Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

6 Az országgyűlés felsőházának 43. ilyen bölcs törvényeket, amelyek hivatvák minden honfit hazánk és a nemzet javára egy táborban egyesíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Igen t. Felsőház ! Azt hiszem, hogy azoknak, akik e hatalmas törvényjavaslatot elkészítették és beterjesztették, nemcsak az alkotás öröme lesz meg, hanem abban az elégtételben is fognak részesülni, hogy majd meggyőződhetnek arról, hogy jót il kották, amivel mérhetetlenül nagy szolgálatot tettek ugy a magyar társadalomnak, a nemzetnek, mint az országnak is, (Ugy van ! Ugy van !) mert ez a nemzet lelki egységéhez vezető úton az az aranyhíd, amely az osztályok közötti első hasadékon át nyújt biztos átjárót. Ha e hidakat — bár elismerem, hogy nagy áldozatokba kerül — felépitjük, akkor a múlt sötét viharaira visszapillantva, szivárványt fogunk látni, a magyar társadalmi békének szivet emelő, ragyogó szivárványát, amely a viharok t elmultát és egy igazán boldog jövőt ígér (Éljenzés és taps.) minden magyar honpolgárnak, aki önzetlenül és őszintén szivén viseli a hazának, a nemzetnek sorsát és akinek lelkében nem terem a rosszakarat maszlagja. (Igazi Ugy van'-) T. Pelsőbáz ! Ne áltassuk magunkat hiu ábrándokkal, hogy majd megsegít a magyarok Istene és^ minden rendbe fog jönni magától is. Ezt ne várjuk. Feltámadás, boldog Magyarország, Isten áldása csak akkor lesz, ha áthidalunk minden szakadékot, amely a magyart elválasztja a magyartól^ (Ugy van ! Ugy van ! Élénk éljenzés és taps) és ha igaz, becsületes szándékkal és munkával iparkodunk minden könnyet tartósan letörölni magyar testvéreink szemeiből, bármely osztályhoz tartozzanak is ők, így lehetővé téve mindenkinek, akiben jóakarat van, hogy lelkesen szolgálhassa hazánk szent ügyét. Bensőséges köszönetet mondok az igen tisztelt magyar kormánynak, a népjóléti minister urnák, (Éljenzés) lelkes munkatársainak (Éljenzés) e korszakalkotó törvényjavaslatért, amelyet örömmel és egy jobb jövőbe vetett sziklaszilárd hittel elfogadok. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik a bibornokhercegprimás, esztergomi érsek ur őeminenciája. Serédi Jusztinián bibornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása : Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztositá>t törvényhozási utón iparkodunk megvalósítani, bizonyosan nagy elismeréssel tekint reánk az örökkévalóságból a halhatatlan emlékű XIII. Leó pápa, aki az egyre sűrűbben felmerülő szociális problémákat csodálatos előrelátással észrevette. megfigyelte, megértette, és körülbelül 40 évvel ezelőtt egyik örökemlékü, örökbecsű enciklikájában, a Rerum Novarum kezdetű enciklikában ezeknek a kérdéseknek és problémáknak megoldására a helyes utat és módot megjelölte. Ugy hiszem, közel járok az igazsághoz, amikor azt gondolom,_ hogy jelen törvényjavaslatunk nagy koncepciója talán éppen XIII. Leó pápának sugallatára történt, mert hiszen a nagyszerű törvényjavaslat megalkotója ifjúkorában épen ott a nagy pápa közelében szívta magába a szociális problémák iránt való érdeklődését, a kérdéssel való foglalkozás szeretetét és azt, hogy a kér léseket békességes és igazságos utón megoldani törekedjék. Ennek a törvényjavaslatnak kigondolója tudta jól, hogy az egyház kezdettől fogva iparkodott a munkáskérdést szere tettel, megértéssel kezelni és megoldására alkalmat és módot keresni. Tudta jól, hogy a munkásnak elsősorban munkaalkalmat kell adni, és ha sz a munkás becsületesen, lelkiismerettel végzi