot készíttetni^ azt a^ törvényhozás szerveivel letárgy a Itatni és törvényerőre emeltetni méltóztassék, hogy igy az őstermelőket, különösen pedig a mezőgazdaságiakat megnyugtassuk és megbékéltessük. Mert ha ilyen törvényünk nem lesz, akkor — nem tudom, helyesen látok-e — de attól tartok, hogy az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy itt, az agrár Magyarországon, előbb-utóbb nem fogunk mezei munkásokat kapni. Nem fogunk kapni azért, mert hiszen köztudomású, hogy manapság minden egyes állam mezőgazdasági szükségleteit iparkodik otthon, belső termeléssel kielégíteni s ebből az következik, hogy a bevitelt lehetőleg magas vámokkal iparkodik megakadályozni. Már most, ba Magyarországot tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy ez az őstermelő állam a termelés legnagyobb részének elhelyezésénél előbbutóbb tulajdonképen már csak a belső fogyasztásra támaszkodhatik, mert a külső kivitel egyre problematikusabb lesz. De ebből viszont az következik, hogy nagyobb lévén a kínálat, leesik az ár és következésképen leszáll a munkabér is, akár pénzben, akár természetben róják is azt le. Ha pedig az a mezőgazdasági munkás látja, hogy a mezőgazdasági munkával kevesebb bért kap és amellett Öregség, rokkantság, özvegység vagy árvaság esetén az ő jövője nincsen biztosítva, — holott egy másik munkakörben, ahol talán egyforma munkabért, vagy talán több munkabért kap, még a jövőjét is biztosítva látja — hát bizony akkor nagyon könnyen elfordul a mezei munkától. (Igaz ! Ugy van !) Ez annál inkább beköve kezik, mert hiszen a mezei munka jórésze időszaki munka, olyan munka, amelyet még a szezon alatt is nagyban befolyásol, igen sokszor akadályoz az időjárás. Ilyen szezonmunkáért különösen akkor, amikor a bér talán alacsonyabb és amikor a jövő biztosítva nincsen, az állandó munkát otthagyni nem hajlandó a munkás, még kevésbé hajlandó teljesen lekötni magát ilyen szezonmunkára akkor, amikor esetleg más oldalon állandó munkaalkalom kínálkoznék. És még egyet. Nehezen lesz kapható mezei munkás azért is, mert a mezei munka amellett, hogy sokszor igen nehéz, kemény munka, nem végezhető ugy, mint a legtöbb munka, hogy bizonyos napi óraszámban az < mber elvégzi és akkor várja a következő napot, addig pedig pihen. Amikor a mezei munka elkövetkezett, akkor bizony meg kell fogni annak a végét, meg kell fogni azzal az őserővel, azzal a lankadatlan szorgalommal, azzal a csodálatos kitartással, amely a magyar földmivelőnek a sajátja. (Ugy van ! Ugy van l) Ha a magyar földmives csak napi 6—7 órát dolgozott volna vagy annyit dolgoznék, akkor nem ennénk puha magyar kenyeret. (Ugy van ! Ugy van !) Tehát mivel ilyen nehéz az őstermelő munkák közül különösen a földmives munka, akkor, amikor e munka utján valaki nem látja biztosítva jövőjét és viszont amikor más, esetleg könnyebb vagy egyenlő nehézségű, de álandó munka mellett biztosítva látja jövőjét, nagyon félős, hogy elfordul a mezőgazdasági munkáktól és átcsap más munkákra, vagy pedig, ami szintén bekövet kezhetik, a munkanélküliek számát szaporítja. Ezért, amikor ismételten kijelentem, hogy ezt a nagyszabású, korszakalkotó törvényjavaslatot a magam részéről a maga egészében és részleteiben nagy örömmel és lelkesedéssel elfogadom, és amikor őszinte köszönetemet fejezem ki a nagyméltóságú minister urnák, aki ezt nagyszerűen koncipiálta, valamint munkatársainak és mindazoknak, akik bármely tekintetben is résztvettek a korszakalkotó törvény előkészítésében, ugyanakkor legyen szabad azt a javaslatomat előterjesztenem, amelyet már fentebb emlitettem, hogy t. i. az őstermelőkre, különösen a mezőgazdaságiakra teljesen analóg törvény készíttessék, és hogy ez mentől előbb, annak rendje és módja szerint törvényerőre emeltessék. (Általános éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik Eipka Ferenc őméltósága. (Halljuk ! Halljuk !) Ripka Ferenc : Nagyméltóságú Elnök ur! Mélyen t. Felsőház! A tárgyalás alatt lévő öregségi és rokkantsági biztosítási törvényjavaslatot választottam első felszólalásom tárgyáulj mert hiszen úgy az én hivatásos életpályámon, mint pedig társadalmi munkámban is mindenkor a tevékeny, cselekvő emberbaráti szeretetet igyekeztem szolgálni és mindig a legnagyobb figyelemmel kisértem az ilyen törekvéseket. (Helyeslés.) Tisztelettel és mély megiiletődéssel hallgattam József kir. herceg ur Őfenségének és a biboros hercegprímás ur Öfőmagasságának a javaslattal kapcsolatosan itt az előbb elmondott beszédét. Minden magyar emberre nézve nagy lelki megnyugvást jelent az, hogy az ország legelső méltótágai igy beszélnek és az ő nagy hatalmukat ilyen elvek kormányozzák. Mélyen t Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy én evvel a javaslattal, már tisztemből folyólag is, Budapest főváros szempontjából foglalkozhassam, mert hiszen ez a javaslat elsősorban Budapest lakosságát érinti. Nemcsak azért, mert Budapest lakosainak nagy számánál fogva sokkal nagyobb százalékban van érdekelve minden olyan rendelkezésnél, amely az egész nemzetre, az egész országra vonatkozik, hanem mert ez a javaslat speciálisan a főváros rendkívül nagyszámú, százezrekre menő ipari, kereskedelmi munkását és egyéb alkalmazottait Vi-nja gondoskodása körébe. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Budapest főváros lakossága hatékonyabb gondoskodásra és támogatásra szorul, mert társadalmilag nehezebb helyzetben van, mint a vidék. A vidéken a rokoni kötelékek, az ismeretség s általában a közvetlen együttélés könnyebbé teszi a megsegítést és a kínálkozó munkaalkalmaknak elosztását is megkönnyíti. Itt Budapesten azonban idegenül élnek az emberek egymás mellett, legtöbbször még az ugyanabban a házban lakók sem ismerik egymást. (Ugy van! Ugy van!) A vidéki ember, aki ide bevándorol, már az első generáció után elveszíti minden kapcsolatát a vidékkel, különösen, ha szegény ember az illető. A semmiféle emberi kötelékek által nem biztosított életeknek száma rengeteg itt Budapesten, pedig az az élet, amelyiknek nincs semmiféle anyagi biztositéka, lassan-lassan az erkölcsi alapok iránt is elveszíti az érzékét. A nagy nyomor megbénítja ugyan a tömegeket és észrevétlenül szedi a maga áldozatait, de a feszültség egyre nő és a semmi, a nincstelenség elkábitja a fejeket, s ha a kazánnak falai valahol meglazulnak, a kirobbanás elkerülhetetlen. Aki tehát az anyagilag tehetetleneket megsegíti, az a társadalmat erősiti meg végeredményben. (Ugy van! Ugy van!) Budapest lakosságának nagy tömegeit érinti ez a javaslat. Műhelyek, gyárak, raktárak, irodák sokezer munkása és alkalmazottja keresi nehéz munkával a maga kenyerét. Néhány számadattal