dolgát, ülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. akkor olyan bért érdemel, hogy abból megélhessen, hogy annak idején családot alapithasson, hogy Isten adta gyermekeit felnevelhesse és hogv öregség, betegség és baleset idején jövőjét biztosítva lássa. Minthogy azonban mindezt egyrészt az emberek meg nem értése, másrészt pedig a nemzetgazdasági nehézségek igen sokszor szinte lehetetlenné tették, épen ezért hatalmas jótékonysági intézményeket létesitettek a szegény öregek, betegek és árvák elhelyezésére és jövőjük biztosítására. Sajnos, ezek a nagy jótékonysági intézmények az idők folyamán lassan-lassan összezsugorodtak és elsatnyultak. Nálunk Magyarországon ilyen nagyszabású jótékonysági intézmények nincsenek, így tehát mi ilyen jótékonysági intézmények bevonásával nem tudjuk, az öregség, rokkantság, az özvegység és az árvaság esetén megszorult embertársaink sorsát biztosítani, de nem tudjuk biztositani jövőjüket a mostani nehéz gazdasági viszonyok között azok keresetéből sem. Ilyen formán tehát szükségképen az államhatalomnak kellett közbelépnie, hogy ezt a nehéz, alapvető kérdést igazán békességesen és idejekorán megoldja. Amikor az államhatalom igy közbelépett, hogy a törvényhozás utján oldja meg a nehéz feladatot, akkor tulajdonképen csak kötelességét teljesítette, mert hiszen az állam kötelessége, egyedüli és igazi kötelessége: az alattvalók boldogulásának előmozdítása és biztosítása. (Ugy van !) Ezt az elvet hangsúlyozza idézett enciklikájában XIII. Leó pápa is, amikor azt mondja, hogy a munkásnak munkaalkalmat kell biztositani, és hogy öregség, rokkantság, vagy baleset idején, ha másképen nem, a közadókból is biztositani kell a megélhetését. Ezek az elvek irányították Németországot, Angliát és más országokat is, amelyek öregség és rokkantság esetére törvényhozás utján kötelezték a biztosítást, és ezek az elvek irányítanak bennünket is, amikor ugyancsak törvényhozás utján iparkodunk az öregek, rokkantak, — sőt mi tovább megyünk — az özvegyek és árvák jövőjét is biztositani. Mindezek alapján nagy örömmel üdvözlöm a nagyszabású, a korszakalkotó törvényjavaslatot, mert ugy érzem, hogy ennek megvalósulásával Magyarország megnyomorított lakosságának szé les rétegeit a megbékélés útjára vezetjük és hogy mindnyájukat eltölti majd az a boldogító tudat, hogy ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre emel kedík, ha nem is fényesen, de mégis emberségesen biztositja az ő jövőjüket. (Ugy van! Ugy van!) Épen azért a törvényjavaslatot a maga egészében és részleteiben a magam részéről a legnagyobb örömmel elfogadom. (Éljenzés.) Nem hallgathatok el azonban, mélyen t. Felsőház, egy gondolatot, itt a Felsőház plénuma előtt, azt a gondolatot, amelyre József főherceg Őfensége szintén felhivta a magas kormány figyelmét. A törvényjavaslat áttanulmányozásánál az a gondolat merült fel bennem, hogy milyen kár, hogy ez a törvényjavaslat a második szakasza szerint nem terjed ki az őstermelőkre, nevezete sen a mezőgazdasági munkásokra. Ennek a gondolatnak felmerülése után azonban örömmel vet tem észre az indokolásból, hogy hiszen készülő félben van egy olyan törvényjavaslat, vagy legalább is megvan a gondolat és szándék, hogy az ö ^termelők közül, különösen a mezőgazdaságiakra vonatkozóan egy hasonló, egy analóg törvényjavaslat fog kerülni a törvényhozás két háza elé. A magam részéről igen-igen szükségesnek tartom, hogy ez az ígéret csakugyan valóra váljék. Mert hiszen, bár tudom, hogy a mezőgazdaságban a kisbirtokosok jórészt maguk vég-